2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mint ismeretes, mintegy két hónappal ezelőtt a megyei tanács testülete megválasztotta egyik alelnöknek Kovács Mihály Leventét, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnökét, aki a megyében az utóbbi évek legfiatalabb választott köztisztségviselője lett. Az alelnökkel a megválasztása óta eltelt időszakról, jövőbeni terveiről beszélgettünk. 

– A választási kampány során a résztvevőkben körvonalazódik, hogy az esetleges sikert követően ki milyen beosztást vállalna. Borítékolva volt, hogy a megyei szervezet ügyvezető elnöke a megyei tanács egyik alelnöke lesz? 

– A választások után megyei tanácsosként a második mandátumomat kezdtem el, ezt követően jelölt alelnöknek Péter Ferenc elnök. Megtiszteltetésnek, ugyanakkor nagy kihívásnak tekintem, hogy a megyei tanács történetében én vagyok a legfiatalabb alelnök. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a megyében az RMDSZ megőrizte vezető politikai szerepét, ami az itt élő magyarság számára közép- és hosszú távon is fontos. Lélektani jelentőségük volt a helyhatósági választásoknak, hiszen az eredménynek köszönhetően a várost az RMDSZ által támogatott polgármester vezeti, többségi tanáccsal, ugyanakkor a megye élén is magyar vezető áll. Ez a siker túlmutat a város, illetve a megye közigazgatási határain, hiszen visszaadta a hitet abban, hogy meghatározó, megkerülhetetlen a közösségünk Erdélyben, Romániában. És ezt erősíti a parlamenti és a kormányzati jelenlét is. Ami a közigazgatási funkciómat illeti, megerősítem, hogy a kampányban nem volt szó arról, hogy amennyiben elnyerjük a megyei tanácselnöki tisztséget, én leszek az alelnök, ez nem volt feltételhez kötött. Köszönöm a kollégák bizalmát, igyekszem helytállni az új feladatkörömben. 


– Mivel foglalkozott a megválasztását követő időben? 

– Elsősorban arra összpontosítottam, hogy a megyei tanács végrehajtói feladatait ellássam. Más döntéshozóként, helyi tanácsosként a megyei önkormányzat munkáját segíteni, és más alelnökként, hiszen ezzel a tisztséggel együtt járnak a közigazgatás mindennapi gondjai, azok megoldása. Szerencsésnek tartom magam, hogy olyan megyei tanácselnök mellett dolgozhatom, akinek a közigazgatásban nagy tapasztalata van. Ugyanakkor a megyei tanácsban a kollégák szakmailag rendkívül felkészültek, évek óta itt dolgoznak, jóhiszeműen, hozzáértéssel kezelik a mindennapi ügyeket. Ez a segítség bátorságot ad. 

– Milyen konkrét feladatokkal bízták meg? 

– A hatáskörömbe kerültek a megyei tanácshoz tartozó kulturális intézmények, a hegyimentő-szolgálat, az inkluzív oktatási központok, a megyét képviselem a Smart City országos egyesületben. Tekintettel arra, hogy a jól végzett munka mellett a párbeszéd az, amiben hiszek, első lépésként találkozósorozatot kezdeményeztem a művelődési intézmények vezetőivel, a három sajátos oktatási intézmény vezetőjével, a hegyimentő-szolgálat igazgatójával, tárgyalásokat folytattam az országos Smart City egyesület alelnökével. Voltak olyanok, akikkel megyei tanácsosként többször is volt alkalmam együttműködni, és olyan is, akihez most először volt szerencsém. Közösen egyfajta helyzetfelmérést végeztünk, lejegyeztem azokat a gondokat, amelyeket meg kell oldanunk. És nyilván arról is beszéltünk, hogy a találkozókat rendszeresítenünk kell, élő kapcsolatot kell fenntartanunk, hiszen most már naponta felvetődhetnek olyan kérdések, amelyekre közösen kell választ, megoldást találnunk. Produktív, jövőbe néző beszélgetések voltak, ahol konkrétumok is megfogalmazódtak. Az egyik ilyen a megyei tanács hatáskörébe tartozó kulturális intézmények programjának, tevékenységének összehangolása volt, akár olyan formában, hogy Maros megye sokszínű kulturális kínálatát egy közös online platformon tegyük elérhetővé, ahol jegyeket is vásárolhatnak majd az érdeklődők. 

– Közismert, hogy a művelődési élet működtetéséhez csupán három dolog kell: pénz, pénz és megint csak pénz. Tekintettel a vírusjárvány miatt kialakult helyzetre, sikerül-e a költségvetésben biztosítani a megyei tanács hatáskörébe tartozó művelődési intézmények finanszírozásához szükséges keretet, marad-e még pénz pályázati kiírásokra? 

– Szembe kell néznünk azzal, hogy a járvány miatt kisebb lesz a megyei tanács költségvetése. Erről tisztán, őszintén kell beszélnünk. Ameddig nincs véglegesen elfogadva és leosztva az országos költségvetés, nem bocsátkozhatunk számításokba. Lépésről lépésre kell elemeznünk azokat a gondokat, amelyek felmerülnek. Amennyiben összehangoljuk a kulturális intézmények tevékenységét, igényeiket, akkor kialakíthatjuk az elsőbbségi sorrendet. Második lépésként át kell gondolnunk a pályázati rendszert, a partnerségeket, hiszen foglalkozhatunk kiemelt rendezvények támogatásával, illetve megőrizhetjük a pályázati rendszert is, amelynek köszönhetően hozzájárulhatunk bizonyos rendezvények megszervezéséhez, de hogy mit, milyen arányban, arról – az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően – az önkormányzati testülettel közösen döntünk. Minden intézmény beküldte a költségvetési igényét. Ezt követően a megyei elnökkel, a gazdasági igazgatóval, az intézmények vezetőivel egyeztetjük a szükségletet a rendelkezésünkre álló keretnek megfelelően. A javadalmazási alap mellett biztosítanunk kell a működtetési költségeket, és azt is mérlegelnünk kell, hogy milyen beruházásokat, fejlesztéseket irányozunk elő. 

– Mint ismeretes, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum korábbi igazgatójának állása megüresedett, ugyanakkor a filharmónia igazgatójáé sincs még betöltve. Mikor nevezik ki az új vezetőket? 

– A múzeumot ideiglenesen Ötvös Koppány, a múzeum régésze vezeti. Itt március 3-ig lehet leadni a menedzseri terveket, tehát meg van hirdetve az intézményvezetői pozíció. A filharmóniánál nemrég a megyei tanács 120 nappal meghosszabbította Covaciu Cristina ideiglenes intézményvezető megbízatását. Ott is hamarosan kiírjuk a versenyvizsgát. Hozzá kell tennem, hogy a művelődési intézmények működése a járvány alakulásától függ. A világjárvány különösen nehéz helyzetbe hozta a kulturális élet szereplőit, sajnos idén is arra kell számítanunk, hogy csak bizonyos korlátozások mellett lehet visszatérni a rendes kerékvágásba. És ez a helyzet mindannyiunknak kedvezőtlen, de nyilván az egészségünk mindennél fontosabb.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató