Két hét Délkelet-Ázsiában

Habár a határok nagyrészt megnyíltak, és a turizmus igen fellendült az utóbbi 10-20 évben, Délkelet-Ázsiát még mindig inkább egzotikus helynek, mint  mindennapi kirándulóhelynek tartjuk. Messze is van, nyelve, története, vallásai, szokásai jórészt ismeretlenek számunkra, ennek ellenére – vagy éppen ezért –  vonzó, legalábbis számomra.

A múlt évben egészségi okok miatt nem tudtunk hosszabb szabadságra menni, és úgy döntöttünk, hogy az idén megpróbálunk egy kéthetes hajóutat Délkelet-Ázsiába. Indulunk Szingapúrból, az útvonal pedig: Nathon (Koh Samui – Thaiföld), Laem Chabang (Ayutthaya, Bangkok – Thaiföld), Sihanoukville (Kambodzsa), Phu My (Vietnám), Nha Trang (Vietnám), Da Nang – (Vietnám), Ha Long-öböl (Vietnám), illetve Hongkong. Tulajdonképpen két hét hajóút, megállunk kilenc helyen, öt napig pedig csak nyílt tengeren vagyunk, és három-három napot a kiinduló-, illetve végpontokon töltünk. Ha jól utánaszámolunk, sok idő nem marad részletes nézelődésre, hanem csak úgy kutyafuttából tudjuk megnézni a megállóhelyeket. Tulajdonképpen ezt is akartuk, hogy egy átfogó képet kapjunk a meglátogatandó helyekről. Ezek egy részén már jártunk, és ha látunk valamit, ami tetszeni fog, még vissza lehet jönni meglátogatni, gondoltuk.

Mint utólag kiderült, jól döntöttünk, hiszen egymás után öt különböző országot látogattunk meg, így sokkal nyilvánvalóbbak voltak a különbségek közöttük. Összesen 2750 tengeri mérföldet, azaz 5100 km-t tettünk meg. Ez hozzávetőlegesen annyi, mintha Ciprus szigetéről mondjuk Lappföldre utaznánk. Az egykori Indokína egy része – Kambodzsa, Vietnám –  sok szempontból még ma is magán viseli az egykori francia gyarmatosítás jegyeit, Szingapúron és Hongkongon pedig ma is látszik az angol hatás, és ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az autókat az utca melyik oldalán vezetik. Érdekes, hogy a politika és a helyi vezetők mennyire  tudják befolyásolni egy ország fejlődését hosszú távon. Itt például a Szingapúr,  illetve Vietnám közötti hatalmas különbségekre gondolok. Vietnám hosszú évek során két társadalmi rendszer közötti harctér volt, Ho Si Minh vezetése mély nyomokat hagyott az ország fejlődésében. Ugyanakkor Szingapúr  élére Li Kuang-jao (Lee Kuan Yew) került, akinek köszönhetően gazdasági hatalommá nőtte ki magát. Míg Szingapúrban az egy személyre eső évi nemzeti jövedelem 82.762 USD, addig Vietnámban 5.635, Kambodzsában 3.263, Thaiföldön 14.354, Hongkongban 54.772 (az Index of Economic Freedom 2016-os adatai szerint). És ez a hatalmas, több mint hússzoros különbség jól látszik. 

Indulás

Ha péntek és 13-a lett volna, akkor az esetleg magyarázná az eseményeket, de csak péntek volt. A nap rosszul kezdődött, a taxi, amit hívtam, hogy vigyen ki a metróhoz, késett vagy 15 percet. Utána a 10 perces út alatt csak kétszer tévedt el, de a sofőr nagyon nyugodt volt, mondván, ha lekésem a metrót, jön a másik. Igen ám, csak nekem még ki kell érni a röptérre, és elérni a tajpeji járatot. Egy fiatal, 30 év körüli afgán volt a sofőrünk, és ha nem is igazodott el jól a városban, annál többet beszélt. Fiatalon, 6 évesen került Afganisztánból Amerikába, melyet ma hazájának tekint. Meggyőződése, hogy az Európába való jelenlegi bevándorlást a nagyhatalmak, főleg Anglia és Németország politikája okozta. Nem tudom, Amerikát akarattal-e vagy véletlenül felejtette ki. Végül megérkeztünk a metróállomáshoz, lehetett hallani, hogy jön is a szerelvény, úgy nézett ki, idejében megérkeztünk. Azonban belépéskor a mágneses kártyánk nem működött, és mire kiderült, mi a baj, a metró régen elment. No mondom, ez jól kezdődik, pedig a java még hátravolt. Várván a következő metróra, a szemüvegem egyik lencséje kiesett, szerencsére nem tört el, és a csavarja sem esett ki, látni azonban mindent kissé ködösen láttam. 

