Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Jó társaságba keveredik”, aki elolvassa Kuti Márta legújabb kötetét, amely elsősorban az erdélyi irodalmi élet, írók, költők, szerkesztők, színházi előadások világába csábítja az olvasót. Jó érzés, érdekes élmény olvasgatni a kézbe simuló kis kötetet, amely a Garabontzia Kiadó gondozásában jelent meg, és a kiadó könyvüzletében forgalmazzák.
A szerző magyartanári végzettséggel rövid „pedagóguskodás” után az Igaz Szó (később Látó) szépirodalmi folyóiratnál korrektorként, majd kép- és tördelőszerkesztőként dolgozott. Az 1993-ban megalakult Mentor Kiadónál 120 könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, különös hangsúlyt helyezve a két világháború közötti marosvásárhelyi irodalmi élet képviselőinek műveire. Válogatta és megszerkesztette a Zord Idő antológiáját és Osvát Kálmán könyvritkaságnak számító Erdélyi lexikonának újrakiadása is az ő érdeme. A ’90-es években jelentek meg publicisztikai írásai, esszéi, amelyekből két kötetben közölt válogatást az anyanyelvünkről és a szövegszerkesztésről szóló sok hasznos tudnivalóval: Írásnyomok. A tipográfia ábécéje (Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2010), Kincsünk a szó. Az anyanyelv szépségeiről mindenkinek (Világhírnév Kiadó, Kolozsvár, 2013).
Írók, relikviák, emlékek című, harmadik kötetét bevallása szerint emlékirat helyett állította össze mindarról, amit fontosnak érzett munkásságából. Kuti Mártának nagy szerencséje volt, hiszen irodalmi életünk későbbi kiváló képviselői közül jó néhányat már egyetemi hallgató korától megismert, diákszínjátszóként együtt léptek fel. Köztük volt Király László mellett Farkas Árpád, akivel mindvégig jó barátságot ápolt, verseiről, írásairól elismeréssel, szeretettel írt. Az Igaz Szónál, majd a Látónál eltöltött évek során pedig irodalmi életünk minden jelentős képviselőjével kapcsolatba került. Hitelesen emlékezik meg, és részletekbe menően ír Székely Jánosról, hiszen megtiszteltetésnek érezte húsz éven át „egy fedél alatt” dolgozni vele, aki a szerkesztőség „versreszort ügyeit intézte”. A már elismert és a hangjukat kereső költőknek, költőjelölteknek is esszének beillő válaszleveleket írt. Ezekből idéz is néhányat a szerző. Nagy tisztelettel és elismeréssel adózik Molter Károly emlékének, aki 51 éven át élt Marosvásárhelyen, és vált a város „emblematikus” alakjává emberként, tanárként, íróként, irodalmi estek szereplőjeként.
Az Igaz Szó szerkesztőségében folyó élet 1972–1990 közötti eseményeiről Naplótöredékeiben számol be. Megörökítette annak a két ünnepségnek a történetét, amelyen az erdélyi írók színe-java az Igaz Szó megalakulásának 20., majd 25. évfordulóját ünnepelte. Látván a sok híres embert maga körül, jegyzetfüzet hiányában a keze ügyében lévő damasztszalvétára kért tőlük autogramot. Ezeket ma már a Petőfi Irodalmi Múzeum ereklyetárában őrzik. Az egyik látható a könyv borítóján is.
A kötetben olvashatunk a kiváló történelmi regények írójáról, Nagy Borbáláról, Bözödi Györgyről, a Székely bánja szerzőjéről, Tolnai Lajosról, aki egykori vártemplomi lelkészként vált a modern magyar próza úttörőjévé, Nóti Károly kedvelt kabarészerzőről. A kortársak szemével láttatja Karácsony Benőt, felidézi Sipos Domokos emlékét, Dávid Ferenc alakját, a helikoni írókat, évfordulós emlékezést ír Kriza Jánosról, Bartók Béláról, Mátyás királyról. Elkalandozik a színház világába, de fájó és kedves témájának, az anyanyelv tisztaságának megőrzésére, védelmének fontosságára ebben a kötetben is visszatér.
Olvashatjuk a szerző újságíró kollégákkal (Tomcsányi Mária és dr. Szekeres Attila) készült tartalmas beszélgetéseit, a Székely Ferenc kérdéseire adott válaszokban pedig életútjáról vall részletesen (Egy élet Erdély irodalmáért). Erdélyi és külföldi élményeit az Anzikszok címszó alatt található írásaiban fogalmazza meg.
Kuti Márta, akit úgy ismerünk, hogy nem rejti véka alá a véleményét, ezúttal sem hazudtolja meg önmagát. A kötetbe összegyűjtött írásokban viszont az emlékezés felé terelődik a hangsúly, és érdekes kalandként olvashatunk a szerzőt megkereső dr. Osváth Jánossal, Osvát Kálmán fiával folytatott levelezéséről, amelyben a Budapesten élő orvos az édesapjáról összegyűjtött emlékeit „helyezte letétbe” az egykori marosvásárhelyi lapszerkesztő köteteit gondozó Kuti Mártánál. Egyébként neki köszönhetjük annak a szép kis könyvnek a megjelenését is, ami báró Kemény Jánosné naplótöredékeit tartalmazza (Báró Kemény Jánosné Augusta Paton: Önéletrajzi emlékezések. Szépmíves Kiadó, Budapest, 2018).
Ugyancsak Kuti Márta bányászott ki lexikonok lapjairól erdélyi származású jeles emberek, az egyetemes magyar kultúra, tudomány, politika képviselőinek életéről és munkásságáról megjelent szócikkeket. Mindent egybevetve, Írók, relikviák, emlékek című kötete változatos, színes, érdekes olvasmányt ígér. A szerző megfogadta Kányádi Sándor tanácsát, miszerint: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent…”, hiszen a mi feladatunk, hogy erdélyi közelmúltunk emlékei ne vesszenek kárba.