Olvasom a városháza heti programjában, hogy alig 103 éves ifjasszonyt születésnapja alkalmából a város egyik alvezére fog felköszönteni.
Olvasom a városháza heti programjában, hogy alig 103 éves ifjasszonyt születésnapja alkalmából a város egyik alvezére fog felköszönteni. Virágok lesznek, kis csoki – ahogy már szokás – és a forró, meghatott szavak mellé nem ártana, ha valami pénzmagot is vetne a nagyságos magisztrátus vicemagisztere. Biztos odacsusszintanak neki egy kuvertát (ma borítékot mondanánk, de 103 esztendővel ezelőtt még kuverta volt, és leginkább levél lapult benne, nem extrahonorárium), a néni pedig el fogja rebegni, hogy hosszú élete során, amely nem volt hányattatásoktól mentes, kapott, illetve adóban és az üzletben-piacon követeltek tőle koronát és fillért, lejt és banit, pengőt és fillért, lejt és újra banit, e legutóbbi fizetőeszközt legalább háromszor-négyszer beváltották, volt már milliomos, de a millióért nem adtak még egy kis zsámolyt sem, amelyre fellépve a halhatatlanság felé indulhatott volna.
Ezek után én is elhatároztam, hogy megérem a 105. évemet, amihez már nem kell sokat repesztenem, hiszen itt van a sarkon 38 év múlva, és akkor, természetesen épen és egészségesen, elmebeli állapotom kifogástalanságára hivatkozva – hiszen minden délután alszom, és sok zöldséget, valamint erjesztett tejtermékeket fogyasztok a bifiduszom eszenciáját növelve, valamint beszélek angolul – arra fogom kérni a köröttem népesedő családomat (unokák, dédunokák, mostoha-vejek és édességipari rokonok), hogy kedvenc polgármesterem adja át nekem a kitüntető és megkülönböztetett megbecsülése jeléül a Hős Vásárhelyi csillagokkal és kardokkal ékesített érdemrend arany- (na jó, lehet gyémánt) fokozatát.
Hozzátartozóim – mostoha dédkeresztlányaim és derék unokafivéreim utódai – azt fogják kérdezni: na de nagyapa, te tényleg azt szeretnéd, ha Dorin papa nyújtaná át neked a kardokkal és csillagokkal felszerszámozott érdemrendet?!!
Dehogy, édes kiscsibéim – válaszolom 38 év múlva, ami csak egy ugrásra van, mint a sugár 1986-ban Csernobiltól –, én a kedvenc polgármesteremet hangsúlyoztam ki (ugyanis felelős férfi nem csak a levegőbe beszél, hanem hangsúlyoz, rámutat, megállapít, összegez stb.), s az pedig Bernády György. Ha tehát azt szeretnétek, hogy személyesen fogadjam el azt a fránya ordót, a polgármesterekkel és városskalpokkal ékesített rendjelet, akkor a föld fenekéről is kerítsétek elő nekem Bernády Györgyöt.
Bérmakeresztfiaimnak és mostohakuzinjaim unokáinak ekkor majd megvillan a szemük, összenéznek jelentőségteljesen, megcsóválják mind a 128 rokonfejüket, és azt mondják: ejnye-bejnye nagypapa, nagypapa, nagy selyma tetszik lenni, ennyi éves korára már benőhetett volna a feje lágya. Honnan vegyünk mink most egy Bernády Györgyöt? Ezekben a nehéz és válságos időkben, amikor az amerikaiak kitiltják az adóhivatal vezetőjét és a szemétszállító vállalat igazgatóját, mint 2014-ben, és a külhoni szavazókkal a katalóniai urnahiánnyal már sokadszor lehet jó kis kalamajkát teremteni az egyszerű választópolgár lelki tégelyében? Tudod, nagyapa, aligha teremnek afféle kiváló férfiak és/vagy nők. Ahhoz idő kell és türelem. Bölcsesség és szenvedés. Ezeket pedig szinte senki sem akarja vállalni.
Nos, amíg ezen elgondolkoznak, én szép csendesen ergomókusi székemmel befordulok a szinkronfazotron felé, és megírom 7555. csütörtöki kimenőmet, türelmesen várva a megoldást.
Még mindig jobb várakozni, mint csalódni az utókorban.
