Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ünnep szombatjának reggelén Máriskó, a kancsi szomszédoló, szokása szerint nagyokat nyögdögélve lökte be a zúzmarába dermedt kiskaput, majd sokáig kopogott.
– Ne verd annyit azt az ajtót, nyitva van – kiáltott ki. – Még nem haltam meg.
Ha nem halt meg, mit csinál itt egyedül?
Hát mit csinálnék? Eszem magam.
S hát nem inkább a tűz kellene hogy egye a fáját, és maga a melegben álmodjék nagyokat?
Hát ma valahogy nem volt kedvem sem felkelni, sem tüzet tenni.
No majd teszek én. S hát aztán még miben legyek a segítségére? Ne hozzak egy fenyőágat? Mégiscsak szenteste lesz…
Te Máriskó! Mi lenne, ha fölpakolnék, és váratlanul betoppannék a leányomhoz? Még sosem láttam városi karácsonyt…
Hát az nem volna bolondság, s az idő is, né, milyen száraz, majdnem poros az út. De hogy állítana csak úgy hipp-hopp oda azokhoz az úri népekhez?
Tudod mit? Segítsél pakolódni. Aztán lépj át Kocsis Pistihez, fogja be a lovat, és vigyen ki az állomásra.
A vonat is olyan nehezen jön, mint az idő. Minduntalan úgy tűnik, sípol már valahol a kanyarban, szól is Kocsis Pistinek, na készülj, mindjárt rakodunk – aztán semmi. Valami autók a távolban.
Aztán ott mit mond, Lilla néni? Mikor belép a villába? Kezdi is már a Mennyből az angyallal?
Vicces ez a Kocsis Pisti.
Nem, fiam, nem. Avval kezdem, hogy hipp hápp, ahogy most járja a divat.
Húúú, húúú. Na, ez már az igazi, amint előbukkan tényleg a vasparipa. Na, Pisti fiam, szerelkezzünk!
Erős a legény, egy micc alatt felpakol mindent. Elsőnek a vénasszonyt, aztán a zsákokat: kettőben káposzta, egyben pityóka, az egyik tarisznyában füstölt kolbász, oldalas, a másikban két befőttesüvegben besütött hús, a harmadikban másik két üvegben sós uborka és paprika. Külön kis átalvetőben az ital: két liter bor és egy liter erős szilvapálinka.
Ne mondják, hogy a villa úrnőjének az édesanyja mód nélküli szerencsétlen falusi asszony.
Az állomáson sok a taxi, de van lovas kocsi is, itt felejtve az ántivilágból. Ezt választja, s be jól teszi, mert a megadott cím éppen a másik irányba mutat, errefelé az út sincs egészében leaszfaltozva, látszik, hogy új lakónegyed, már szinte a városon kívül, a mindentudó lóvezető azt mondja: lakópark.
Aztán már hogy laknának parkban, mikor ennyi nagy ház van errefelé? Csodálkozik Lilla nén.
Nem is a parkban laknak, bölcselkedik a korbácsát pattogtató ember. De úgy élnek, mint a leparkolt luxusautó.
A villa előtt tétováznak egy kicsit, aztán előbúvik két hebrencs leányka. Megcsodálják a fura járművet, még inkább a lekászálódó öregasszonyt.
No, melyik melyikőtök? Rivall rájuk, azok illedelmesen bemutatkoznak. Én vagyok Lili, mondja a szöszke. Én vagyok Lia, mondja a másik.
Aztán ennél egyebet tudtok-e magyarul?
Tudnak. Mondják is: kezicsókolom.
De mindjárt utána: Tu eşti Buni?
Valahogy úgy, hagyja rájuk Lilla. No, jóember, segítsen behurcolni ezt a sok pakkot!
A lótaxis jó hordár, szerre mindent a feljárólépcsőhöz cipel. Lilla bemutatja a hozományt az unokáknak. Elsőnek a zsákokat: kettőben káposzta, egyben pityóka, az egyik tarisznyában füstölt kolbász, oldalas, a másikban két befőttesüvegben besütött hús, a harmadikban másik két üvegben sós uborka és paprika. Külön kis átalvetőben az ital: két liter bor és egy liter erős szilvapálinka.
Ne mondjátok, hogy szerencsétlen falusi vénasszony a nagyanyátok.
A csitrik mobilon beszélnek valakivel. Kis piros kocsival Liliána, így hívatja magát, a villa elé gördül. Lilla nén éppen kávézik a csajokkal a konyhában.
Hát maga? Nem megmondtam, hogy ne jöjjön ide?
Hát miféle ünnep is nálatok a karácsony? Nem a szereteté?
Ünnep, nem ünnep, nekünk ma este sok vendégünk lesz. Az uramat előléptették, és meghívta a baráti kört egy összejövetelre.
Gratulálok. S hát aztán?
Hát aztán magát most hová dugjam? Ezek úgy tudják, hogy maga odavaló né, Libánfalvára. És olyan öreg, hogy már járni se tud. Hogy bé van rakva egy vénházba.
Én, öregotthonban? Méltatlankodik Lilla nén. Hát volt lelked ilyen rusnyát hazudni rólam?
Édesanyám, ezen most ne vesszünk össze. Ezt mi már százszor, ezerszer elbeszéltük, végigtárgyaltuk. A családi boldogságomért mindenre képes voltam, és leszek ezután is. Mi most, hála Istennek, rendben vagyunk. Az uram jó két éve nem iszik, elővette magát, szépen keres, a fizetését én kezelem. Ha most felborul a dolog, akkor mehetnék vissza jegyeladónak a mozihoz. Ha még volna mozi.
Na jól van, jól van, sóhajt az öregasszony. Csak látni akartalak. Mindjárt továbbállok, csak éppen megcsókolom ezeket a szépikéket.
Vigye ezeket a cuccokat is. Nekünk megvan mindenünk.
Te!… Mondd azt nekik, hogy egy ismeretlen boldogtalan – hibbant! – vénasszony járt itt, nem a nagyanyjuk; ezt a sok izét, itt né, a zsákokat: kettőben káposzta, egyben pityóka, az egyik tarisznyában füstölt kolbász, oldalas, a másikban két befőttesüvegben besütött hús, a harmadikban másik két üvegben sós uborka és paprika, külön kis átalvetőben az ital: két liter bor és egy liter erős szilvapálinka –, ezeket a másik villába szánta, csak éppen eltévesztette a házszámot.
Elviszem, el. Nehogy gyanút fogjon az a megjavult urad.
No, hívj egy taxit. Tehertaxit, lányom…
Hová lesz az út? Ilyen udvarias egy tehertaxis manapság. Rá is csodálkozott volna, de akkor Liliána, a leánya hirtelen utánuk rohant, kitépte az ajtót, és csókolgatni kezdte az anyját.
Bocsásson meg, bocsásson meg! Sírta.
Jól van, jól van, te bolond. Mindig ilyen hibri-hubri voltál. Induljon, sofőr úr, mert elkésünk.
Honnan tetszik elkésni? Honnan, honnan. Azt még meg kell gondolnom. Mondjuk, a hetipiacról.
A pálinkát kivéve, mindent szinte azonnal el tudott adni. Kapva kaptak a népek a két zsák káposztán, a pityókán, a füstölt kolbászon, az oldalason, a besütött húson, a sós uborkán és a paprikán. Könnyen megadták az árát: minha mindenki meg lenne bolondulva, úgy vásároltak összevissza mindent.
Már sötétedett. Lilla nén pedig meglepte magát Jézuska ajándékaként egy helyre kis kampós pálcával. Aminek a horgas fejére csinos kereszt van faragva.
Úgy jár vele, mint egy alsóbb rendű püspök.
Buszra ült, utazott egy kicsit, leszállt. Ahol érdekesnek látszott, megsétáltatta úri személyét, nagyokat koppantva a bottal. Útközben megkántálták, megvirgácsolták valami kismikulásnak öltözött gyerkőcök, kunyeráltak apróért, adott ide is, oda is. A város kivilágítva, éppen mint karácsonykor, mindenfelé siető emberek, egyedül neki maradt ráérője, úgy érezte magát, mint valami csakugyan fontos tulajdonos, akinek az ideje éppen a csíkos tarisznyában, a megtartott pálinka mellett lapul, és a világgal együtt az éppen születendő Jézuskát várja.
Lilla nén eltelt boldogsággal. Hát ő, amit akart, azt végül is elintézte. Látta a családot, már azt a felét, amelyik éppen kéznél lehetett; ajándékozott is, árult is, sétált is, ünnepelt is.
Jó lett volna látni a táncoló medvét, de azt mondták, hogy újévkor jár.
Várjunk csak: vegyünk csillagszórót, néhány kisebb gyertyát, az is jól fog odahaza; s valami édességet, nini, éppen olyan a szaloncukor, mint az ő leánykorában volt.
Az állomási önkiszolgáló étteremben gondolt merészet és nagyot, s megevett egy csülkös bablevest, ivott rá egy kis pohár sört.
A vonat ezúttal nem késett, de mire az ő kis „célállomására” ért, bizony éjfélre járt. Mit tehet ilyenkor Lilla nén. Bekopog a főnökhöz, megkínálja az erős pálinkájával, az pedig friss bolti kaláccsal. Aztán szó szót hoz ki, s a főnök végül kitelefonál a felső faluba. Kocsis Pisti fogjon bé, s jöjjön le,
ha jót akar, mert né, Lilla nénje itt ül a váróban, egymagában.
Kocsis Pisti morog egy sort, de befogja a száját s a lovat, mert Lilla nén nélkül annál is pistibb volna, mint amennyire. Hiszen nincsen jóformán semmije, mégis gazda: nyolc hektár föld, abból három príma, két tehén, a ló s harmincöt juh. Ezeknek a hozamából adogat az öregasszonynak, amennyit az elfogad, ám az kevéssel is beéri – így hát Kocsis Pisti azt a kevés óhaját, ami még lehet, készséggel teljesíti.
Ez a mostani speciel nem smakkol; de az élet ilyen is, meg olyan is.
Hát maga ilyen hamar kividékelte magát?
Én igen.
S hát milyen városon a karácsony?
Az valami káprázatos. Egyszer menj majd el te is.
El is megyek. Csak legyenek unokáim.
Csak legyenek. Hagyja rá Lilla nén. Csak legyenek, Pisti fiam. Mert né, mindjárt ötvenes vagy; s mégsem vagy százas.
Jajistenem, hát magát így kitették? Télvíz idején, s éppen a szentestén? Máriskó, a szomszédoló tüzet tett, forralt borral várja. Sütöttem pánkót is, hallja-é.
Hallom, hallom.
S aztán mégis, minek jött ilyen hamar haza? Nem fogadták szívesen?
Minek, minek. Mi bajod neked avval. Tán csak nem „bulizni” akartatok ti is? A házamban?
Jaj, dehogy, dehogy. Tettem fenyőágat, né, akkorka, mint a kujakom, de elfér a gyertya s a szóró rajta.
Igaz is. Hoztam vajegyet.
Hát akkor meggyújtom, mindjárt harangoznak, s mondjunk el együtt egy imát.
Te csak mondd hangosan, Máriskó. Én majd csak így, magamban.
(Még meghallja a Fennvaló, hogy közben mi jár s mi nem az eszemben.)