Könyv a népi építészetről
2012-10-26 14:24:40
- Ráduly János
Székely Ferenc legújabb könyvének előtörténetéhez az is hozzátartozik, hogy a 2000-ben megjelent Változó népi kultúra.
Székely Ferenc legújabb könyvének előtörténetéhez az is hozzátartozik, hogy a 2000-ben megjelent Változó népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Havadon című kötetben nem esett szó „a gazdasági élet két fontos foglalkozási” köréről, a nagyállattartásról és a népi építkezésről. Nagy Olga biztatására feldolgozta a két témát. A dolgozatok a Népi gazdálkodás Havadon (2002) című kötetben láttak napvilágot. De a szerző nem tekintette lezártnak a vizsgálódást. Nemrég ezt nyilatkozta: „Havadon az utóbbi időben új utcarészletek, új épületek jelentek meg, modernebb építkezési technikák alkalmazására került sor. Igyekeztem változásában megragadni a jelenkori építkezést, így összegyűlt adataimat tovább bővítettem, gazdagítottam mind leírásban, mind fényképanyagban.”
Hasonló szellemű megfogalmazás olvasható a mostani kötet Bevezetőjében is: „Számtalan személyes megfigyelést végeztem a településen, s kijegyzeteltem a helyi református egyház levéltárában fellelhető idevágó adatokat is.” Tehát: a recens (jelenkori) állapot bemutatása mellett a hozzáférhető történeti „tényeket” is hasznosította.
Elsőként három „kezdetleges” hajlékról szól: a kalibáról, a majorházról és a zsellérházról. A kaliba funkcióját így rajzolta körül: „Régebben, de napjainkban is, szinte minden magánbirtokra, kerthelyiségre tákolnak össze egy-egy kalibát, kalyibát, hogy az eső elől hajlékot nyújtson a mezőn dolgozóknak, s éjjeli menedéket biztosítson a kint hálóknak.” Szót ejt a vadriasztó emberekről, a szőlőt őrző pásztorokról, és utal az újabban meghonosodó „hordozható házikókra.” A majorház-hajlékot így minősíti: „fatákolmány, amelyben a juhász és családja lakik.” A zsellérház „egy vagy két helyiségből állt,” és rendszerint nem övezte kerítés, „szabadon lehetett megközelíteni.” Használatáért „a zsellér 40 napszámot teljesített a gazda földjén.”
A legkidolgozottabb – nyilván – a Lakóház című fejezet. Frappánsan sorakoztatta föl a szerző a lakóház fontosabb típusait: kétszobás lakások (első ház és lakószoba), három részből álló ház (pitvar, első szoba, lakószoba), manapság pedig négy, sőt több részre tagolódó lakóházakat építenek. Székely Ferenc megjegyzi: „A havadi ember, ha módjában állt, sosem fukarkodott az építőanyaggal! De hát nem is kellett, mert Havad, mint az egész Székelyföld, mindig bővelkedett építőanyagban, főleg fafélékben és kőben.” Érdekes a tégla, a cserép használatának fokozatos meghonosodása: a XX. század elején még „a sárral való építkezés” volt divatban, ezt „lassan-lassan kiszorította a vályogtégla, majd az 1940-es évektől kezdődően szinte csak égetett téglából raktak falat.” A szalmafedést pedig az 1930-as években a cseréppel való fedés váltotta föl.
Az építkezés technikájának terjedelmes fejezetet szentelt a szerző, majd rátér a lakás „mellékrészeinek” taglalására: a tornácra, a pincére, a nyári konyhára. Figyelemre méltónak vélem a tornác régebbi szerepének a taglalását, íme: „A tornác nyújt menedéket a ki- és bejáróknak rossz idő esetén (…) Itt beszélgetnek, tárgyalnak, továbbítanak (…) A tornácba kerül a száradni való gabona, paszuly (…) A tornácban kapnak helyet azok az edények, szerszámok, fahordókosarak, amelyek jó, ha kézügyben vannak.”
A legújabb korban egyre ritkábban kerül sor tornácos ház építésére. Ugyanakkor megsűrűsödött a pincék „létrehozása”, ma már beszélhetünk ún. „pincebútorokról is”: a nyári konyhából kirostált tálasokról, kredencekről, fapolcokról, ládafélékről, amelyek „az elraktározott télirevalók tárolására szolgálnak.”
A szerző kitér a ház előtti kapu, kapuszer bemutatására is, amely „a falusi udvar egyik legszebb dísze.” Az úgynevezett kicsi kapu és a nagykapu megmunkálása nagy hozzáértést igényelt, funkcióját pedig így érzékeltette az egyik régi felirat: „Ember, e kapuszer nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni.”
Tanulságos adatokat kap az olvasó a Vakolás, meszelés, színezés, valamint a Szalmával való fedés fejezetekben. Ugyanakkor tizenkét, házhoz kapcsolódó hiedelmet is közöl a szerző. Íme az egyik: „A rossz szellemek távoltartása végett a ház küszöbére lópatkót szegeztek.”
Külön jelentősége van A havadi templom építése című résznek, amely Függelékként szervesül a kötet anyagához. Megtudjuk, hogy „A templom helyét már 1615-ben megvásárolták”, és hogy a mai templom építése „1800-ban fejeződött be.” Szó esik az adakozókról, és számszerűen megjelöli, „mennyi mindenféle matéria ment fel” az épület építésekor.
A kötetet az Irodalom, illetve a Tájszójegyzék két fejezete zárja.
Egyik nagy erőssége a kiadványnak a számos rajz, ezeket a vadasdi születésű Molnár Dénes készítette. És több mint harminc – jobbára színes – fénykép is helyet kapott a kötetben, az archív felvétel mellett Marx József, Gál Éva, Veress Éva, Székely Ferenc fotói díszítik a nem mindennapi kiadványt. A kötet megjelenését a Havadi Polgármesteri Hivatal támogatta. (Székely Ferenc: Népi építészet és térkihasználás Havadon. Silver Tek Kiadó, Marosvásárhely, 2012).
