Irodalmi afrodiziákum

Nyáry Krisztián magyarországi írót, irodalomtörténészt, könyvkiadót és kommunikációs szakembert látta vendégül szerda este a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat. 

Nyáry Krisztián és Kovács András Ferenc párbeszéde (Fotó: Antal Erika)

Nyáry Krisztián magyarországi írót, irodalomtörténészt, könyvkiadót és kommunikációs szakembert látta vendégül szerda este a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat. A lap hagyományos, immár 72. irodalmi színpada ezúttal is a G. Caféban zajlott, ahol tűt sem lehetett leejteni, oly sokan jöttek el a Látó ez évadi nyitóestjére. A teljes telt házas közönség érdeklődése nem véletlen: Nyáry Krisztián volt az, aki a különböző magyar írók és költők szerelmi életéről írt és a Facebookon megjelentetett írásaival leemelte az iskolai pannókról a szépirodalmat és életközelivé tette. Ezen munkái oly nagy népszerűségre tettek szert, hogy kötetben is megjelentek, csakúgy mint későbbi írásai, amelyek szintén valódi élettörténetekkel, különböző emberek sorsfordító döntéseivel foglalkoznak. E négy kötet – az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar és a Merész magyarok – 30 emberi történet című könyvek képezték időrendi sorrendben is a számos szerzőre, élethelyzetre is kitérő irodalmi est alapját – a beszélgetőtárs szerepét ez esetben Kovács András Ferenc költő, a Látó főszerkesztője vállalta el.

– A Látó idei nyitóestjén vagyunk, Krisztián bölcsészetet végzett és jelenleg többek között a Magvető könyvkiadó kreatív igazgatója. A szóban forgó írásaidat a Facebookon kezdted közölni, mindenki számára nagyon érdekessé váltak. Mozgalommá lett ez az egész – akkor fogalmazódott meg benned, hogy máshol is közzé lehet tenni ezeket a történeteket? – tette fel első kérdését KAF.

– A barátaim és a magam szórakoztatására kezdtem el írni. Később könyvet csináltunk belőle, megjelentek ezek az írások: nem válik el egymástól az online és a nyomtatott irodalom, nem kannibalizálja egymást a kettő. Volt olyan történetem, amit el kellett mondanom és volt olyan, amivel egyetemista koromban is foglalkoztam. Fene tudja, mennyi időnyi munka van mindebben. A magyar irodalomtudomány egy kicsit arisztokratikusan működik, szeret titkokat tartani, szeretne rendes tudomány lenni, amire soha nem lesz alkalmas. Mégis olyan metanyelven fogalmaz, amit más nem ért meg. Ugyanaz az ötszáz ember olvassa, aki írja. Tudom, mert ezt csináltam én is. Ugyanakkor a szóban forgó írások nem alapkutatások, mégis azt látom, hogy azoknak is újdonságot jelenthet, akiknek egyébként a kedvenc szerzőiről van szó. A magyar irodalomtudomány egy nagy falakkal ellátott vár, amelynek, úgy érzem, az ablakait kinyitottam. A magyar irodalomtudomány továbbá nagyon kultikusan, kanonikusan gondolkodik. Az egyik legnagyobb szívfájdalmam például az, hogy nagyon nehéz meggyőzni a fiatalokat Petőfi igencsak izgalmas voltáról. Pedig hozzájuk volt hasonló ő is, elképesztő humora volt, és így tovább, de amíg ezeket nem tudják, nem érdekli őket. Mindennek, amit írtam, van egy olvasásnépszerűsítő funkciója, amire nagyon büszke vagyok – igaz, nem ez volt az eredeti szándék. A Facebookon tízpercenként jönnek a reakciók arra, amit megjelentetek: nagyon sok olyan olvasóm jelentkezett, aki ismerte az adott szerzőt, rokona volt vagy a hagyatékát kezeli, és ezek az emberek sok érdekes, ismeretlen részletet megosztottak velem. A legelején kiderült, hogy az erdélyiek számára mindez sokkal érdekesebb. Ahogyan az is, hogy az itteni esteken sokkal több a férfi, itt nem ciki számukra szerelmekről szóló irodalmat olvasni. Ugyanakkor ma már sokkal több nő olvas, mint férfi.

