Kovács András Ferenc:

(A füst nem is füst…)

A füst nem is füst – változó, mint világok omló lelkei.

Ábrándok, versek, könyvek álma – puszta, cifra füst.

Betűk borgesi füstje a rózsaláng labirintusában.

Citátumok füstje vak, elfeketült feledésben.

Csak gáz, korom, vízgőz a füst, de mennybe szállhat?

Druida kőtömbök füstje – vonagló, dór dárda a szélben.

Dzsungelfüst dermedt tornyai roskadt mosoly zöld oromzatán.

Egyetlen füst sem azonos ennen ellobbant tüzével.

Énekek éneke, füstök füstje – de kicsoda az, aki?

Füstje a semmibe tűnt szerelemnek a tél szemetükrén.

Germán kemencék füstje, gombafüst – Trója, halotti máglyák.

Gyűlöletek gyártási füstje: Moszul, Aleppó, Palmyra.

Hontalan füstök, füstölgő hazákban füst a szabadság.

Irgalmak füstje föl hazug égre, ha törhet…

Így hal a füsttel ember és isten – hány az igazság?

Jó vagy rossz füstjel elvezérel élni beszéd vélt jelenét?

Kegyelmekkel acsargó füst párzó magánya – névtelen név.

Egy éve már, hogy elhunyt a költő, jelenléte mégis annyira eleven, mintha most is itt járna közöttünk, csak éppen késne egy keveset, mert elakadt a közúti dugóban a taxija. Sok mindenről eszünkbe jut rokonszenves, kedves egyénisége, gyakran emlegetjük, vajon ehhez vagy ahhoz Ő mit szólna. A minap fotóim közt tallózva kerültek elém azok a felvételek, amelyeket tavaly november 24-én a Látó vidám baráti összejövetelén, az utóbb sokat emlegetett gulyáspartin készítettem a Havi Dráma székhelyén. Akkor Kovács András Ferenc is felolvasott, felszabadultan, lendületesen, azokkal a tagadhatatlan színészi, előadói erényekkel, amelyek ilyenkor valósággal szárnyakat adtak neki. Talán ez volt Marosvásárhelyen az utolsó nyilvános fellépése. Verse függvényében több jellegzetes arcát rögzítette akkor a telefonom kamerája, a mai közlésre egy olyan fotót választottam, amelyen KAF megkettőzve jelenik meg. Kicsiben ott látható Szabó Róbert Csaba készülékének képernyőjén is. Jobbján Székely Csaba drámaíró figyeli. A fotóhoz lírát is társítunk. A Látó 2024/12-es számában jelent meg a Talált versek rovatban. A verssorok kezdőbetűi ismételten emlékeztetnek arra, hogy távoztával költészetünk egyik utolérhetetlen, nagy játékosát is elvesztettük. (nk)