2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az európai nagyhatalmak régóta tartó érdekellentétei 1914 szeptemberében fegyveres összeütközésbe torkolltak – száz éve, hogy kitört az I. világháború.


Az európai nagyhatalmak régóta tartó érdekellentétei 1914 szeptemberében fegyveres összeütközésbe torkolltak – száz éve, hogy kitört az I. világháború.

A szikra, amely kirobbantotta a világméretűvé kiszélesedő háborút, az osztrák–magyar trónörökös pár, Ferenc Ferdinánd és neje 1914. június 28-án történt meggyilkolása volt Szarajevóban. A monarchia ultimátumot intézett a merényletért felelős szerb kormányhoz, és szövetségben Németországgal, hadat is üzent. Németország augusztus 3-án elfoglalta Hollandiát és megtámadta Franciaországot, és ezzel megnyílt a nyugati front. Az orosz mozgósítás után a monarchia elrendelte az általános mozgósítást, és katonai szerelvények beláthatatlan sora indult a keleti, galíciai, az északi harcmezőkre, az orosz frontra és a déli olasz harcterekre.

Mindent elsöprő propaganda hatása alá került a társadalom minden rétege, amely nagy örömmámorban, ünnepélyesen fogadta a hadüzenetet, a sérelem egyedüli lehetséges orvoslásaként. A háborús eksztázis hatalmába kerítette a néptömegeket. A megleckéztető, rövidnek képzelt háborútól a helyzetük jobbra fordulását várták. Azonban a „levelek lehullására” a katonák nem tértek vissza otthonaikba.

Magunk előtt látjuk a nagy orosz föld, Galícia csatatereit, Gyóni Géza Przemyl várát, a déli olasz fronton Piavét, Doberdót, Isonzót, a harcmezőket, ahol az első öt hónapban Magyarország egymillió katonát vesztett, köztük a 97 kibédi hőst. Húsz évvel később, a II. világháborúban a Don-kanyarnál a második magyar hadtestben, 200 km-es harcvonalon, 2000 km-re a szülőföldtől 200.000 hősi halott volt. Az 1914–1915-ös csatákban, a téli kárpáti harcokban végsőkig kimerült, beteg, sebesült katonák áradatát fogadták be a hátország kórházai, míg a déli harcterekről megkezdődött a vereség nélküli visszavonulás.

A súlyos emberi veszteségeket az a természetes igény követte, hogy a hazáért elesett, elvérzett hősök emlékének megörökítéséért állítsanak emlékműveket.

Elkezdődött a katonák személyi adatainak gyűjtése, hivatalosan vagy hazafias igényből, és a számbeli nyilvántartásuk is. A frontokra jutott honvédek összeírásának biztosabb és jelentősebb részét az egyházak vállalták.

Kibéden dr. Dávid György református lelkész 1921–1934 között szolgálta a helyi református egyházközséget és Kibédi katonák névjegyzéke 1914–1918 címmel összeállított egy könyvecskét, amelyben minden személyi adatukat feltüntette. Az ő nyilvántartása szerint meghalt 44, eltűnt 24, súlyos rokkant 34, fogságba esett 87 katona. Azt is írja, hogy szolgálatban van 377 katona, összesen 571 lélek. Kibéd I. világháborús hősi halottainak száma 97, míg a II. világháború 68 áldozatot követelt, a két világégés, világháború összesen 166-ot.

Számos település az idők folyamán egyszerre rótta le kegyeletét az 1848–1849-ben elesett nemzetőrök előtt is, a két világégés hőseire is emlékezve.

Az I. világháború kibédi hősi halottai, 1914-1918: Barabás Sámuel, Berecki Balázs, Berecki S. Károly, Bíró Ferenc, Borbély András, Borbély G. Lajos, Borbély Sándor, Czifra Sándor, Csergezán János, Deák Sándor, Dósa E. Elek, Dósa G. Farkas, Dósa B. Ferenc, Dósa M. Ferenc, id. Dósa M. Ferenc, Dósa S. Ferenc, Dósa J. János, Dósa J. József, Dósa G. Sándor, Farkas István, Ferenczi József, Ferenci Károly, Fodor Károly, Gábor Máté, Gálfi Farkas, György Mihály, Györfi János, Kacsó László, Kalányos György, Kinda Mihály, Kovács Dénes, Kovács Ferenc, Kovács Sándor, Kovács T. Sándor, Kuron Ferenc, Kuron M. Mihály, László K. Balázs, László J. Elek, László Ferenc, László Gy. János, Lukácsi István, Lukácsi György, Lukácsi János, Madaras György, Madaras J. János, Mátyus B. Sándor, Mátyus B. Sámuel, Mátyus J. János, Miklósi István, Majlát György, Nagy F. József, Nagy Mihály, Nagy Sámuel, Oláh István, Orbán Cs. Lajos, Orbán B. József, Orbán F. Ferenc, Orbán György, Orbán M. András, Orbán Sz. Lajos, Orbán Sz. Sándor, Orbán T. Sándor, Pécsi János, Péterfi B. András, Péterfi Dénes, Péterfi Ferenc, Péterfi L. Dénes, Péterfi L. Gergely, Péterfi Orbán, Péterfi Sándor, Péti Albert, Réti András Domokos, Réti I. Ferenc József, Réti Lajos, Réti Sándor, Seprődi György, Simonfi András, Simonfi Ferenc, Simonfi Péter, Simonfi Gergely, Soós Ferenc, Szabó László, Szilveszter Ábel, Szilveszter I. György, Szilveszter M. György, Szilveszter J. János, Szilveszter Lajos, Szilveszter Márton, Szilveszter L. Mihály, Szilveszter Péter, Szilveszter Sámuel, Szilveszter L. Sándor, Tóth Sámuel, Turbák Péter, Varga Péter, Vass Mihály, Vass L. Mihály.

