Káli Király István az idei kitüntetett

Bővült a Bernády-emlékplakett tulajdonosainak száma

A Gutenberg-galaxis egyik legelkötelezettebb marosvásárhelyi képviselője, Bernády városát – szervezőcsapatával közösen – minden év novemberében néhány napra az irodalom oázisává varázsoló személyiség vehette át péntek délután a városépítő polgármester nevét viselő emlékplakettet a 25. Bernády Napok záróünnepén.

A „fiatal felnőttek korába lépett” rendezvény gáláján Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke, az est házigazdája köszöntötte a Kultúrpalota nagyérdeműjét, majd Borbély László kuratóriumi elnök a jubileumi rendezvény korábbi programpontjait – a megnyitó kamarakiállítását, a felújított szobor és park avatóját, valamint a rekordszámú részvétellel zajlott 

diákvetélkedőket – idézte fel. Ezt követően került sor az est legemelkedettebb mozzanatára, a Bernády-emlékplakett átadására. A kitüntetést ezúttal Káli Király István író, szerkesztő, a Romániai Magyar Könyves Céh alapítója és elnöke, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője vehette át. 

A díjazott írott szó szolgálatába állított munkásságát Nagy Miklós Kund méltatta. A laudáló ünnepi beszéde elején arra hívta fel a figyelmet, hogy Bernády György városfejlesztő koncepciójában fontos szerepet szánt a szellem, a tudás és a könyv hármasának, éppen ezért főművében, a 110 éve felavatott Kultúrpalotában méltó helyet kapott a város polgárai számára elérhető közkönyvtár is. 

– Nem meglepő tehát, hogy a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma egy könyves embert tüntet ki emlékplakEttjével. Aki ifjúkorában diákszínjátszó, első osztályú labdarúgó, diáklapszerkesztő is volt, még Temesváron, majd mérnök, közéleti szereplő, városi tanácsos, kiadóvezető, író (…) és mindvégig a szülővárosáért bármilyen áldozatra kész lokálpatrióta vásárhelyi – hallhattuk Nagy Miklós Kundtól, aki még jó ideig sorolhatta volna a kitüntetett foglalatosságait, tisztségeit, de úgy vélte, hogy „amit tudni kell róla, valamiképpen úgyis kiderül a regényeiből, novelláiból, közvetve a verseiből is”. A továbbiakban szó esett a Káli Király István gondozásában megjelent kötetekről – a Lyra Kiadónál 57, a Mentornál 863 könyv megszületése fölött bábáskodott –, valamint saját írói terméséről.

– Első kötete, az 1979-ben kiadott Mit tud az a nagy sárga gép? című novelláskötet egyből írószövetségi díjat termett számára, azóta 15 könyve látott napvilágot, 2017-ben az Erdély Irodalmáért Alapítvány díjazta, 2022-ben a Romániai Írók Szövetsége tüntette ki a nemzetiségi irodalom kategóriában. Pár nappal ezelőtt a Székelyföld folyóirat ítélte neki az egyik idei elismerését. Regények és rövidpróza-gyűjtemények váltogatták egymást az utóbbi évtizedben, az előbbiek, egy tervezett trilógia nagy lélegzetű művei, A szemfényvesztett és a Klastrom utca kettő élénk visszhangot keltettek.

Aki hangoskodás nélkül áll ki a gátra

Az alkotó után a közösségvédő alakja került előtérbe.

– Káli Király István nem hangoskodó, mindenáron élre törni akaró típus, de amikor kell, kiáll a gátra. (…) 1990 márciusában ő is életveszélybe került, az elvadult támadók elől felszorult az RMDSZ-székház padlására, majd úgy szolgálta továbbra is a várost és magyarságát, ahogy meggyőződése, lelkiismerete diktálta. Az életről, a világról mélyen gondolkodó ember, de pályája arra vall, egyetért azzal a gondolattal, amit Bernádynak tulajdonítanak: „több egy tett, mint száz csiszolt beszéd”. Talán ez is magyarázza, hogy miközben tele volt szépírói tervekkel, miért vállalt egy egész könyvnyi beszélgetést gróf Bethlen Anikóval.

Ostor helyett tükör

Nagy Miklós Kund „térségünk jellegzetes világa krónikásának” nevezte laudáltját, aki nem nagy történelmi könyveket tesz le az olvasók asztalára, hanem alulnézetből, a folyton megtévesztett kisemberek szemszögéből meséli el Marosvásárhely diktatúrabeli történetét. 

– A józan ész hangja csendül ki regényeiből, nem ostoroz, tükröt tart elénk. Nem görbe tükröt, humánuma hat közönségére. Remélhetőleg a most felnövekvő nemzedékekre is – mondta beszéde végén a méltató.

A kitüntetett a tőle megszokott szerénységgel mondott köszönetet az elismerésért:

– Az eddigi díjazottak olyan emberek, akik valami kiemelkedőt alkottak. Az én életem kicsit szétszórtabb, nekem nem volt alkalmam, lehetőségem, tehetségem ahhoz, hogy valamiben egészen kiemelkedőt alkossak. De úgy rémlik, hogy a sok kicsi, egymás mellé helyezett cselekedet összeállt egy egészen nagy és minőségében értékelhető cselekedetsorrá. Nem hiszem, hogy felnőhetek az előttem díjazottak szintjére, főleg nem a Bernády Györgyére. 

Egy névsor és egy kiharcolt ünnep

Saját megvalósításai kapcsán Káli Király István így fogalmazott:

– 15 könyvem ellenére legfontosabb írásomnak mégis azt a névsort tartom, amit 1990. március 19-én az RMDSZ padlásán írtam meg az ottragadottakról, akikkel nem tudtuk, hogy túléljük-e azt a napot.

 Legfontosabb cselekedeteként pedig nem a könyvvásár szervezését tartja számon a díjazott, hanem azt a momentumot, amikor 1991. március 13-án este, Szepessy László kollégájával közösen, igazi „oroszlánokkal” megküzdve sikerült kiharcolniuk azt, hogy Marosvásárhely polgársága szabadon ünnepelhesse március 15-ét.

Beszéde végén Káli Király István elmondta, hogy a gálára egyedül érkezett, majd ezekkel a jövőbe mutató szavakkal fordult a kultúrát életük fontos részének tekintő marosvásárhelyiekhez: „vállalják el, hogy mindannyian a kísérőim lesznek!”.

A díjátadó után a megszokott tombolahúzás következett. Czirjék Lajos festőművész erre a célra felajánlott alkotásával Körtesi Margit gazdagodhatott.

A 25. Bernády Napok gáláját Szinetár Dóra Csinálom a fesztivált! című egyéni műsora zárta, a művésznőt Bolba Tamás kísérte zongorán. A többféle műfajt – egyebek mellett sanzont és musicalbetéteket – egymásba fonó produkció alatt a személyes történeteknek is fontos szerep jutott, Szinetár Dóra első kultúrpalotai fellépése és zenészkollégájával való első találkozása emlékét is felvillantotta egy pillanatra, illetve az édesapjával, Szinetár Miklós rendezővel való szoros kapcsolatáról is mesélt, miközben mindegyre közös éneklésre, mókázásra hívta a nagyérdeműt. Estjének legmeghittebb pillanata minden bizonnyal a második „ráadással” jött el, amikor a művésznő indítványára a nézőtéren ülők egymás kezét fogva dúdolták a fellépővel Máté Péter Azért vannak a jó barátok című örök életű dalát.