A belterjes politikustenyészet egy emberöltő alatt sem volt képes érték- és tudásalapú vezéreket hozni helyzetbe. A domináns pártok folyamatos identitásválságban cserélgették vezéreiket a rosszról a még rosszabbra, miközben egyetlen cél lebegett szemük előtt, hogy a porladó népszerűségük ellenére még megőrizzenek egy morzsányit a hatalmukból. Ebből a kényszerből született a regnáló kormánykoalíció is. A vasárnapi pofára esés után elsőként a liberálisok kiáltottak kígyót-békát a tegnapig még kényszerbarátnak tartott szocdemekre. És van benne ráció, csak az érthetetlen, hogy a naftalinból elővett és újrasminkelt Crin Antonescu győzelmét mire alapozták. A tavalyi választási maraton markánsan jelezte, hogy a választók új arcokra vágynak, akik felelőtlenül ígérgethetnek fűt-fát, jólétet és gazdagságot, a nacionalista szemellenzős szavazók beveszik a maszlagot. Az agresszív kalandoroknak áll a zászló. Ezt bizonyítja a Călin Georgescu klónjaként szereplő George Simion díszmenete. Letarolta nemcsak az országot, hanem a diaszpórát is. Érdekes, hogy csak az orosz nyomást a bőrükön érző és az unióba vágyó Pruton túli kettős állampolgár románoknál volt nyerő Nicușor Dan. Közben a Nyugat-Európába települt hazánkfiai az EU-ellenes ultranacionalistában látják a megváltót. A politikai elemzők, a kiátkozástól tartva, csak fél szájjal merik kimondani, hogy a több millió, gazdasági megfontolásból külföldön letelepedett román állampolgár szavazatának súlya finoman fogalmazva is eltúlzott. Köztudott, hogy a nagy részük soha nem fog visszatelepedni, mivel ott vertek gyökeret. Gyerekeik ott járnak iskolába, és semmilyen mézesmadzaggal nem lehetne őket a megszokott életkörülményeik közül kimozdítani. Ezért szavazatuk nem a mostohának érzett anyaországuk elképzelhető jövőjéről szól, hanem – érthető módon – büntetése az elmúlt évtizedek korrupt és tehetetlen politikusainak.
A nép szavazott. A népnek mindig igaza van, mondja egy régi bölcselet. De a pesszimistáknak tudniuk kell: soha nincs minden veszve. Az első fordulóban a választópolgárok alig fele élt szavazati jogával. Két hét múlva az otthonmaradottak is bizonyíthatják, milyen jövőt szeretnének, vagy vegyék a vándortarisznyát vállukra, ha már képtelenek egy pecséttel megvívni ezt a csatát. S talán a politikusok nem a helytelen, az ideig-óráig mandátumszerző populista retorikát követik, hanem a kampányokban sokszor hangoztatott, de könnyen elfeledett problémamegoldó, közösségépítő magatartást teszik napi gyakorlatukká. Mi pedig, mint annyiszor, most is megelőlegezzük bizalmunkat.
