(Folytatás március 8-i lapszámunkból)
„(…) a hadügyminisztériumhoz mái napon ajánlással fölterjesztvén – mi Kolosi János plébános úrnak, mint kinevezett tábori papnak, a nemzeti őrség alakításáig, vagy őrnagy kinevezéséig, a megyében megtartását illeti – ha a nevezett lelkész úr, ki a nemzetőrség alakításában azon megyében oly erélyes munkásságot fejtett ki, hazafi munkássága folytatására megnyerhető leend, a nemzetőrség teljes alakításáig a megyében maradása megengedtetik.”34 Bánffy továbbítja a levél tartalmát.
„Tábori lelkész Kolosi János úrnak
Dicsőszentmárton 849 május 24-kén
Országos teljhatalmú biztos Szentiványi Károly úrnak folyó hónap 14-ik napjáról 2941. szám alatt kelt rendeletét, mely szerint a megyében maradása a nemzetőrség teljes alakításáig megengedtetik — azon felkéréssel közlöm ezennel, hogy megkezdett erélyes működését tovább is folytassa.”35
Bánffy és Kolozsi, miután a nemzetőrség állománya körvonalazódott, a fölszerelésükkel foglalkoztak, és megállapodtak abban a megyei képviselő bizottmány gyűlésen, hogy a nemzeti gárda egyenruhája, „formaruhája” „(…) az őrség alakításával megbízott Kolosi János úr által – az esmeretes vászonkitlike” (…)36 legyen.
Felhívást intéztek Küküllő vármegye szabóihoz, hogy 30 krajcár elkészítési ár ellenében varrjanak nemzetőri egyenruhákat. A felhívás nem talált kellő visszhangra. Kolozsi Dombóról írt levelében kéri a főispánt május 22-én, hogy
„(...) parancsolja meg a szolgabíróknak, hogy a közelebbi péntekre a fegyverigazítók Dicsőszentmártonba és a kerületükbe lévő minden szabók Héderfájára ünnep harmadnapjára megjelenjenek (...)”37
Kolozsi főispánhoz intézett újabb kérésének, fölszólításának hangneme már erélyesebb, katonásabb volt. Néha a megszólítás is parancsolóan hangzott. („Uram!”).
„A kerületében lakó mindazon lakatosoknak, kovácsoknak, kik a lőfegyverek igazítására képesek és alkalmazhatók, utasítsa ön arra, hogy azok minden e célra szükséges szerszámokat az ünnep utáni pénteken itten Dicsőszentmártonban a megye háznál; a kerületében lakó szabók az úri ünnep harmadnapjára Bonyhán múlhatatlan megjelenni tartsák szoros kötelességüknek.”38
Hogy mennyire sikerült 2500 nemzetőr egyenruháját megvarratni és a nemzetőröket felöltöztetni, erről egyelőre nem találtunk korabeli iratokat, és arról sem, hogy milyen fegyvereket és hányat adtak a kezükbe. Egy főispáni körrendelet azt sugallja, hogy megpróbáltak a nemzetőrök fölfegyverzéséről is gondoskodni. Fölszólítja a szolgabírókat, hogy gyűjtsék össze a fegyvereket, adják be a dicsőszentmártoni megyei levéltárba ifj. Muzsnai József úrnak „Egy puskáért 6-20 pfr-ot, egy pisztolyért 9-10 forintig, egy kardért 4-10 forintig van utalványozva az országos kormánybiztos úr által.”39 A gyengén fölfegyverzett nemzetőrök kezdetben nem feleltek meg kellőképpen a rendfenntartásnak. A vagyonfosztogatók garázdálkodásai napirenden voltak. Az erdélyi hadi főparancsnokságtól a főispán által kért katonaság még nem érkezett meg. A szolgabírók is hiányolták a katonaság jelenlétét. Így a karácsonyfalvi szolgabíró kiemeli, hogy a kért 16 személy „rendes katona, nem pedig nemzetőr” 40 legyen, akik a rablókkal, fosztogatókkal szemben eredményesebben tudnak föllépni. Végül az erdélyi hadi főparancsnokság egy lengyel zászlóaljat küldött Waldyc hadnagy vezetésével, melynek tevékenységével „tökéletesen meg vagyok elégedve”41 – írja a főispán az erdélyi főparancsnokságnak. Egy másik levelében azt is tudtára adja a főparancsnokságnak, hogy a megyei hadi pénztárból 200, azaz kétszáz ezüst Rforintokat fizetett ki Waldyc legényei számára.42 Mind a főispán, mind a szolgabírák jobban bíznak a katonaság jelenlétében, mint a gyengén fölkészített, inkább lándzsákkal ellátott, elnézőbb nemzetőrökében. A vármegyei vezetés véleményének ellenére a nemzetőrök jelenlétére, tevékenységére is szükség volt. Még a megye határán kívül is igénybe vették. A marosszéki és a szebeni katonai-polgári vezetéssel állandó kapcsolatot tartó Küküllő vármegye főispánját arra kérik június 30-án, hogy a vámosgálfalvi nemzetőrök közül küldjön egy félszázadnyit Medgyesre.43 Kétségtelen, hogy a nemzetőrökkel elégedetlenkedőknek igazuk lehetett, hiszen a fegyelmi kihágások nemcsak soraikban, hanem a fegyelmezettebb sorkatonaság körében is előfordultak. Két hónapi fönnállása után, az állandó katonai gyakorlatoztatás eredményeként, Küküllő vármegye nemzetőrségének megbízhatóságáról beszélhetünk. „Különös méltánylást érdemel százados Gyárfás E(lek) e téren kifejtett szorgalma. Kolosi János az őrség rendezésében és őket egyenként, nemcsak a törvények értelmében, de lelkük meggyőződésétől vezéreltetett jó lelkes nemzetőröknek teremthetni, a legerélyesebben működik.”44 – olvassuk a korabeli sajtóban. Kolozsi nemzetőrségének szervezettségéről, fegyelmezettségéről más levéltári iratok is beszámolnak. Július 24-én, amikor már Küküllő vármegye nemzetőrsége szervezettebbé vált, és Kolozsi igényes vezetése hatásosabbnak bizonyult – a medgyesi helyőrség parancsnoka, Lázár Albert arra kéri Kolozsit, a vámosgálfalvi helyőrség parancsnokát, hogy biztosítsa 370 gyalogos és 120 területükön áthaladó huszár élelmezését, ugyanakkor sürgette, hogy a vármegye nemzeti gárdája vonuljon azonnal Nyárádtő szomszédságába. Kolozsi nyomban értesítette Bánffyt, hogy megszakítja vámosgálfalvi helyőrségi parancsnokságát, mert eleget kell tennie a felsőbb katonai parancsnak.45 Kolozsi ezen értesítése azért volt fontos, mert a nemzetőrségre vonatkozó törvény értelmében a község határain kívül teljesített szolgálatot fizetnie kellett a törvényhatóságnak. A Küküllő vármegye tisztségének 1849-es áprilisi-augusztusi jegyzőkönyve arról is értesít, hogy Kolozsi a tanácsüléseken való részvételével is hozzájárult sikeres tevékenységéhez. Talán ennek a szerepvállalásnak is köszönheti Kolozsi, de népszerűségének is, az egyik korabeli levéltári iraton olvasható, az ún. Pénzutalványok jegyzékén, a nemzetőrségnek juttatott pénzadományt: 100, 150, 200 és 300, azaz összesen 750 forintot kapott 1849 júliusában.46
Bánffy jóformán a szabadságharc vége felé, július 20-án kéri Szemere Bertalan miniszterelnöktől és hadügyminisztertől Kolozsi kinevezését – Küküllő vármegye állandó képviseleti bizottmányának határozata alapján – a nemzetőrség élére, megemlítve
„(...) hogy addig is ezen általunk kért kinevezéshez egyszersmind illetménye is megadatnék, tekintve napontai szolgálatait, azt a házi pénztárból, azon reménnyel rendeltük kiadni, miszerént az hadi pénztárunk részére be fog számíttatni. Ezen felterjesztésünkre mi hamarább kedvező válaszát várjuk”47 Föltételezem, de még nem eléggé bizonyított, hogy Küküllő vármegye nemzetőrsége vagy nemzetőrségének egy része csatlakozott 1849 júliusának utolsó napjaiban Bem seregéhez, mert a segesvári csatában, július 31-én Kolozsi megsebesült.48 Megsebesült és fogságba került. Egyelőre csak föltételezni lehet, hogy a csata után a helyszínre érkező Heydte császári őrnagy katonái fogták el Kolozsit, az állandó nemzetőrség őrnagyát, törzstisztjét, és vitték el a marosvásárhelyi várbörtönbe.49
A Nagyszebenből Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Marosvásárhelyre kiküldött hadbírók ítélkeznek a szabadságharc résztvevői fölött. Az 1849–1850-es években a marosvásárhelyi cs.kir. hadi törvényszéken három hadbíró50 osztotta a többévi, néha két évtizednyi börtönre terjedő vagy halálos ítéleteket. Köztük volt egy Loderer nevű főhadnagy51, aki a nagyszebeni hadi törvényszéken is a legszigorúbban értelmezte a cs. kir. katonai büntető törvénykönyvet. Kolozsit a marosvásárhelyi hadi törvényszéken 1849. szeptember 18-án 10 évi várfogságra ítélte.52 Még november 22-én is Marosvásárhely legismertebb vezető személyiségei között találjuk az ottani várbörtönben, amikor Erdély katonai polgári kormányzója elrendelte a vallatásukat.
„Az itteni várban fogoly Bíró Mihály, Farkas József, Csíki József, Kováts Sámuel, Kolozsi János és Hajnal József ellen, úgy gróf Lázár József és Lázár Dénes urak ellen kormányzó báró Wolhgemuth ő Exaja által végben vitetni parancsoltatott közesketést (...)”53
Kevesen ültek hét évet börtönben a szabadságharcban vállalt tevékenységükért. 1856-ban kegyelmet kap. Péterváradról, egyesek szerint Kufsteinból szabadult.54 1857-ben papi működése engedélyezése érdekében kérvényt nyújtott be az uralkodóhoz. 1860-ban helyettes plébános Magyarigenben, majd 1867-ben Sinfalván szolgált. 1872-ben plébános Felvincen, és ugyanott halt meg 1873 decemberében.55
Tizenkét évi kerelőszentpáli, búzásbesenyői, marosugrai plébánosi szolgálat után azon kevés egyházi személyek közé tartozott, akik a szent szabadságharc idején a nemzetőrség szervezését, vezetését példaadóan teljesítették. Az általa vállalt feladatot, amint a korabeli iratok is kiemelik, olyan hazafias lelkesedéssel végezte, amit nem hagyhat figyelmen kívül az emlékező szeretet.
* Rövidített dolgozat
Komán János
Könyvészet
34. Mm NL., Küküllő vármegye. Politikai-közigazgatási iratok,2021/1849/46.l.
35. uo.,2022/1849/79.l.
36. uo,2022/1849/61.l.
37. uo.,2022/1849/75.l.
38. uo.,2022/1849/77.l.
39. uo.,2022/1849/95.l.
40. uo.,2022/1849/67.l.
41. uo.,2022/1849/92.l.
42. uo.,2022/1849/90.l.
43. uo.,2023/1849/79.l.
44. Honvéd. Kolozsvár, 152. 1849. június 23. 602. o.
45 MmNL., Küküllő vármegye. Politikai-közigazgatási iratok, 2023/1849/86.l.
46. uo.2030/1849/104.l.
47. uo.,2022/1849/110.l.
49. Bona, uo.
50.Mm.NL., 919-es iktatói jegyzőkönyv (1850. szept.5./7679.f.sz) egy „Schaedel főhadnagy auditort”, a 920-as iktatói jegyzőkönyv (1851. március 10./1640.f.sz.) egy Sollerer (v. Sollner) nevű auditort említ, akit március 10-én temettek el.
51. Mm.NL., 919-es iktatói jegyzőkönyvben 1849 novemberétől és a következő év szeptemberéig mindegyre előfordulnak a Loderer hadbíró tevékenyégéről szóló följegyzések, aki Szebenben is osztogatta a büntetéseket.
52.Bona, i.m.; Tamási Zsolt-József, i.m., 337. o.
53. Mm NL., 917-es iktatói jegyzőkönyv, 1849.nov.22./5301. f.sz.
54. Tamási, im.; Bona im.; Fónagy Zoltán könyvében (Kufstein, a megtorlások jelképe. Kossuth Kiadó. Bp., 2016) nem található Kolozsi neve, ám a hozzám írt levelében megjegyzi: „ A lista teljességéért nem vállalnék felelősséget, mert nem biztos, hogy minden fogolykimutatás fennmaradt; lehetséges, hogy egyes, egészen rövid ideig ott őrzött rabok kiestek a nyilvántartás lyukain.”
55. Bona i.m. és Tamási i.m.
