Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A járványhelyezet kedvezőtlen alakulása közepette szülőként az utóbbi hetekben, hónapokban lélegzet-visszafojtva követtük az oktatás megszervezésével kapcsolatos híreket. Több mint egy hete elkezdődött a tanítás, de az iskolás- és óvodáskorú gyerekek szülei és a pedagógusok is készenlétben állnak, hiszen egyik napról a másikra minden megváltozhat, tervezni ilyen körülmények között szinte lehetetlen. Ugyanakkor a járvány miatt bevezetett szabályok, korlátozások igencsak megosztják a szülőket, vannak, akik félnek a vírusfertőzéstől, egyetértenek az iskolai maszkhasználattal, mások azonban határozottan ellenzik, sokan pedig attól tartanak, hogy a járvány miatti intézkedéseknek hosszú távon kedvezőtlen hatásai lesznek a gyermekekre.
A témáról Szigyártó Adrienn szupervízióköteles család-pszichoterapeutával beszélgettünk.
– Az idei iskolakezdés nagyon eltért az eddigiektől, rengeteg az új szabály, sok szülő háborog a kötelező maszkviselés miatt. Elvárható-e a kisebb, elemi osztályos gyerekektől, hogy betartsák a szabályokat, hordják a maszkot, tartsák a távolságot? Szülőként hogyan készítsük fel őket erre?
– A különböző korosztályú gyerekek eltérő módon reagálnak a járványhelyzetre és az ezzel járó megszorításokra. Az előkészítősök számára a jelenlegi helyzet különösen megterhelő, nem a maszk viselésének a kötelezettsége, hanem a távolságtartás miatt. Ők ugyanis egy új intézménybe, egy új szocializációs közegbe kerültek, anélkül, hogy sor került volna a beszoktató időszakra, amikor találkozhattak volna a tanító nénivel, a társakkal, tehát nem volt alkalom hangulatilag felkészíteni a gyereket az iskolára, ismerőssé tenni számára az ismeretlent. Ugyanakkor az egész helyzethez való viszonyulás nem a gyerek fejlődési szakaszaihoz igazodva lett kitalálva, hanem fentről jöttek a szabályok, és ezek nincsenek tekintettel arra, hogy egyes gyerekek fejlődéslélektani szempontból hol tartanak. A gyerekek amúgy szabálykövetők, amennyiben otthon is vannak szabályok, fontos, hogy azok tiszták, betarthatók és rugalmasak legyenek. Sokan azt gondolják, hogy a szabályoknak mereveknek kell lenniük, ám nem az a jó szabály, amely rugalmatlan. Egyértelmű, hogy szabályok kellenek mind a családban, mind pedig a tanintézetekben. Nem rendelkezem a megfelelő orvosi ismeretekkel, hogy a maszkviselésről meg tudjam állapítani, a légzésükre milyen hatással van, vagy van-e egyáltalán bármiféle hatása, de úgy gondolom, a gyerekek nagyon rugalmasak, számos téren sokkal jobban veszik az akadályokat, mint mi, felnőttek. Amennyiben otthon azt hallják, hogy a maszkviselés egy olyan dolog, amit el kell fogadni, akkor ők sem fognak lázadni ellene. Természetesen mindenkinek megvan a saját véleménye, tartozhatunk abba a táborba, amelynek tagjai ellenzik a maszk használatát, de ez nem a gyerek tábora, hanem a felnőtteké, a gyereknek ebbe nem lenne szabad belátása legyen. Persze sok minden átszűrődik számukra a felnőttek beszélgetéseiből, de kellene vigyázni, hogy a szülők a felnőttek problémáit egymás között beszéljék meg. Mi, szülők el kell fogadjuk, hogy erre most nincsen ráhatásunk, nem rajtunk múlik, hogy hordjuk vagy ne hordjuk. Ha a szülő folyamatosan háborog a maszkviselési kötelezettség miatt, ennek hatására ellenséges légkör alakul ki a családban, holott valójában azt kellene megnézni, hogy ebből a helyzetből hogyan tudjuk a legjobbat kihozni, mert varázspálcánk nincsen, hogy megszüntessük. A példamutatás nagyon fontos, a családban a szabályok legyenek érvényesek a szülőkre és a gyerekekre egyaránt, például ha az étkezőasztalnál nem szabad telefonozni, akkor azt apa se tegye. Ha a gyereknek maszkot kell viselni az iskolában, a szülőnek is ezt kell tennie, amikor elviszi és leteszi az iskolánál, és a tömegben tartózkodik. Nem magyarázat az, hogy én vagyok a felnőtt és te a gyerek. Csak így tudjuk szabálykövetésre ösztönözni a gyerekeket.