A II. világháború áldozatainak emléket állító tábláról az 1969. december 3-án tartott presbiteri gyűlésen született határozat. A táblára 68 elesett vagy eltűnt kibédi katona nevét vésték fel.

A II. világháború kibédi hősi halottai, 1941-1945: Bereczki Károly, Berecki Miklós, Biró György, Biró Lajos, Borbély Sámuel, Borbély Sándor, Cifra Károly, Dósa Imre, Dósa János, Dósa K. Lajos, Dósa Márton, Farkas Dénes, Fodor György, Fülöp Károly, Gálfi Lajos, Gecse Béla, Gecse Gergely, Gecse Zsigmond, Györfi Sándor, Hajducsi Sándor, Kapusi Ferenc, Kálmán József, Király István, Kovács György, László Albert, László Dávid, László Miklós, Madaras S. Albert, Madaras Dávid, Madaras Elek, Madaras V. J. János, Madaras J. Károly, Madaras J. Mihály, Madaras Vilmos, Magyari János, Mátyus József, Mátyus Károly S., Mátyus B. Sámuel, Mátyus Sándor, Mátyus Gy. Sándor, Miklós Sándor, Nagy Dániel, Orbán András, Orbán Árpád, Orbán Ernő, ifj. Orbán Ernő, Péterfi András, Péterfi J. Ferenc, Péterfi P. Ferenc, Péterfi György, ifj. Péterfi György, Péterfi P. György, Péterfi János, Péterfi Lajos, Péterfi E. Lajos, Péterfi László, Réti János, Réti J. Lajos, Sándor Gergely, Sándor Károly, Seprődi Ernő, Seprődi Gergely, Seprődi József, Szabó Sándor, Szilveszter Gergely, Szilveszter Péter, Török András, Varga Péter.

Az áldozatok tiszteletére a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB) kérte a belügyminisztert, hogy színvonalas emlékműveket állítsanak fel. A bizottság tevékenységének eredményeképpen 1917-ben a magyar parlamentben Sándor János belügyminiszter beterjesztette a VIII. törvénycikkelyt, amely kimondta: „Őrizze meg a késő utókor kegyelettel azok áldott emlékét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében”. Elindult, nagyon lassan, az emlékművek felállítása, de a háború, a forradalmak, az idegen katonai megszállás, a gazdasági helyzet, Trianon akadályt képeztek a megvalósulásukban. Az 1918–1919-es forradalom, a Trianont követő események, a nehéz gazdasági élet is lehetetlenné tette a hősök emlékének méltó megörökítését, a közadakozás elindítását. Huszonkét esztendőnek kellett eltelnie Kibéden is 1940. aug. 30-ig, Észak-Erdély visszacsatolásáig az anyaországhoz, hogy a hazafias érzések újra szabad teret kaphassanak. Ez az idő az örömnek, a szebb jövőbe vetett hitnek, a megmaradásnak szárnyat, erőt adott. Kibéd 1941-ben, a hősi halottai iránt érzett kegyelet, tisztelet felemelő hangulatában fogott emlékük megörökítéséhez. A belügyminiszter körrendeletben ösztönözte a hadi, hősi emlékművek felállítását, és a színvonal, az érték megtartásáért, megteremtésének érdekében az emlékművek állítását hivatalos szintre emelte. Az emlékművek építésére művészi, nemzeti értékeik, hazafias jellegük céljából tanácsadással is szolgált: aranybetűs táblák, felira-tok, háborús jelképek, kard, szurony, fegyverek, turulmadár, címer, korona, emléktáblák, domborművek, emlékoszlopok, obeliszkek 10 méter magasságig, kettős kereszttel, sisakkal, harci jelvényekkel, szobrászati dísszel ékesítve, katonákkal, ősmagyar turáni harcosokkal, országzászlóval stb. Az emlékművek, táblák, obeliszkek kettős funkciót töltöttek be.

A személyes gyász, kegyelet kifejezésére szolgáltak, szimbolizálták a háború kollektív megélését, az egyéni és kollektív tragédiát, utaltak a család fájdalmára, a nemzetet ért veszteségre. Az 1917-es törvényerejű rendelet, az 1917. VIII. tc. a háború hősi halottai emlékműveinek felállítását nemzeti szintre emelte. A korszakra, a vidékre jellemző emlékművek egymástól sokban különböztek. Magyarországon a II. világháborúig ezernél több emlékmű épült, míg az anyaországtól elcsatolt részeken építésük sokat késett.

A kibédi emlékmű Tompa József marosvásárhelyi szobrászművész alkotása, Sándor Lajos és Mátyus András kezdeményezésére készült. Az előtte álló országzászló az emlékművel egyetemben a Szovátára vezető főút mellett kapott helyet. 1941-ben ünnepélyes készülődésben, az öröm hangulatában zajlott az emlékmű leleplezése. Elesett honvédeink áldozata, emlékük megörökítéséért, nemzeti zászlónkért szóltak Kibéd harangjai, az istentisztelet, a sok vers, szavalat, szónoki beszéd, dal, a Himnusz, a Szózat, a Magyar hiszekegy, Pap Márton örmény kereskedő kuruc nótái, az ünnepélyes felvonulások az eseményt a gyászon felülemelkedő ünnepéllyé tették.

Mindig legyen olajág, babérkoszorú a hazáért küzdő hősi véreink dicsőítésére, a hősi halottakra gondoljon kegyelettel a falu, az egész nemzet.

(Részlet a Kibéd műemlékei című leírásból) 

Dr. Mátyus András

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató