Kánikulában is dolgozik a kovács

Miközben egyesek a nyári szabadságukat töltik vagy éppen nagyszabású falunapokon, fesztiválokon ünnepelnek, másoknak a kánikulai melegben is a szorgos hétköznapok kemény munkája jut.

Fotó: Nagy Tibor

Miközben egyesek a nyári szabadságukat töltik vagy éppen nagyszabású falunapokon, fesztiválokon ünnepelnek, másoknak a kánikulai melegben is a szorgos hétköznapok kemény munkája jut. Ilyenkor elsősorban az aratókra szokás gondolni, de most nem róluk lesz szó, hanem a magyarsárosi kovácsról, Szikszai Csabáról, aki a nagy hőség ellenére sem állt félre az ülőtől. Naponta kézbe veszi az óriáskalapácsot, s üti a felhevített vasat. Ő az, akit úgy ismernek a térségben, mint aki a szászbogácsi, dán tulajdonban lévő Schreiber panzió turistasétáltató „hintóit” készítette.

– 2000-ben kezdtem el a kovácsmesterséget, kisiparos-engedélyt váltottam ki. A szakmát édesapámtól tanultam, ami azért volt hasznos, mert addig sorra csődöt mondó állami vállalatoknál dolgoztam. Ahogy munkanélkülivé váltam, jobb megoldás nem lévén, átvettem a műhelyt. Nem volt könnyű, de édesapámtól sikerült ellesni a mesterség csínját-bínját. Egyre nagyobb munkákra vállalkoztam. Jelenleg megrendelésre kerítéseket, kapukat készítek. Legutóbb egy Magyarsárosra hazatelepedő pedagógusházaspár számára készítettem kovácsoltvas kaput és kerítést. Ők elmondták, mi az elképzelésük, megmutatták az internetről letöltött változatot, én pedig sok fejtörés árán kirajzoltam, megmintáztam és nekiláttam a munkának. A vasat is én szerzem be, a megrendelőnek nem kell ezzel foglalkoznia. Ha elkészült a munka, én is szerelem fel. Szerencsém van, mert a lányaim szívesen besegítenek, az egyik megtanulta, hogyan kell a vasat csavarni, az ehhez szükséges szerkezetet is én készítettem – mondta a kovácsmester, aki a mesterség fortélyaiban annyira jártas, hogy nem ismer lehetetlent. Soha egy megrendelést sem mondott vissza. Addig töpreng a megoldáson, amíg tökéletes lesz a végeredmény.

– Megéri-e manapság kovácsként dolgozni? – tettük fel a kérdést, hiszen faluhelyen már ritka a kovácsműhely. Ez a mesterség is, mint sok más, eltűnt a hagyományos mesterségek palettájáról.

– Megéri. Azért is, mert szeretem, és örömmel dolgozom, s azért is, mert megélhetést biztosít a családnak. Nem gazdagszik meg az ember, hiszen az adóba nagyon sok pénzt kell befizetni, mégis érdemes foglalkozni vele – mondta Szikszai Csaba kovácsmester, aki szívesen látott bennünket a kovácsműhelyben, majd örömmel mutatta meg legújabb „alkotását”.