– A szabályok között a távolságtartás is szerepel, ami normál körülmények között nem jellemző a gyerekekre. Sokan hangoztatják, hogy a szociális készségek fejlődésére káros hatással vannak a jelenlegi szabályok. Van-e ennek valóságalapja, hogyan éli meg a gyerek akár azt, ha nem ölelheti meg a barátnőjét, vagy az óvónő, tanítónő nem veheti őt ölbe, ha szomorú?
– Valóban vannak vélemények, amelyek szerint a jelenlegi helyzet, a szociális távolságtartás megakadályozza azt, hogy a gyerekek szociális készségei fejlődjenek. De ez nem teljesen igaz. A szociális készségek ugyanis nem merülnek ki abban, hogy odamegyünk, és megöleljük a másikat. Például az egyik fontos szociális készség az empátia, és a maszkviselés a tökéletes példája annak, hogyan lehet az empátiát gyakorolni a gyerekekkel, hiszen azzal, hogy hordja a maszkot, vigyáz másokra, mások meg azért hordják, hogy rá is vigyázzanak. Ugyanakkor a pedagógusok talán most vannak abban a helyzetben, amikor még nyilvánvalóbbá válik, hogy az iskolában eltöltött idő nemcsak a tananyag leadásáról és számonkéréséről szól, hanem egyfajta egészségre való nevelésről, az életben való boldogulás elősegítéséről is. És biztos vagyok abban, hogy teszik is a dolgukat, hiszen a kötelező előírásokat betartva is lehet nevelni, együttműködésre, önmagukért való kiállásra ösztönözni a gyerekeket, pozitív visszajelzéseket adni nekik. Ez mind-mind a szociális készség fejlesztésének velejárója.
Világjárvány van, egy olyan helyzet, amelyen nem fogunk csak úgy keresztülsétálni, természetesen mindannyiunkat megvisel, a gyerekeket is. De nem feltételezem azt, hogy amikor felnőttek lesznek, utólag visszatekintve megállapíthatjuk, hogy azért kerültek valamilyen szempontból hátrányos helyzetbe, mert, tegyük fel, távolságtartásra kötelezték gyerekként. Ez nem ennyire egyszerű, sok minden közrejátszik, de talán a legfontosabb, hogy a család hogyan áll a gyerek mellé. A gyerekek egyéniségek, őket is meg lehet kérdezni, hogy érzik, miben korlátozzák a jelenleg érvényben lévő szabályok. Szülőként félthetjük, aggódhatunk értük, és ennek hangot lehet adni olyan fórumokon, ahol döntésképes emberek vannak, viszont a közösségi hálón való háborgásnak sok értelmét nem látom. Mint ahogyan a valóság és a vírus tagadásának sem, ez a hozzáállás a gyerekekhez semmiképpen nem kellene begyűrűzzön.
– A pedagógusok is nehéz helyzetben vannak, hiszen tilos minden olyan testi közeledés, amire elsősorban a kisebb gyerekeknek szükségük van. A tanév kezdete előtt óvónők voltak kétségbeesve amiatt, hogy miként vigasztalják meg a síró apróságot, hiszen akadhat szülő, aki a túlzásnak vélt közeledés miatt akár fel is jelentheti őket...
– Ez nagyon szomorú. Azt látom, hogy a pedagógusok támadva érzik magukat, hiszen ők vannak középen: egyik oldalon a szülő az elvárásaival, a másik oldalon pedig a szabályok. Azt javasolom minden pedagógusnak, hogy amint a gyerekekből osztályközösséget formálnak, a szülőkből is próbáljanak egy közösséget formálni, ez szükséges ahhoz, hogy a szülő–pedagógus–gyerek rendszer jól működjön. Ha egy intézménybe beíratjuk a gyerekünket, akkor számolunk azzal, hogy sok éven keresztül a pedagógussal együtt kell működnünk. Persze, vannak külső szabályok, amelyeket be kell tartani, de fontos, hogy legyen egy belső konszenzus, amelynek alapján próbálnak alkalmazkodni a szabályokhoz, a gyerek fejlődési sajátosságait figyelembe véve. A pedagógusnak fontos lenne megbeszélni a szülőkkel, hogy ki hogyan vélekedik a jelenlegi helyzetről, hiszen van aki nagyon fél, van aki egyáltalán, de olyan is, aki tagadja a vírus létezését. Neki el kell fogadnia mindenféle szülői viszonyulást, ahogyan a gyerekek különbözőségét is elfogadja. Ennek ellenére konszenzusra kellene jussanak. Ha egy osztályközösség oda jut, hogy jelentgetésektől kell tartani, ott nagy a baj.
