Költősátán Vásárhelyen – Lackfi János-esten voltunk
Kevés annyira munkás és sokoldalú alakja van a kortárs magyar irodalomnak, mint a Látó Irodalmi Játékok 24., csütörtöki kiadásának vendége, Lackfi János. Gyakorlatilag nem létezik olyan „foglalkozás” az irodalmi szcénán, amiben ő nem próbálta volna ki magát sikerrel.
Kevés annyira munkás és sokoldalú alakja van a kortárs magyar irodalomnak, mint a Látó Irodalmi Játékok 24., csütörtöki kiadásának vendége, Lackfi János. Gyakorlatilag nem létezik olyan „foglalkozás” az irodalmi szcénán, amiben ő nem próbálta volna ki magát sikerrel.
Több mint 1500 verssel, hat regénnyel, négy drámával, számtalan műfordítással a háta mögött nehéz lenne beskatulyázni egy szerepbe, ha ezekhez azt is hozzátesszük, hogy irodalmi lapok és portálok szerkesztője, valamint az Kreatív Írás program egyik alapítója és oktatója, ráadásul még a tévé és publicisztika irányába is tett kirándulásokat, talán már képet kaphatunk arról, hogy ez a mindössze 42 éves alkotó (talán elég átfogó egy szó) mekkora munkásságból kellett ízelítőt válasszon a G. Café közönségének.
Rögtön egy kis feszültségkeltéssel kezdődött a Demény Péter által vezetett beszélgetés, hiszen Lackfi beígérte, hogy elmondja, hogy is volt ő az első költő Sátán (költősátán, költő sátán), hogy egy kicsit érzékeltessem a közönség feszültségét, majd a cikk végén fogom én is elmondani a meglepően egyszerű megoldást. Amúgy pedig a feszültség csak nőtt, hiszen mindenki kíváncsi is volt arra, hogy hogyan is csinálja mindazt a (fentebb felsorolt) tevékenységet az amúgy ötgyermekes családapa. Bár erre pontos választ nem tudott adni – ki tudna? –, de azt azért el tudta mondani, hogy az ő esetében már arról is szó van, hogy választania kell sokszor, hogy mit részesítsen előnyben. Ezért a júniust az úton tölti (több helyszínre is ellátogatott Erdélyben is), júliusra pedig be van tervezve a konstans regényírás, és akkor a gyermekeinek is eszébe fog majd jutni, hogy van apjuk.
Lackfi munkásságának az alkotás mellett a szervezői a másik fontos része, fiatal alkotókat tömörítő dokk.hu oldalt, valamint a Műfordítók Egyesületét is megalapította, a Kreatív Írás „tanszéken” immár tíz éve oktatja az írást (talán furcsán hangzik ez, de ahogy el is mondta: ha a színház- és képzőművészetet lehet tanítani, az írást is épp annyira, meg aztán ártani biztos nem árt) és olyan, Vásárhelyen is ismerős emberek is kikerültek az osztályterméből, mint Pion István és Simon Márton. Mindezek mellett még egy saját díjat is megalapított (a Nizzai Kavics), amely odaítélő kuratóriumában ő az egyedüli tag, közszemlére téve az ilyen díjak esetében sokszor közrejátszó (és általában elhallgatott) szubjektivizmust, ennek a kialakulási történetét is meghallgathatták az összegyűltek – Nizzába hurcolt kavicsok és személyes jó barátok voltak a történet főszereplői.
Felolvasásra is sor került a sztorizgatások után, laza, könnyed nyelvezettel operáló (de sosem felszínes) szövegei könnyen megtalálták útjukat a közönséghez. A legnagyobb derültséget mégis egy igaz történet váltotta ki: negyedik gyermekének, Johannának a születési körülményei, amelyek sokkal reál-szürreálisabbak voltak, mintha valaki kitalálta volna őket. Taxiban dobott laza magzatvíz, a vért nem bíró kórházi portás, tangáspapucsos kukás, aki segédkezett a csomagcipelésben, és mindez Lackfi showmanhez illő tolmácsolásában tapsot érdemelt ki a közönségből. Na ezen még az alkotó is meglepődött, majd szabadkozva mondta: ne tapsoljanak, ez csak az igazság.
A felolvasások és jó sztorik mellett szó volt még a saját honlapján működő „versgyáráról” is, amelynek a lényege, hogy az e-mail címére vár olyan történeteket, témákat, amelyek az olvasók szerint jó vershozzávalók, ő pedig a neki tetszőkből verset gyárt. Ez lehet Bánk bán-szereplő mai lamentje, kemoterápia, amely egy eléggé mellőzött verstéma, gyakorlatilag bármi, ami a költői agyat mozgásra bírja.
Igazi nagyágyúval találkozhatott tehát a vásárhelyi irodalomkedvelő publikum, egy csodás alkotóval, akinek nem idegenek sem az irodalom klasszikus, sem az újabb formái. Az írásait ráadásul remekül le tudta közölni a közönségével is, könnyedén és lazán kulturálódhatott a Gé közönsége csütörtök este.
Ja, és a költő-sátán kérdés: a magyarországi Sáta nevű település talán első költő vendége volt. És ez csak az igazság. Pedig a költősátán mint foglalkozásnév egészen találó lenne a soha nem pihenő Lackfira.
Szabó R. Ádám
