Könyvben élő 1956

Az 1956-os események hatvanadik évfordulójára jelent meg egy igen értékes, képanyagában is figyelemre méltó kiadvány, Szabó Sándor Halhatatlan hétköznapi hősök című kötete. A könyv a budapesti forradalom túlélőit hozza olvasóközelbe.

Dr. Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutatóval, egyetemi tanárral, Dózsa László színész-rendezővel, az Újpesti Színház egykori művészeti vezetőjével, Vitéz Geiszler Tiborral, az 1956-os Magyar Nemzetőrség dandártábornokával, Kovács Sándor nyugalmazott honvéd vezérőrnaggyal, a – más elismerések mellett – a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval ékesített Arany Érdemkeresztjével kitüntetett Lucza Bélával, akinek 1956 novemberében szovjet katonák lőtték ki a szemét, az emigrációba kényszerült, 1985-ben hazatelepült Blasek Ernővel, Grosics Gyula néhai válogatott labdarúgókapussal, Radnóti Lászlóval, a Magyar Rádió egykori vezető szerkesztőjével és még jó pár szemtanúval, szereplővel eleveníti fel az 1956-os ősz történéseit.

A beszélgetésekre 2013 júniusa és 2016 áprilisa között került sor. Hogy mi indította el a párbeszédek sorát, arra a szerző a kötet hátlapján ad választ: „Tán nem haszontalan, hogy a hatvanadik évfordulón az ’56-os pesti utca fiataljainak visszaemlékezéseit kötöttem csokorba. Meglehet, az utolsó pillanatban. Elvégre jobbára nyolcvan felettiekről van szó, emlékezésük hiteles, s ami lényeges: a szemtanúké. (…) Úgy tartom, a jövőben eddig még lappangó levéltári iratanyagok, memoárok kerülnek elő, melyek segítik a tisztábban látást, mert meggyőződésem szerint 1956 valódi mozgatórugóit SOHASEM látjuk tisztán”.

Nem filozofikus eszmefuttatások, fennkölt szólamok, hanem az eseményeket valóban érezhetővé, átélhetővé tevő kérdezz-felelek „játék” dinamikája határozza meg a kötet hangulatát. A Blasek Ernővel készült interjút olvasva például magunk előtt láthatjuk a pesti utcán puskákkal sétáló kisgyerekeket, akiknél nagyobb volt a fegyver, mint ők maguk, de azt is megtudhatjuk, hogy az 1956 előtti Magyarországon hogyan szórakoztak, mit hallgattak a fiatalok.

A múltidézést a dokumentumértékű képanyag teszi még szemléletesebbé. A címlapon az 1956. október 23-án a budapesti Dózsa György úton ledöntött Sztálin-szobor „maradéka”, a csizma látható, rajta a helyszín átmeneti nevével: Csizma tér 1. De a kötetben lapozgatva arra a mozzanatra is rátalálunk, amikor magyar zászló kerül a Parlament épülete előtt lévő szovjet tankra, lekerül a szovjet csillag a Szabadság téri emlékműről, szegedi egyetemisták foglalnak állást a kommunizmus ellen.

A könyv végső következtetését, üzenetét az én olvasatomban a Kanadából hazatelepült Blasek Ernő fogalmazza meg: „Szó mi szó, megkaptam többször is a magamét. Egy alkalommal egy kőbányai kis piszok feltette a kérdést: te disszidens, miért jöttél haza?! Azért, válaszoltam, hogy legyen mit kérdezned!  (…) Itt, a hazámban akarom elkölteni a kis nyugdíjamat, a 120 ezer forintot. Hívnak Párizsba a fiaim, de idehaza a legjobb. Egy most valóban demokratikus, szabad hazában. Tudja, emiatt valóban volt értelme 1956-nak.”