– Nyilván egyetlen szülő sem szeretné, hogy a gyereke féljen, szorongjon a járvány miatt. Hogyan próbáljuk ezt elkerülni, ha mi magunk félünk a fertőzéstől?
– Nagyon nehéz, ha mi szülőként félünk, de azt próbáljuk közvetíteni a gyereknek, hogy nincs mitől tartani. Nagyon nincsen rendben, ha egyet mondunk és másképp viszonyulunk a helyzethez. Inkább legyünk őszinték, és mondjuk el a gyereknek az érzéseinket. A gyerek ugyanis nem attól fog félni, hogy mi félünk, hanem attól, ha azt mondjuk, hogy nem félünk, de látja rajtunk az ellenkezőjét. Próbáljuk elmondani nekik az ő szintjükön, hogy mi az, amitől félünk, és adjunk teret nekik, hogy kérdezzenek, így rájövünk, mi az, amire kíváncsiak, ami őket érdekli ezzel a helyzettel kapcsolatosan. Lehet, hogy mi szülőként úgy gondoljuk, adott dolgokat kell tudnia, de ő egyáltalán nem azokra kíváncsi, vagy még nem ért oda, hogy az adott kérdéseket feltegye. Fontos lenne, hogy mi magunkban elfogadjuk, és szembenézzünk a félelmeinkkel, és felnőttként kritikus gondolkodással nézzük meg, mi is az, ami ijesztő, mi az, ami a jelenlegi helyzetben elhihető és ami nem, mi az, ami a mi családi rendszerünkbe beolvasztható. Próbáljuk meg tárgyiasítani a félelmeinket: ha attól félünk, hogy megbetegszünk, akkor nézzük meg, mi az, amit tehetünk azért, hogy el lehessen kerülni. Vagy ha netán megbetegszünk, mi legyen a forgatókönyv. Próbáljuk „megszelídíteni” ezt a helyzetet, ezáltal kissé megnyugszunk, és ha mi megnyugodtunk, a gyerekek is ezt teszik.
Ugyanakkor szülőként az is fontos, hogy az egészséges életmódról beszélgessünk a gyerekeinkkel: a kézmosás fontosságáról, illetve akár arról, hogy ha tüsszentenünk kell, ne a tenyerünket tegyük a szánkhoz, hanem a könyökünkbe tüsszentsünk, vagy arról, hogy a betegségeket miként lehet elkerülni. Ha ezekről beszélgetünk a családban, az talán elég is.
Nagyon fontos, hogy ne ültessük el a gyerekben a félelmet, hogy esetleg megfertőzheti a nagyszülőket, hiszen ez nem egy olyan dolog, amit kontrollálni tud. Attól nem félünk, amit kontroll alatt tartunk, de ezt a helyzetet nem tudjuk. A gyerek nem tudja kontrollálni, hogy vírushordozó-e vagy sem, azt viszont igen, hogy betartja-e a szabályokat vagy sem, és megérti-e, azáltal, hogy maszkot hord és távolságot tart, véd másokat.
– Az év első felében hónapokig online tanultak a gyerekek, és benne van a pakliban, hogy amennyiben súlyosbodik a helyzet, ismét a képernyő váltja fel a hagyományos oktatást. Az online oktatás hatékonyságát sokan vitatják, de félretéve a tananyag elsajátítását, a gyerekekre nézve melyek ennek a hátrányai?
– Ennek a kérdésnek számos vetülete van. A tananyag átadása megtörténik online is, viszont elmarad mindaz, ami körülötte volt, maga a tény, hogy az osztályban együtt töltik el az időt a gyerekek, illatok, benyomások vannak, jobban le tudja kötni a gyerek figyelmét a pedagógus. A szemkontaktus, a szájmozgás, a gesztusok, amelyek nagyon fontosak ebben a folyamatban, nem tudnak létrejönni a képernyőn keresztül. Ilyen körülmények között a gyerek elveszti a motivációját. Sok élethelyzetből kimaradnak az online oktatás során, hiszen ha a gyerek másfél-két méter távolságból is beszélget a társával, de legalább beszélgetnek. Nincsenek meg a szóbeli ütköztetések egy-egy téma kapcsán, hiányoznak az ötletelések, ezek fizikai jelenlét hiányában nem tudnak megtörténni. Az iskola lényege nemcsak az oktatás, hanem a nevelés is, ami teljesen háttérbe szorul, amennyiben online oktatás van. Ugyanakkor a hibrid tanításnál is nagyon zavaró tud lenni a gyereknek, amikor hetente változnak a dolgok, nincsen egy rendszer.