A komondor, a kun

A komondor neve feltehetőleg a kuman-dor, vagyis a kunokat kísérő kutya elnevezésből ered.

A komondor neve feltehetőleg a kuman-dor, vagyis a kunokat kísérő kutya elnevezésből ered.
A kunokról tudnunk kell, hogy török nyelvű népekből – kipcsakok, sárga ujgurok, ázsiai kunok – álló törzsszövetség volt. A törzsszövetséget Európában kunok, kumánok, polovecek, kipcsakok, kanglik néven is ismerték.
A nomád kun nép a mai Pekingtől északra lévő területeiről a mongol síkságon át vándorolt, s a 11. század második felében a kelet-európai síkság déli sztyeppéje már teljes egészében a birtokukba került. 1223-ban a mongoloktól elszenvedett vereség miatt a kunok több irányba menekültek, s eljutottak Magyarország területére is. Egy részük ezután itt telepedett meg, és asszimilálódott a magyarságba. Az alföld területén zárt közösségekben éltek, gondoljunk csak olyan helységnevekre mint Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas stb.
Igen érdekes az az elmélet, amelyről Badiny Jós Ferenc tanulmányaiban számol be: az angol régész, R.C. Thompson Jarmó (Irak) ásatásánál talált egy napon szárított, ékírásos agyagtáblát, amelyre a puli neve, így: puli és alakja van bevésve. A sumér ékírásos táblácskákon a komondor és a kuvasz nevei kumundor és ku-assa alakban kerültek elő. A sumérok a kutyát kudda-nak nevezték. Mások ezt nem látják igazoltnak.
Az 1246–47-ben betelepített kun és jász törzsek valószínűleg szintén magukkal hozták nagytestű pásztorkutyáikat. A kunok ázsiai őshazájuk szélsőséges időjárási viszonyait elviselő kutyákat tenyésztettek, hisz az ázsiai füves pusztákra a szárazság, a nagyfokú napi és évi hőingadozás jellemző. A komondort a klíma zordsága ellen legtöbbször csak saját szőrköntöse óvta.
A kunok beköltözése után terjedt el a komondor a Kárpát-medence száraz és gyér növényzetű területein.
A komondor megnevezés első leírt nyelvi emléke az 1549-ben Kákonyi Péter hercegszőlői református lelkész, énekszerző Astiages király történetét feldolgozó művében jelenik meg: „Pásztor nézi vele, gyermekét szoptatja egy fias komondor, és körül forogja.” 1673-ban Comenius a komondort a csordák őrzőjeként említi. Pápai Páriz 1767-ben a komondort és a kuvaszt már két külön fajtaként jellemzi. Klein 1778-ban fehér gubancos kutyát említ, amely a Rába környékén a leggyakoribb és a farkasok ellen kitűnő védelemül szolgált. Csak ez a mű említi a komondort mint farkas ellen használt fajtát. Treitschke 1840-ben megalkotja az első részletes komondor fajtaleírást. Ezt Lónyai, Buzzi, Monostori majd Raitsits leírásai követik. A komondor ritka fajtának számított ekkor. A magyar fajták első országos kiállítását 1899-ben Szegeden rendezték, s ezen csupán egyetlen komondort mutattak be.
Lónyai Géza 1901-ben a következőképpen jellemzi a fajtát: „Egész testét hosszú, lompos, göndör szőr borítja mely hosszú koloncokban csüng alá. Fejét és arcát is hosszú, bozontos szőr fedi, orra mindig fekete. Az állat mogorva, büntetni nem lehet.”
A nomád pásztorkodó közösségek legféltettebb vagyona az állatállomány volt. Ezt az értéket kellett a komondornak megvédenie. A nyáj, a gulya és a ménes mellett őrző szolgálatot teljesítő, gyakorta 70-80 cm marmagasságú, robosztus megjelenésű, gubancos szőrzetű fajtát gubancos magyar juhászkutyaként, selyemszőrű farkasebként, pusztai komondorként, lompos szőrű komondorként vagy röviden csak komondorként írták le. A magyarok állatainak őrzésében vezérszerep jutott a komondornak.
Hatalmas, tekintélyt parancsoló megjelenése, rendkívüli gyorsasága, erőteljes szőrzete, fáradhatatlan küzdőkészsége a legkeményebb ellenség számára is veszélyt jelentett. Az ázsiai és európai füves puszták szélsőséges éghajlata mellett a pásztorok kemény és kíméletlen szelekciója hatott a fajta kialakításában. Csak a legbátrabb, legszilárdabb egyedeket tenyésztették.
Malonyai Dezső A Magyar Nép művészete című munkájában írja:
„Különösen a régi világban kellett a komondor, amikor a pásztorok jobban erdőztek, hónapokig künn voltak a szállásokon. Régente sok lopkodó ember járt; künt a pusztán a pásztor hétszám se látott más embert, csak olyast, aki lopni szokott.
A komondornak öt-hat lovat is megvettek három forintjával. A húst fölrakták az akol padlására. A hidegben hetekig sem büdösödött meg. Finom kutyaeledel volt az! Nyáron a birkából jobban hullik, akkor fölösleges is lett volna lovakat venni.
A komondorok is ritkák ma már, mert a jó közbiztonság mellett nincs rájuk szükség. A pásztor díszítési kedvét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy még a kutyájának is faragott valamit: a nyakára kölöncöt, cölömpöt.”
A komondor lenyűgöző méretei, tömege, hihetetlen gyorsasága folytán ma is alkalmas bármilyen vagyon teljes biztonságú őrzésére. Rendíthetetlenül bátor. Feleslegesen sohasem ugat. Gazdáját, és annak birtokát minden körülmények között megvédelmezi. Következetességet igényel a nevelésben. A büntetést nehezen viseli, időnként konok. Hűséges, nagyon nehezen tűri a felnőttkori gazdaváltást. Képes elpusztulni gazdája után. Kedveli a gyermekeket, velük türelmes és bölcs.
A komondor rajongói állítják, hogy valójában Isten teremtménye, akit a Mindenható jókedvében, a maga gyönyörűségére és a földi javak őrzésére teremtett. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy a komondor génjeiben hordozza és minden egyedére tökéletesen örökíti a rábízott terület őrzésének tudományát. Bármilyen tanítás nélkül tökéletesen ellátja őrzői feladatát, fantasztikus képességével egyetlen pillanat alatt különbséget tesz barát és ellenség között. A barátot minden szeretetével elárasztja, az ellenséget viszont kérlelhetetlenül és megvesztegethetetlenül elűzi.
Elegáns mozgásával, hatalmas termetével, különleges szalagos vagy zsinóros fehér szőrtakarójával gyakran szerepel a kiállítások sztárkutyái között.