– Az irodalomtudomány merevségeivel, a pozitivista szemlélettel, a prüdériával kapcsolatosan is érdekes mindez. Ugyanakkor nem bulvársajtót írsz, inkább irodalmi afrodiziákumot. Újraolvasni például Adyt a két kötet szerint, amelyeknek amúgy egyik főszereplője, igen izgalmas. Mesélj ilyen szemszögből a Nyugatról, a XX. századi magyar irodalom képviselőiről.

– Ady szerelmi életének kuszasága egyértelmű, de a közgondolkodásba az már nehezen fér bele, hogy például Babitsnak is volt nemi élete. Ez attól függ, hogy ki hogyan kanonizálódik. Persze az lenne meglepő, ha nem lett volna a szerzőknek is izgalmas szerelmes életük. Nagyon sok szerelmi konstelláció ugyanakkor nincsen egy ember életében. Ez velünk is így van, és velük is így volt. De mindez egy picike közösség, ugyanazok a szereplők bukkannak elő: a magyar kulturális élet egy falu. És ez a Nyugat idején is így volt. A nők helyzete ugyanakkor nagyon igazságtalan, mert nem ugyanazon a szabadságfokon ismerkedhettek és élhettek szerelmi életet, mint egy férfi. Ismerkedési potenciáljuk is szűkösebb volt. További igazságtalanság, hogy azt elfogadjuk egy nőtől, hogy múzsa legyen, vagy hagyatékot gondozzon, de hogy költőfeleségként ő is költő legyen, azt már nem. Jó példa erre Csinszka, Szendrey Júlia, Török Sophie. Verseik közül sok még mindig nem jelent meg, holott a Szendrey Júlia esetében kétszáz évről beszélünk, és sok nagyon erős vers található az életművében.

– A kötetekben szerepel Kazinczy, Berzsenyi, Kisfaludy is. A XX. században szerinted ki volt a legmacsóbb költő?

– Ez attól függ, milyen értelemben beszélünk macsóságról. Ady volt az, aki mindenáron ezt akarta láttatni magáról. De akinek az életét a macsóság, a hódítás valóban végigkísérte, az Szabó Lőrinc. És itt megjegyezném, hogy ami a XX. század előtt volt, az teljesen más, mint ami azután történt: nem értjük a felvilágosodás előtti nő-férfi viszonyt – elég, ha Balassi példáját nézzük, aki a mai értelmezés szerint egyszerre volt gáláns úriember és gengszter. Az ő idejében nem így tekintettek rá. A XIX. század emiatt sokkal közelebb áll hozzánk, és a felvilágosodás ilyen szempontból nagyon fontos határ. Ezért is nem írtam azelőtt zajló történeteket. Amúgy Molnár Ferenc is a macsó körhöz tartozik, de neki sokkal könnyebb volt, mert drámaíróként közel volt a színésznőkhöz, és nagyon sokat keresett: előfordult, hogy évente kétmillió dollárt, a húszas-harmincas években! Ez azért teljesen más, mint József Attila egy adag körözöttje.

– Beszéljünk a következő két könyvről, az Igazi hősök – 33 magyar és a Merész magyarok – 30 emberi történet című kötetekről. Nagyon jó időben egymás mellé került kiadványokról van szó. Ezek a kis történetek mind az emlékezet kiesései ellen szólnak. És arról is, ami téged foglalkoztat: hogy milyen döntéseket lehet, nem lehet, illetve kell meghozni nagyon erős határhelyzetekben. Az empátia, együttérzés mennyire befolyásolja mindezt? Többek között tudósokról, politikai foglyokról, feltalálókról, forradalmárokról, olimpikonokról van szó, leginkább a XIX-XX. századból. E két utolsó könyvet különösen fontosnak érzem, külön fejezetet szenteltél például a kiváló Márton Áronnak.

