János vitéz autója (1.)

„Szép a huszár, ha lóra pattan,

s vágtat előre, mint a szél” – éneklik Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékában. Kukorica Jancsi lóháton indult el szerencsét próbálni, és Iluskájához is kedves paripáján szándékozott visszatérni.

A mesék világa, az operamesék hangulata és a valóság néha érinti egymást. Kukorica Jancsi merész pásztorlegény hírében állott, de ugyanakkor nem volt kérkedő. Született tehetség volt, mert minden sikert, dicsőséget önerőből ért el, és így lett belőle János vitéz. Szerette a zenét; pásztorfurulyája mintha életerő és ötletek forrása lenne.

A jelenkornak is megvan a maga János vitéze. Szabó Péternek hívják az új vitézt. Ő is bátor, szerény és tehetséges. Szereti a zenét; énekével varázsolni képes, és gyakran az énekből meríti az élet harmóniáját, az erőt és a rendkívüli ötleteket is.

Hogyan lett Szabó Péterből János vitéz? Az életút mesés és kalandos, de mindenképp megfontolandó. Mi kell ma ahhoz, hogy valakiből János vitéz legyen? Ez a példa is tanulságos.

Péternek a szülei egyszerű marosvásárhelyi polgárok, de egy dologban mégis különlegesek voltak: szép énekhanggal áldotta meg őket az Úr. A talentum pedig csak akkor ér valamit, ha kamatoztatják. A két szülő, Árpád és Olga egyházi kórusban énekelt. De énekeltek otthon is, pedig megtehették volna, hogy az éneket rábízzák a rádióra. Ők megértették az ének ama titkát, amit Babits Mihály az ifjú király szájába adott A második dal című színjátékában: „Megmondom a titkát, édesem, a dalnak:/ önmagát hallgatja, aki dalra hallgat./ Mindenik embernek a lelkében dal van,/ és a saját lelkét hallja minden dalban./ És akinek szép a lelkében az ének,/ az hallja a mások énekét is szépnek”.

Péter 1958-ben született, hatodik gyerekként, a hétgyerekes dalos családba – nem csoda, ha ő is megszerette az éneket. Az ő esetében is bebizonyosodott, hogy a lelkében élő dalok által tud önmagára figyelni. A csengő hangú gyerekre a szülők is felfigyeltek. Édesapja, aki harmonikán játszott, tanárt fogadott a fiú mellé, hogy szakszerűen megismerhesse a hangszert. Az ekkor tízéves fiú nem nyúzta sokáig a harmonikát, mert neki inkább a gitár tetszett. És hát a lányok is jobban kedvelték a gitárt – talán ez is közrejátszott a harmonika háttérbe szorulásában…

Az igazi meglepetés az általános iskolában érte. Birtalan József karmester meghallgatást tartott az iskolákban azért, hogy felkutassa a legjobb énekeseket a gyermekkórusába. Az iskolából két fiú nyert felvételt a kórusba, az egyik Szabó Péter volt. A kisfiú óriási kitüntetésnek érezte, hogy kórustag lehetett a mester irányítása alatt. Ez a kitüntetés egyben kötelességet, de nagy lehetőséget is jelentett.

Az otthon melegét az tette különlegesen széppé, hogy Péter nővérei sok klasszikus zenét és még több operaáriát hallgattak bakelitlemezről. Így a fiú észrevétlenül megkedvelte az operát, és mivel ő is énekelt, felfedezte ennek a stílusnak is a szépségét.

A művészetekre fogékony fiú beiratkozott szobrászati körre is, ahol megtanult agyagozni és faragni. Annyira megszerette a faragást, hogy famegmunkálást tanult tovább. Faragott és énekelt. Mindig énekelt. Valószínű, hogy az éneknek – és a gitárnak – köszönheti, hogy olyan társat talált magának, aki ugyancsak szépen énekelt. Hamarosan házi kamarakórust alapítottak, és közben eljártak az egyházi kórusba is, ahol Péter szülei is énekeltek. A kórusvezető hamar felfigyelt a tehetséges fiatalemberre, és arra biztatta, hogy felvételizzen a filharmónia kórusába.

Sikeresen felvételizett. Alig egy év elteltével meghívást kapott a Kolozsvári Állami Magyar Operába. Még le sem telt az első esztendő az operaszínpadon, máris előléptették szólistává, és öt nagy szerepet kapott.

Az operaszínpadon töltött évek alatt 13 operában és 17 operettben szerepelt. Többek között Erkel Ferenc Hunyadi László című operájában címszerepet játszott; ez volt az első szólószerepe is egyben. Egy operaénekes élete – akár János vitézé – sok külföldi vendégszerepléssel jár. Szabó Péter szólistaként bejárta a fél világot. Fellépett Kanadában, az Egyesült Államokban, Olaszországban, Izraelben és még számtalan európai operaszínpadon. Ő is ugyanolyan kihívások előtt állt, mint János vitéz: mivel mindenhol sikerrel szerepelt, a külföld hívásának csábításával kellett megbirkóznia. Bárhol maradhatott volna, de az itthon maradás mellett döntött.

Élete legkedvesebb főszerepe a János vitéz. 25 éven át énekelt Kukorica Jancsi és János vitéz jelmezében. Saját bevallása szerint összenőtt ezzel a szereppel.