Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2023-05-25 16:00:00
Juvenalis ókori római szatíraköltő szállóigéje most is aktuális, amelyhez hozzátehetnénk azt is, hogy nincs új a nap alatt. Csak ismétlődik más formában. Mint ahogy ez a modern kor Coloseumaiban – a labdarúgópályákon – is tovább él. Ez nem baj, sőt. Kell a küzdelem, a kikapcsolódás ezen formája, mert ez a sport lényege, ami viszont elszomorító, hogy a játékok másfajta töltete beárnyékolja a sport szellemiségét, tisztaságát. Ennek voltunk tanúi – nem először és valószínűleg nem utoljára – a labdarúgó-Románia-kupa döntőjén, ahol a sepsiszentgyörgyi OSK és a kolozsvári egyetemista-sportklub, az U Kolozsvár tizegye lépett pályára. Ha a sportteljesítményt tekintjük, akkor talán elmondható, hogy – más országok bajnokságához hasonlítva – a döntő némiképpen tükrözte a romániai labdarúgás színvonalát. Voltak jó helyzetek, de hibák is bőven, mindkét részről, és bírói hiba is jócskán, a szentgyörgyiek nyilvánvaló góljának (amely a közeli fényképeken is látszik) a letagadását is beleértve. A játékot a büntetőrúgások döntötték el, ez mindig is lutri volt, és nem feltétlenül tükrözi az adott csapat felkészültségét, tudását. Szerencse kérdése. Az OSK szempontjából, akár a gólt, akár a bíráskodást tekintve, ezúttal a jogos szerencséje.
Ezen túlmenően azonban ott az érem másik oldala. A lelátók küzdelme. A szurkolóké. Ami rég nem arról szól, amiről kellene. Egyik fél részéről sem. Mert nem kellene helyet adni a „Magyarokkal ki az országból!” és hasonló jelmondatok skandálásának, mint ahogy a székely himnusznak sincs igazán helye a stadionban. Sem a politikusok magamutogatásának, ahogy felvonulnak egyik vagy másik csapat tulajdonosa mögött, majd selfie-k tömkelegével legitimálják magukat a győztes vagy a vesztes oldalán. És az sem sportszerű, ahogy a DIGI televízió sportműsorában igencsak elfogultan igyekeztek szépíteni a mérkőzés utáni kommentárokban a kolozsváriak helyzetén. Ezeket hallgatva, látva az az intelem jutott eszembe, amelyet még kisdiák korunkban belénk sulykoltak: nekünk kétszer olyan jól kell teljesítenünk a tanulásban, az életben, mint a többségieknek. És itt visszatérhetünk talán arra a politikai (háttér) csatározásra, amely övezi a labdarúgást. (Nem csak Romániában.) Az imázsépítés mögött arra az üzletre is gondolnunk kell, amely ma mozgatja a világ legnépszerűbb sportját, s amely az UEFA szintjén is bemocskolta a labdarúgást (lásd a katari vb szervezése körüli botrányt).
Panem et circenses – az ókori Róma politikai életében a császárság hatalmi eszköze volt a cirkusz és ez ma sincs másként. Tudjuk, érezzük, elvárjuk, részesei akarunk lenni a burkolt hatalom gyakorlásnak? Igen. Mert akkor nem telnének meg a lelátók, nem költenénk a belépőkre, nem istenítenénk a legkiválóbb sportolókat, miként egykor a kiváló gladiátorokat és rengeteg elemzés tárgya lehetne talán az, hogy miért és hogyan működik mindez évszázadok után is.
A mérkőzés végén, a díjazáskor a nyertesek sorfalat álltak a veszteseknek, és gratuláltak. És gondolom, hogy ez a fordított eredménykor is így lett volna. Erre a mozzanatra talán kevesebben figyeltek oda, hiszen a stadion nagy része kiürült. Pedig ez jelenti az igazi sportszerűséget, a fair playt, ami nem ártana, ha a közéletben is néha jobban érvényesülne az egymásnak üzengető gesztusokon és kommentárokon túl.