Kilyén Ilka újabb meglepetése

Búvópatak

A Vásárhelyi Forgatag programjában az idén is szerepel Kilyén Ilka színművésznő szavalóestje, amellyel a legőszintébb és legsajátosabb erdélyi életérzést tolmácsolja, ami az Erdélyi Helikon költőinek verseit máig ható érvényességgel átszövi. Hogy mennyire mélyen érintette meg ez a sajátosan erdélyi, de ugyanakkor egyetemes mondanivalót megfogalmazó költészet, Kilyén Ilka már többször bizonyította. 

– Mikor, hogyan, miért jegyezted el magad a helikoni költőkkel, és tolmácsolod elhivatottsággal verseiket? – kérdezem az idei fellépés előtt. Kilyén Ilka „vállalkozását” az esztétikai élmény mellett azért is fontosnak és hasznosnak érzem, mert nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy ennek a költészetnek a teljes szépségével, önazonosságunkat erősítő hatásával találkoztak volna, nem csupán a kényszerből írt „hazafias” vadhajtásaival. 

– A középiskolában tetszettek Áprily versei, de arról, hogy az Erdélyi Helikonnak milyen nagy szerepe volt a kisebbségbe szakadt erdélyi létben, a romániai magyar irodalom címszó alatt csak említésszerűen találkoztunk néhány költő, író művével. Amikor megalakult a Helikon-Kemény János Alapítvány, amelyet a rendszerváltás után a hajdani házigazda kisebbik fia, Kemény Miklós hozott létre, a kuratóriumba való meghívásnak, amit megtiszteltetésnek éreztem, szívesen tettem eleget. Mivel a találkozók közeledtével versmondásra kértek, ahhoz, hogy a témának megfelelő, szép költeményeket találjak, olvasni, készülni kellett. Az évfordulókra előadók jöttek, akiket szívesen hallgattam, és egyre jobban megismertem és megszerettem a két világháború között Vécsen összegyűlő alkotók lírai és prózai műveit. Arra viszont, hogy a népszerűsítésüket elhivatottan vállaljam, egy maroshévízi rendezvényen elhangzott kérdés adta az ösztönző erőt. Az egyik résztvevő azt tudakolta, hogy van-e CD-lemezem a helikoni költőkről. Mivel nem volt, úgy éreztem, hogy ezzel a témával foglalkozni kell. Hasonló erővel a csángó téma fogott meg korábban, és amikor behatóbban kezdtem tanulmányozni, nem engedett. Így jártam a helikoni költőkkel is. 

– Mi volt a vonzerő, ami annyira megragadott, és fogva tart ma is?

– Tudom, hogy nagyszerű kortárs költőink vannak, akikre büszkék lehetünk, és megérdemlik a népszerűsítést, de úgy érzem, hogy az Erdélyi Helikon alkotóinak életműve továbbra is sok fehér foltot rejteget. A transzilván mozgalom elhivatott és jelentős képviselőiről, akikhez ma olyan szívesen fordulunk bátorításért, évekig beszélni sem volt ildomos. Igazán népszerűvé közülük a rendszerváltás után a regényíró Wass Albert vált, a többi jó regény, kisregény közül sokat ki sem adtak újra, ahogy a költők közül sem vált valamennyi népszerűvé. Holott a Trianon utáni erdélyi magyarság életében oly nagy szerepet játszó marosvécsi Helikon költői a magyar ember lelkületére jellemző, és a mai ember számáró is meghatározó gondolatokat fogalmaznak meg. A gazdag anyagból való válogatásban az Egerben élő Lisztóczky László irodalomtörténésztől kaptam segítséget, aki kiválóan ismeri az erdélyi magyar irodalmat. Ő ajánlotta, hogy a műsorokat érdemes tematizálni. Az első válogatás a helikoni költők istenes verseiből készült, Isten kezében címmel, a másodiknak, a Búvópataknak, amelyet Egerben és a vártemplomi nőszövetség meghívására előadtam, remélem, hogy a Forgatagon is lesz méltó közönsége. 

– Milyen témáról szól a válogatás?

– Fontosnak tartom elmondani, hogy a Trianon után letargiába eső erdélyi magyarságot bátorító költők, írók megszólalása olyan hősies időszakot jelent, amelyről nagyon szép versek tanúskodnak. A különböző világnézetű alkotók meghívásával Kemény János az egységre törekedett. A transzilván eszmét folytatni kell, mert ma sem vagyunk olyan sokan, hogy szétdarabolódjunk. Nagyon sok tanulnivalónk van tőlük, bátorítást nyerhetünk a versekből mind a közéletet illetően, mind az Istennel való párbeszédünkben, a szerelemben, valamint a családhoz, a szülőföldhöz, az anyanyelvhez, a természethez való ragaszkodásban. Ezek olyan gondolatok, amelyek a mindennapok során, amikor „tesszük, amit kell”, nincsenek előtérben, de búvópatakként ott vannak a felszín alatt, ahogy Szemlér Ferenc vívódó, fájdalommal teli gondolatsorban megfogalmazza (Búvópatak), és a vers végén a család, az együttlét oldja fel a sok drámai gondolatot. 

– Milyen szerepük van előadásodban a népdaloknak?

– Úgy válogattam össze őket, hogy lezárják az elhangzott verset, oldják a súlyát, és átvezessenek a következő költemény hangulatába.

– Jövőbeli terveid?

– Folytatni szeretném a válogatást, a különböző tematikákat egyórás műsorokban megszólaltatni, és mindezt CD-re vinni, hogy azok is meghallgathassák, akik nem tudnak eljönni az előadásra. 

Végül pedig emlékeztetünk arra, hogy a szavalóest augusztus 28-án 18 órától lesz a Bolyai téri unitárius templomban.