Még mindig megnyernék a szociáldemokraták a választásokat,
ha most vasárnap kellene voksolni az európai parlamenti listákra. Ezt állapította meg egy tegnap nyilvánosságra hozott felmérés, amelynek adatai láttán azért nem lesz pezsgőbontás a kormánykoalíció pártszékházaiban. Mert az első látásra még mindig szép támogatottságot mutató adataik ellenére alig több mint kétévi kormányzás alatt eltűnt mögülük a választói többség.
A jelenlegi választói opciókat mérő adatok szerint is hibahatáron belüli, alig több mint egyszázalékos a szociáldemokraták előnye a legerősebb ellenzéki pártnak számító liberálisok előtt. A legutóbbi, 2016-os parlamenti választásokon még 45%-ot szerző párt, amelynek támogatottsága még a következő év nyarán sem változott, ma a szavazatok egyharmadát sem szerezné meg. Sőt, jelenlegi koalíciós partnerével együtt sem érné el az 50% feletti többséget, ami azt jelenti, hogy ha nem európai parlamenti, hanem itthoni törvényhozási választások lennének vasárnap, a jelenlegi koalíció már nem tudna kormányt alakítani. Viszont az ellenzéki oldalon számba jöhető pártok mögött már mutatkozik akkora támogatottság, ami egy széles koalícióban számolva már elegendő lenne a kormányalakításhoz.
Ha ezek az erőviszonyok visszaköszönnek a májusban esedékes európai parlamenti választásokon is, könnyen meglehet, hogy az év második fele már nem csak az elnökválasztási kampány miatt lesz hangos. Egyrészt az ellenzék vérszemet kaphat, a kormányosok viszont – ugyanúgy, mint az ezelőtti törvényhozási ciklusban – indokoltnak láthatják, hogy egy évre műellenzékbe vonuljanak, és egy látszattechnokratára bízzák a kormányzás hálátlan terhét, pátyolgatandó megtépázott nimbuszukat. Pechükre, a varázsnyuszi, akit akkor sikerült előkapni a cilinderből, ma pártvezér az ellenzéki oldalon, hasonló presztízsű szaki pedig, aki eljátszhatná egy szűk esztendőre a technokrata homokzsák áldatlan szerepét, nem nagyon látszik a gáton.
Az legyen a politikusok baja, hogy milyen megoldást találnak erre a helyzetre, amely kétségkívül azt is szemlélteti, hogy a választókat nem lehet sokáig ugyanazzal a maszlaggal etetni. Nekünk, adófizetőknek az is éppen elég lesz, ha ennek az utóbbi három évtizedben páratlanul ígérő és arra most ráfázni látszó kormányzatnak a kétéves gazdasági ámokfutását megússzuk egy kemény krízis nélkül. A főnyeremény a várható cirkuszból egy olyan kormányzat kikeveredése lenne, amelyik kevesebbet beszél és többet dolgozik hozzáértően.
