Kemény Zsigmond nekrológja idős Szász Károly felett (5.)

(Folytatás október 31-i lapszámunkból)

A múlt heti részből megtudtuk, hogy Szász Károly 1837-től a nagyenyedi főiskola matematikaprofesszora lett. Egy kicsit visszavonult a politikai élet küzdhomokjától, ugyanis akkor még homokon történt a birkózás. Mára javult a helyzet, mert a birkózás gumi vagy műanyag páston történik, míg a politikában igazi iszapbirkózás folyik! Kemény Zsigmondtól azt is megtudtuk, melyet véleményem szerint a matematikatörténészek sem tudatosítottak, hogy Szász Károlynak világos és eredeti meglátásai voltak a valós és komplex számok fogalmáról. A matematikában, Szász Károly korában, komoly tanulmányokat közöltek a valós és komplex számok definiálására és megszerkesztésére. Kemény Zsigmondnak elhihetjük, hogy ezt a modern áramlatot, Szász Károlyt figyelemmel kísérte és maga is próbálkozásokat tehetett ezeknek az oktatásban való alkalmazására. De azt is megtudhatjuk, hogy Szász Károly azonnal visszatért a politikai életbe, mihelyt lehetőség kínálkozott Erdélynek, Magyarországgal való uniójára. 

„Bevégeztem, amit Szász Károly politikai szerepéről emlékezetbe hozni szükséges vala. Hátra van még néhány rövid érintés tevékenységének többi ágazatairól is. Ő az irodalmi munkásság terén szintén jeles, sőt kitűnő vala, s épen ezen érdeméért lőn 1833-ban a tudós társaság levelező, 1834-ben rendes tagjává. Elmeművei közül csak a főbbeket hozom fel. Legelöl kell említenem egy latin című és magyar bevezetéssel ellátott könyvét, mely, noha csak okiratgyűjtemény, de a politikai irányú röpiratok gyújtó hatásával és kelendőségével bírt.  A syllogetrac-tatuum sat. a lipóti hitlevél keletkezését megelőző és szentesítését követő intézkedések, alkudozások és leiratok gyűjteménye, kiterjeszkedik a Dunod páter által Erdélybe vitt szerződési javaslattól kezdve az Alvinczi nevét viselő válasszal és a szászok sérelmeit kiegyenlítő accordoval összefüggő hivatalos iratokig.

Mindent közöl, ami az erdélyi alkotmányos követelések kulcsa, s ami az ellenzék eljárásának irányul és igazolásul szolgált. Gróf Rhédey Ádám, ki Alvinczinek örököse volt, nyitá meg levéltárát a kutatásra s így történt, hogy a Syllogéban megjelent 60 okmány közül 47 ekkor látott legelőször világot. Nagy részvéttel fogadtaték »Az 1831-dik esztendő története« is, melyet Szász az 

»Erdélyi Híradó« szerkesztőjének fölszólítására oly modorban irt, mint külföldön s nálunk is szokás az események képét a folyóiratok számára rögtön, még az első behatások közt s többnyire csak hírlapi értesítésekből összeállítani. Ha e rögtönzött s pragmatikus szempontok nélkül írt művek maradandóságra számíthatnának, akkor a magyar irodalomban minden ily történeti visszatekintések között alkalmasint leginkább a Szász 

Károlyé vívta volna ki azt. Jelentékeny vállalata volt a széles műveltségű férfiúnak, a 

»Parthenon« is, melyből tudtomra csak 5 füzet jelent meg két kötetben. Szász Károly feladatul tűzte volt, minden tudományból a gimnáziumi tanítók és tanulók számára kézi könyvet adni ki. De csak úttörő magyar nyelvtana hagyá el a sajtót, mely sajátságos felfogása s eredeti eszmékben gazdag mű. Nyelvünk fejlődésére azonban aránylag csekély befolyást gyakorolt, mert nem vette elég figyelembe a létező szabályokat, és a meglevő helyest néha kétséges értékű újjal cserélte fel; s mert a többi nyelvtudósok hasonló eljárást követtek irányában, és helyes különvéleményeit is mellőzték a létező régibb miatt. Egyébiránt azt sem hagyhatom említés nélkül, hogy a Parthenon forma tekintetében nem látszik célszerűnek, és szerzőjét minden tantárgynál túlságos terjedékenységre csábította volna. Szász Károly, matematikai munkáiban, jelesen a kezdők számára készült »Elemi számvetésében«, továbbá »Algebrai előzményei«-ben, különösen pedig halála után megjelent, tudományos alapokon, új elvek szerint készült 

»Számtan«-ában – azon folytonos s gyakran sikeres törekvés tűnik föl: mindent teljesen érthetővé tenni, s úgy alkotni meg a rendszert, hogy abban semmi ne legyen anticipálva, s minden csupán az ész láncolatán függve, a rendszeresen tanulónak egyszerre világossá váljék. E mellett ő, saját észjárását s éles és tiszta gondolkozását követve, kiszabadítni törekedett a számtant az oskolai pedantizmus nyűgéből. Világos értelmezéseket nyújtott a negatív számokról, a törtekről, a gyök- és logaritmus képletekről. Az összemérhetlenek és az imaginaria quantitások tanát – mint szakértő férfiak állíták – új alapokra fektette, homály és nehézség nélkül a logikai észmenet útján vezetvén megértésökre. Mily széles tér volt az övé a tudományok mezején! Valódi nagy birtokos, igazi oligarcha az ismeretek birodalmában. De én még sem e rangjáért hajlom meg előtte. Csodálatosnak tartották tanulótársai, hogy már hároméves korában olvasott, hogy hétéves korában úgynevezett 

