Kísértet öltönyben
2013-12-03 15:39:03
- Nagy Székely Ildikó
A marosvásárhelyi nagypiacra múlt héten már beköltözött a tél. Zöldség- és gyümölcshalmok mögött fagyoskodó asszonyok mutatták az utat a nyár végén nyílt állatpatika felé, ahol – egyes részleteiben – hetvenes–nyolcvanas éveket idéző történettel várt a fehér köpenyes fiatalember.
A marosvásárhelyi nagypiacra múlt héten már beköltözött a tél. Zöldség- és gyümölcshalmok mögött fagyoskodó asszonyok mutatták az utat a nyár végén nyílt állatpatika felé, ahol – egyes részleteiben – hetvenes–nyolcvanas éveket idéző történettel várt a fehér köpenyes fiatalember.
– A Mezőgazdasági Líceum elvégzése után, 1989-ben egy mezőségi faluba akartak kihelyezni. Nem vállaltam, ezért tudtomra adták, hogy sohasem gyakorolhatom a szakmát, és természetesen egyetemre sem mehetek. Valamilyen csodára vártam... Aztán kitört a forradalom, és a rendszerváltás után megnyílt az út a továbbtanulás felé. 1990-ben tízszeres túljelentkezés volt a kolozsvári egyetemen, nem jutottam be. Egy gyapotszövödében szakképzetlen munkásként találtam állást, majd újra megpróbálkoztam a felvételivel, és sikerült. Ahhoz az utolsó állatorvostan-hallgató nemzedékhez tartozom, amelyeknek az egyetem után egy évig gyakornokként kellett állatorvos mellett dolgozni. Az Alsó-Nyárád mentére, Dózsa György községbe kerültem. Védőoltásokat kellett beadnom az állatoknak, kisebb kezeléseket végeztem.
– Hogy fogadtak a falubeliek?
– Eléggé bizalmatlanul, akkoriban ugyanis rengeteg megbecsült szakember élt azon a vidéken, velük voltak megszokva, inkább őket hívták, ha segítségre volt szükségük. Nyolc hónap múlva megszüntették a gyakornoki időszakot. Két-három hónapra munka nélkül maradtam, aztán egy ismerősöm, aki két évvel előttem végezte el az egyetemet, megkérdezte, hogy nem mennék-e a rendelőjébe dolgozni. Szakmailag sokat fejlődtem ott. Akkoriban még városon is sokan tartottak haszonállatot, olyan kliensem is akadt, akinek tíznél több disznója volt. Ma már faluhelyen is sokszor azt látom, hogy a disznóólban a kutya lakik.
– Volt valamilyen különlegesebb eseted az első munkahelyeden?
– Egyszer egy hölgy azzal jött be hozzánk, hogy tizenhárom vagy tizennégy kutyája van, be kellene őket oltani, de nincs elég pénze, nem kaphatna-e valamilyen kedvezményt? Megbeszéltem a főnökkel, és találtunk megoldást a problémára. Egy másik kutyás hölgyet meg majdnem megsirattattam, amikor magyarul, hosszú ő-vel vezettem be a nyilvántartásba a kutyusa nevét, akit angolul úrnak, azaz Sirnek szólított. Körülbelül egy évig dolgoztam a rendelőben. Aztán a főnökömnek megszűnt az állása, amelyet egy másik cégnél töltött be. Kettőnk számára nem volt elég munka a rendelőben, így új lehetőség után néztem. Soha nem gondoltam arra, hogy egyszer állatpatikában fogok dolgozni, de amikor 1999-ben egy ismerősöm felajánlotta az állást, nem sokat tétováztam. 2000 táján beindult a forgalom, és három éven át nagyon jól ment az üzlet. Aztán egyre több hasonló cég jelent meg, és a forgalmazók is megszaporodtak. Ezzel párhuzamosan pedig – mivel a mezőgazdaság akkoriban sem volt kellőképpen támogatva – látványosan csökkent az állatállomány. Egyre gyengébb lett a kereslet a termékeink iránt, és rövid időn belül a hangulat is megváltozott a cégnél.
– Újabb váltás következett?
– 2008-ban egy bukaresti székhelyű vállalat magyar alkalmazottat keresett az egyik marosvásárhelyi állatgyógyszertárába. Jelentkeztem, és felvettek. 2011-ben a megyei és a zonális főnökömmel a főtérhez közel eső utcából egy másik, forgalmasnak számító helyre költöztettük a rendelőt. Egy év múlva, közvetlenül a politikai változások után, kitették a zonális főnököt, akivel pedig nagyon jól dolgoztunk együtt, és egy olyan személyt neveztek ki a helyére, aki minden erejével azon volt, hogy bebizonyítsa, nem úgy végezzük a munkánkat, ahogy kell. Egymást váltották a bukaresti csapat látogatásai. A küldöttség mindenbe belekötött, többek között azt nehezményezte, hogy nem érti, mit beszélek a magyar vásárlókkal. Augusztusban egy újabb rajtaütésszerű ellenőrzés után – amikor ismét nem találtak szabálysértést – többek között azt foglalták bele az elmarasztaló jelentésbe, hogy rövidnadrágban végeztem a munkát a 30 fokos kánikulában. Fegyelmi bizottság elé rendeltek. Ott tudtomra adták, hogy ezúttal megúszom szóbeli figyelmeztetéssel, de hasonló kihágásnál legközelebb pénzbírságra számíthatok. Azt is megemlítették, hogy jó lenne más munkahely után nézni, mert Bukarestben nem néznek jó szemmel. Pár nap múlva aztán megérkezett a zonális főnök egy köteg papírral. Azt mondta, írjam alá, formalitás az egész. De a fegyelmi ügyről szóló iratok közé be volt csúsztatva a felmondásom is. Észrevettem, és azonnal hívtam a jogtanácsos ismerősömet. Erre a főnököm majdnem elsírta magát, és azt mondta, ha nem írom alá a felmondásomat, a sajátját viheti Bukarestbe. De azzal nem ér véget a zaklatásom, az elkövetkezőkben újabb ellenőrzésre számíthatok, ismét fegyelmi bizottság elé kell majd állnom, és akkor már a pénzbírságot sem úszom meg. Ha pedig azután is ragaszkodom a céghez, indulhatok Craiovára, ugyanis az ottani üzletükbe fognak kihelyezni... Nem volt választásom. Megegyeztünk, hogy aláírom a munkaviszonyom megszüntetésére vonatkozó iratot, de hónappal későbbi dátummal.
– Mintha az „aranykor” írta volna ezt a forgatókönyvet.
– Igen, mindenki ezt mondta, akinek elmeséltem.
– A következő állomás a jelenlegi munkahelyed?
– Kisebb kitérővel. Egy ismerősömtől értesültem arról, hogy valaki új állatpatikát szeretne nyitni a városban. Felvettem a kapcsolatot az illetővel, ő a jelenlegi főnököm. Augusztus végéig, amíg ez a helyiség meg nem nyílt, a Dózsa György utcai állatgyógyszertárban kínált munkát. Szezon végére kerültem ide. Egyelőre nincs nagy forgalom, de azt reméljük, tavasszal beindul.
– Tudnak már az emberek erről a helyről?
– A faluról érkező piaci árusok már vásároltak itt tejoltót, baromfitápot, takarmánylisztet. A vásárhelyiek még nem fedezték fel, hogy itt, a piac szegletében kutya-, macskatáp is kapható. Az állatpatikákban rendszerint akkor indul be a forgalom, amikor felmelegedik az idő. Csak húzzuk ki a telet valahogy, aztán reméljük, jobb lesz.
