Isteni parázs

Baricz Lajos a derű és a feltétlen tisztesség vallomásos költője, akinek istenhite fő ihletője és költői hitvallása is. Ez a címben felfénylő üzenet hírértéke. 

Prózakötete megjelenésekor* azt írta kiadója, hogy a szerző verseivel, elbeszéléseivel, publicisztikai írásaival éppúgy szolgálja az Urat, mint papi hivatásának gyakorlásával: a kettő szerves egységet alkot. Baricz Lajos plébános, egyház- és közösségépítő, lapszerkesztő és művelődésszervező, költő és prózaíró ritka személyiség, ki merném jelenteni, hogy ő az, akinek (az irodalomban legalábbis) nincs „természetes” ellensége. Ma is azt hangsúlyozom, hogy egyéniségéhez, szellemiségéhez egyaránt simogató szeretettel viszonyul nemcsak katolikus híveinek tábora, hanem azok is mind, akik értékelni tudják, hogy a hit és szeretet, az Úr szolgálatát szent hivatástudattal vállaló szigorúság és önszabályozó fegyelem, a tisztesség és a keresztény humánumból fakadó feltétlen elhivatottság, valamint a tehetséggel, az Istentől származó tálentumokkal való okos gazdálkodás mekkora érték, mennyire becsülendő kincs.

Első szonettkötetének méltatójaként Nagy Miklós Kund újdonságként üdvözölte, hogy a tőle megszokott, játékos, könnyed költeményekkel szemben egy szigorú, kötött formájú szonetteket tartalmazó könyvvel jelentkezett**. Verseskönyvei közül ez a legkomolyabb hangvételű, mondja Nagy Miklós Kund, s már abból is érezni a hangváltást, hogy a 101 szonett kérdéseket vet fel, olyanokat, amelyek a költőt foglalkoztatják, s amelyekre alkalmasint ő maga keresi a választ, de olyan is van, hogy a válaszkeresést ráhagyja az olvasóra. 

A versek fölvillantják a költő álmait és mindennapjait is, a közössége sorsáért, jövőjéért aggódó ember gyötrődéseit, a népe, nemzete, anyanyelve sorskérdéseit boncolgató, az azokért vívódó ember töprengéseit, amelyekből mindig megtalálja az üdvözítő kiutat, a megoldást, amely egyedüli megnyugtató fogódzójában, az istenhitben gyökerezik.

Ezekhez képest nem is találhatunk változást a frissen megjelent új szonettkötetben***, hiszen a világ gondjai nagyjából ugyanazok maradtak, az emberek életében sem történt nagy változás. Mindenképp figyelemre méltó a versekből kiteljesedő életkép, a szerző helye közösségében, és ezt a pontosan datált szonettek tematikája is jelzi, hiszen az alkalmi és a hitéleti jellegű versek továbbra is egy nagyon aktív élet képét rajzolják az olvasó elé, ezekkel párhuzamosan pedig folyamatosan születnek a szülőföldet, a szűkebb és tágabb pátriát, egyházi és világi példaképeit idéző költemények, amelyeken átsüt a bizakodó lélek derűje, a hitében megingathatatlan igehirdető személyes példamutatása. Emlékeiben ott parázslik a szülőhely varázsa. „Az egész falu, a Gyergyói-medence, s mivel számomra a világ csak ennyiből állott, az egész világ olyan volt, mint egy hófehér kelengye, amelyből csak a kicsi baba hiányzik” – emlékezik egyik szép prózájában az őszülő halántékú, egykori angyalváró gyermek, akinek ez az üdítően bájos lelkülete máig megmaradt, és az immár lassan deresedő költői világát is belengi. 

Jól tudja mindenki: a szonett roppant igényes versforma. Csak az igazán nagyoknak sikerül halhatatlant alkotni ebben a műfajban. Szonett a szonettről című verse szerint „bár sokszor hallottam, a formád ósdi,/ és kimértségeddel a szabadságot / megfékezed és bús béklyóba zárod” – mégis merészen szól: „A gondolat benned szabadon szállhat –/ kétszer négy s kétszer három sor a vázad, / soronként tizenegy szótag van benned// Muzsikál a zene, a rím, a ritmus / és táncra kel benned az életciklus –/ kész a szonett: mesterművé kell lenned” –, azt azért maga is tudja, s az olvasó is hamar rájön: mégsem élet-halál kérdése itt a forma, hiszen voltaképpen ugyanúgy kezeli ritmusait és szóképvilágát, mintha népdalt mormolna hazulról.

Játszik, kipróbálja hát ezt is.

Az a szép benne, hogy alig érzékelhető, milyen nehéz efféléket komponálni manapság, mikor már a számítógép is „tökéletes” műveket alkot.

Az pedig az olvasó privát boldogsága, ha mindebből semmit sem érez, csak annyit, hogy tetszenek ezek a szövegek, őszinte a költői attitűd, szavahihető és fölöttébb rokonszenves az ember, akinek a tollából származik az ének.

 

* Különös karácsony, Lazi Könyvkiadó 2015, Szeged. A kötetről: Baricz Lajos karácsonyai, Népújság, 2015. december 18.

** Álom és valóság, 101 szonett, 2015  

*** Isteni parázs, F&F Kiadó, Gyergyószentmiklós, 2016. Illusztrációk: Albert Katalin