„constructionis error" nélkül fordított magyarból latinra, hogy tizenhárom évét alig töltve be, „togátus diákká" lőn, s hogy a híres jogtudós Fortini1 rája célozva mondá: 

„Ezt a tizenhétéves fickót ma bátran katedrába ültethetném. Csodálták a közpályán kortársai, hogy ő a rendkívüli emlékező tehetséget erős ítélő tehetséggel egyesítette, hogy minden irányban működő ismeretszomját mélységgel, éles kritikával párosítá, s hogy élénk költői képzelődése mellett is nagy előszeretettel és nagy sikerrel mívelé a matematikai tudományokat. Azonban a mit én bámulok, lelkének páratlan nemessége és kiválósága. Az eszme és eszmény embere volt, s égre emelt szemekkel úgy haladt végig az élet pályáján, hogy semmi közönséges vagy aljas nem ragadt még sarujának talpára sem. A viszontagságok közt szelíd kedélye erélyessé és kitartóvá lőn, anélkül, hogy makaccsá vagy megátalkodóvá alakulna, s a megpróbáltatásnak – mert e tisztító eszközt az ég tőle sem tagadta meg – igen, a megpróbáltatásnak, mint Jákob az álmában vele küzdő Istennek, azt mondá: Nem bocsátalak el magamtól, míg meg nem áldatom általad. Abból, mert lelkének tulajdonai jelentékenyebbek voltak fényes elmetehetségeinél is, tudom egyedül kimagyarázni a példátlan hatást, melyet az ifjúságra gyakorolt. Ő mint jogtanár, a szokás és visszaélések közt meggyengült alkotmányos érzelmeket ébreszté föl s fejté ki rendszeresen. Kézikönyve a közjogot minden történeti mozzanataiban kíséré, s a hol a létező a jogossal meghasonlott, az elhajlásokat élesen jellemezte. Magánjogi tankönyve a roppant nehézségek dacára is tiszta és könnyen áttekinthető rendszerben tárgyalá az arisztokratikus magyar, az alapjaiban demokratikus szász, a jogegyenlőségen nyugvó, de egészen sajátságos székely és az idegen minták után készült városi személy- és vagyonjogot. S maga az oly bonyolódott erdélyi perrendtartás is világossá, nehézség-nélkülivé vált kivált azon táblák által, miket Szász a tankönyv mellé csatolt, és sajtó útján is közzé tőn. Előadása oly érdekes volt, hogy tündérgyorsasággal repült el az óra, s tanítványai áthatott arccal távoztak a teremből, még sokáig vitatkozván a fölött a mit hallottak s a mi mélyen nyomult emlékezetökbe. Innen az ártatlan összeesküvés közöttük, mely megbélyegezte azt, ki Szász előadásaira nem jelent meg és a jogot nem tudta, – innen az, hogy e megbélyegzésre alig volt alkalom, mert mindenki ereje megfeszítésével igyekezett kitűnni vagy legalább hátra nem maradni. Mint tudjuk, Szász 1837-ben a matematikai s azzal rokon tudományokhoz tétetett át, s ekkor rögtön divattá lőn az addig elhanyagolt reálirány, s a fiatal kebel lángra gyulladt az iránt, mi a szív oly részrehajló dialektikája szerint a lelkesedést megérdemelte csak azért is, mert Szász Károly által képviseltetik. Különben e nagyhírű tanár, ki a szép hivatású, de fájdalom! korán elhalt Zeyk Miklóssal együtt korszakos hatást gyakorolt a mathesis és természettudomány megkedveltetésére, ellensége volt az eszmétlen materializmusnak, mely az anyagi jóllétért az erkölcsi érdekekről megfeledkezik, s az egyiptomi húsosfazekak mellett nem keresi Kánaánt, az ígéret földét, és szolga akar maradni a helyett, hogy szabad lelkű polgárrá legyen. S nehéz volna eldönteni, hogy Szász az ifjú nemzedék értelmi vagy erkölcsi fejlődésére hatott-e inkább? Gondolkozásra szoktatá tanítványait és fennkölt érzésekre. Nem abban keresett dicsőséget, hogy adatok szertelen halmaza által nyomja le és erőtlenítse el az elmét; ellenkezőleg; biztos tájékozási pontokat tűzött ki a tudomány széles mezején, hogy az önálló munkásság, e jelzésekre figyelve, vezető kéz nélkül is célhoz juthasson. A kik felügyelete alatt növekedtek, tudták a tanulás mesterségét, szükségükké vált az elmélkedés s a nyugtalan törekvés arra, hogy a tisztán értett eszméket szabatosan fejezzék ki. De mit ér a felvilágosodás, ha sugarai az erkölcsi életláthatárába nem hatnak be, hogy ott is termékenyítsenek! Van-e áldás a rövidlátású önzőn, ki mindig csak magára néz, s midőn vágyainak kielégíttetéséért küzd, s midőn kényelmet, hatást és tiszteltetést szerzett, kénytelen érezni, hogy elveszté az önbecsülést. Szász a nemes önérzetet törekvék az ifjú nemzedékben kifejteni, azon lelkesedéssel együtt a szép és nagy iránt, mely hatni és áldozni kész, mely nem akar eszköznek tekintetni, de tud elfeledkezni magáról, hogy emlékeztessék kötelességeire.”

1 Fortini Károly, a Kolozsvári Királyi Akadémiai Líceum leghíresebb jogászprofesszora. A Kolozsvári Királyi Akadémiai Líceum pedig felsőfokú képzést biztosított Erdélyben 1784–1848 között. (O.G.R. megjegyzése).

(Folytatjuk)