Közel háromszáz éves rovásábécé

Levelet kaptam Magyarországról, a „szerző” így indítja sorait: „Guitman Barnabás vagyok, Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanítok történelmet. Sok más mellett érdekel a rovásírás is. Ezúton szeretnék két emléket a figyelmébe ajánlani, talán tudja hasznosítani őket.”

Levelet kaptam Magyarországról, a „szerző” így indítja sorait: „Guitman Barnabás vagyok, Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanítok történelmet. Sok más mellett érdekel a rovásírás is. Ezúton szeretnék két emléket a figyelmébe ajánlani, talán tudja hasznosítani őket.”

Hálás köszönet Guitman kollégának, hogy küldeményével alaposabb gondolkodásra késztetett, íme szerény válaszaim:

1. A zentai városi múzeumban őrzött gyűrűn tényleg látható néhány rovásírásszerű jel is, egyes kutatók rovásírásnak minősítik az ilyesfajta véseteket, mások nem. A magam véleménye a legújabb rovásírás-katalógusban olvasható: szerzőtársammal „betűjeles, de nem rovásírásos pecsétgyűrűket” emlegetünk, ugyanis a rovások funkciója az üres felületeknek a kitöltése, díszítése (Erdélyi István – Ráduly János: A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig. Bp. 2010.).

2. A megküldött kilenc fénymásolat tüzetes munkára serkentett. Első rápillantásra ismerősöknek tűntek az ábécék is, az íráspróbák is. Megtaláltam őket Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (Lakitelek, 1994) című könyvében. Forrai mindenik alatt jelezte a forrást: „Dr. Esze Tamás gyűjtése.” De hol, melyik levéltárban talált rájuk Esze Tamás? A több mint négyszáz oldalas könyvben nem találtam eligazító sorokat. Átlapoztam ugyancsak Forrai 1985-ben Budapesten megjelent könyvét is: Küskarácsontól Sülvester estig. A 197. oldalon kezdődő fejezetet a szerző így indította: „Dr. Esze Tamás gyűjtött össze több értékes levéltári feljegyzést, sajnos ezek pontos lelőhelyét nem tudom közölni.”

Nos, Guitman Barnabás nagy érdeme, hogy a mellékelt rovásírásos ábécé forrására rábukkant: „…az Evangélikus Országos Levéltár egyik XVIII. századi kötetes kéziratában (EOL. V. 16.) található.” A megküldött példányra is ráírta: Evangélikus Országos Levéltár.

A közölt ábécé jobbról balra haladva „adja” a betűket, mindenik alatt a megfelelő hangérték is fel van tüntetve, alattuk pedig (harmadik sorban) az is megtalálható, hogyan ejtették ki akkoriban a kérdéses grafémát. A mássalhangzók előtt mindenhol e betűt használtak, tehát így: eb, ecs, ecz, ed, nem pedig bé, csé, cé, dé stb. Az „írnok” a C és Cs betűt fölcserélte, rosszul jelölte.

Guitman Barnabásnak – minden bizonnyal – lehetősége van arra, hogy tovább kutasson az említett levéltárban. Visszakívánom biztató sorait, ugyanis nekem szóló levelét így zárta: „További eredményes, értékmentő-őrző munkát, és mindehhez jó egészséget kívánok!”