– Engem az emberi sorsok érdekelnek, a valódi emberi életek – ez köti össze a könyveket. E sorsoknak nagyon fontos szála a szerelem, de csak egy szála. A másik két kötet sorsfordító pontokról szól, olyan döntésekről, amelyek fontosságát vagy észrevették azok, akik döntöttek, vagy nem, mégis nagyon jól választottak. Számos érdekes sorsról írtam, mert eleinte nem nagyon tudtam, hogy mi fogja össze őket. A stanfordi börtönkísérletről szinte mindenki hallott – a kísérlet nyomán kiderült, hogy bizonyos nyomás hatására az emberek nyolcvan százaléka hajlamos a gonosz arcát mutatni. Alkotója, Philip Zimbardo fél évszázadon próbálta megérteni, hogy miért fogadják el az emberek a rossz parancsot. Végül rájött, hogy nem ez az érdekes, hanem a másik húsz százalék: azok, akik jól döntenek. Ez köti össze azt a hatvanvalahány embert is, akiről írtam. Kevésbé ismert emberekről van szó. Sorsokat akartam elbeszélni a XIX-XX. századi magyar történelemből. És erre nagyon jó a magyar történelem, a háborúk, diktatúrák például mindenkit érintettek. Bőven akadtak olyan sarkított helyzetek, amikor élet-halál kérdése volt egy-egy döntés. Az ilyen helyzetekben hozott pozitív döntésekről írtam – amelyekért amúgy nagyon nagy árat fizettek azok, akik meghozták őket. Közös szál az is, hogy soha nem beszéltek róla, nem dicsekedtek velük. Ha pedig mégis, akkor azt mondták, hogy azért, mert elképesztően jó érzés jót cselekedni. Számomra nagyon fontos tanulság, hogy mindegy, milyen világnézete volt az illetőnek: mindegyikből az következett, hogy a szomszéd gyereket meg kell menteni! Hihetünk bármiben, mégiscsak ez a dolgunk.

– A négy könyv egyetlen közös szereplője Tersánszky Józsi Jenő.

– Ő több szempontból példa: az, ha valaki döntésekkor erkölcsösen viselkedik, nem feltételezi azt, hogy a magánéletében is erkölcsös. Feleségeit például többször megcsalta, ugyanakkor más helyzetekben erkölcsösen viselkedett – de úgy, hogy emiatt ne kerüljön a pokol fenekére. Nem volt börtönben, igaz, meg sem jelenhetett sokszor. A másik kötet pedig olyan emberekről szól, akik Magyarországra jöttek a XIX. században, és fontos részeivé váltak az akkori magyar társadalomnak. Mint például Gozsdu Manó, aki macedón–román származású volt, és egyszerre akart jó magyar és jó román lenni. Életműve elképesztően izgalmas. Ő volt az első ügyvéd, aki a latin helyett magyar nyelven adott be ügyvédi iratot a németül beszélő Pesten. Unokaöccse, Gozsdu Elek már teljesen magyar író, ő is dönthetett arról, hogy hova akar tartozni. Ez a magyar történelem egyik legprosperálóbb időszaka. Azóta sincs példa arra, hogy egy székely dzsentri, Benedek Elek elvesz egy nála sokkal szegényebb zsidó lányt, és közösen eldöntik, hogy ők székely parasztokként akarnak ezután élni.

– Erőt adó, nem igazán elbizonytalanító példák ezek, szép történetek, amelyek hozzánk adnak valamit. Melyik a kedvenced?

– Mindegyik, de a szerelmi történetekből talán a Tersánszky Józsi Jenő, a Benedek Elek, a Molnár Ferenc története. A hőstörténetekből a Slachta Margité: ő volt az első magyar női országgyűlési képviselő. Nemesi származású volt, szerzetes és ultrakonzervatív, olyan ember, aki hallatlanul keményen emelte fel a szavát az üldöztetések ellen. Hozzá hasonlóan akad jó néhány olyan jobboldali figura, akiket a hivatalos emlékezet nem tart számon – például Ocskay László százados, az embermentő magyar katonatiszt. Ez nagyon szomorú. Amerikában már a huszadik filmet csinálták volna róluk – rendkívül izgalmas életúttal rendelkező, kiváló emberek voltak a magyar jobboldalon. Egy szó sem esik róluk, holott egy normális országban akkora szobrot kapnának, hogy nem férne el a téren – válaszolt KAF kérdéseire az érdekes, nívós és poénokban sem szűkölködő beszélgetés során Nyáry Krisztián szerda este a G. Caféban.