Végül megérkeztünk a röptérre, és amikor be akartam jelentkezni, kiderült, hogy a járatunk nem délben 12-kor megy, hanem éjfélkor már elment. Kezdetben nem akartam hinni a fülemnek, de a jegyen tisztán ott volt, hogy 12:15 AM. Nagy nehezen valahogy sikerült helyet kapnom a következő taipeji járatra, ami aznap du. 4-kor indult. Igaz, így egy éjjelt Tajpejben kellett tölteni, de hát örvendtem, hogy valahogy sikerült helyrehozni, amit elnéztem. Így az eredetileg 14 órai repülésből 18 óra lett, de hát így jár, aki nem figyel.

Tajpejben legalább sikerült egypár órát aludnunk a szállodában, ami bizony reánk is fért. Másnap délben még 5 órai repülés után szerencsésen megérkeztünk Szingapúrba. 

Szingapúr 

A vámvizsgálaton hamar túlestünk, és máris indultunk a szállodánk felé. Esett az eső. A  növényzet buja, plumeria, ixora és rengeteg ismeretlen fa, a forgalom elég nagy.

A szállodában éppen csak bejelentkezünk, és már indultunk is szétnézni a városban. A szállodánk a központban, az Orchard Roadon van, s habár legutóbb mintegy 15 éve jártam erre, még emlékeztem a környékre, hiszen elég gyakran jártam itt. A DuPont helyi termelőrészlegén gyakran voltak gondok, és azokat mi, a kutatók kellett megoldjuk.  

Vasárnap tömeg van mindenfele, bábeli zaj, tolongás, zsivaj. Az Orchard Roadon indultunk a Tanglin Malltól, hiszen az a legismertebb a környéken, s a szállodánk is itt van. A Wheelock Place kúp alakú épületét fedezem fel, legutóbb itt egy hatalmas könyvesüzlet volt. Most ennek már semmi nyoma, inkább divatáru, ami valószínűleg jövedelmezőbb. A Marriott szálló, a Tangs bevásárlóközpont, a Ngee Ann City pláza, a Kinokuniya könyvesbolt, a Paragon bevásárlóközpont és még sok ismert, illetve ismeretlen hely. Fáradtak is voltunk a hosszú út után, hamar meguntuk a tömeget, és visszamentünk a szállodába.

Másnap ismét városnézés, az újonnan épült helyeket igyekeztünk meglátogatni először, és bizony akadt elég. Reggel kék az ég, persze ez nem jelent semmit, nagyon valószínű volt, hogy délután ismét esni fog. A forgalom továbbra is nagy, mindenhol építkeznek. Felültünk egy városnéző buszra az Orchard Roadon, irány Szingapúr  legújabb szórakozóközpontja, a Marina Bay Sands a Marina-öbölben. A Sands Sky Park már messziről magára vonta figyelmünket a három hatalmas épület tetején levő összekötő szerkezetével. Távolról egy hajónak is lehet nézni, tulajdonképpen egy szállodaközpont, kaszinó, gyűléstermek halmaza, legfelül pedig egy kilátó, mely összeköti a három felhőkarcolót. Hatalmas úszómedence a tetején, csodás kilátással. Vele szemben, az öböl nyugati oldalán a Merlion-szobor szájából ömlik a víz; fele hal, fele oroszlán, Szingapúr  szimbóluma. Kissé távolabb pedig, keletre az óriáskerék fehér karikája méltóságteljesen, lassan forog. A jelenlévők száma alapján azonban egyhamar nem fog megtérülni az építéskor befektetett tőke. 

Tovább a Sands Sky Park után aztán leszálltunk a kínai negyedben, a New Bridge Roadon. Miután átmentünk a Coleman hídon, jobbra fordultunk, s megjelent a MICA (Ministry of Information, Communications and the Arts) épülete különböző színű ablakaival. 

A Valley Roadon jobbra fordultunk az Old Parlament épülete felé. A Szingapúr  folyó elég forgalmas, sok a sétahajó, tele turistákkal. Szemben a Clarke Quay színes épületei, a háttérben pedig felhőkarcolók. Elhagytuk a Cavenaugh hidat, balra a városalapító Raffles szobra, illetve a Victoria színház és koncertterem. Kellemes, jó meleg van, de ha izzadunk is, legalább szép kék az ég. Elhagytuk a Fullerton hidakat, innen a Merlion, Szingapúr  jelképe már csak egy kőhajításnyira található. Mint várható volt, nagy a volt tolongás, turista turista hátán, bábeli zaj, mintha egy modern népvándorlás közepébe csöppentünk volna. Mindenki le akarja fényképezni magát a 8,6 m magas Merlion-szobor előtt. Leültünk egyet pihenni, megittunk egy üdítőt és indultunk is tovább. 

(Folytatjuk)