*Amikor Kulcsár Béla Táncosok című szoboregyüttesét birtokba vették a városlakók. Ünneplő polgárok a Színház téren 2023. április 29-én (Fotó: N.M.K.)
In memoriam Mindkettő
Mindig estefelé szólt be Apámnak telefonon: – Attila, lemehetek most hozzátok egyet dumcsizni?
Késő ősz volt már, és amint megérkezett, nyúlszőr kalapjára ülve, a kanapén nyújtózott egyet, mire megszólalt Apám: – Nos, Kuli, halljuk a legújabb esti mesédet!
Kulcsár Béla, a képzőművész egyike volt a legműveltebb képzőművészeknek Marosvásárhelyen.
Apám szerint is, a néhai Nyilka Róbert, Nagy Pál és Siklódy Tibor mellett, Ő volt az, akivel Apám mindig nagyon jól érezte magát, beszélgetéseik igazi mindentudás egyeteme voltak, és én, a nívós viták szerelmese, mindig ott figyegtem körülöttük, s mint szivacs szívtam magamba első kézből azt a fajta magas műveltséget, amely egy életre meghatározta elvárásaimat később is.
És velük együtt a humanista attitűdöt is, mely mindenek felett…Olyasfajta élményekben csak akkor volt még részem, amikor anyai Nagymamám beszélgetett Filep Kálmánnal – a két polihisztor, akiknek szintén örök hálám…
És Kulcsár Béla, már túl a második
szívinfarktusán, mesélni kezdett legutóbbi olaszországi, toscanai élményeiről…
– Te, Ata, el nem tudod képzelni, hogy milyen az, amikor ott vagy – és egész képzőművész életműved semmisül meg benned pillanatok alatt a reneszánsz nagy alkotóinak művei láttán…Tudod, mintha spicces lettem volna végig, egyik szédületből estem a másikba, és sokáig az volt az érzésem, hogy azok nem is emberek voltak, mint inkább angyalai e földnek… Persze, volt köztük azért néha gonoszkodó is, amint azt te is tudod… – de hát az igazi Művészet ilyen…
Apám töltött a poharakba, majd miután fenékig itták ki a királyleánykát, megszólalt: – Jó borhoz jó szöveg illik – folytasd, Kuli, nehogy abbahagyd!
És Kulcsár Béla az ő csendes stílusában csak mesélt, mesélt éjfélig azon az estén is, mindenről, ami Toscana, ami művészet, és nemcsak az építészetben, szobrászatban, festészetben, hanem abban az irodalomban is, amely Dante, Petrarca és annyian még… Ha a felesége telefonon érdeklődött ilyenkor utána, angolul beszélt vele – hadd idegeskedjenek azok a fiúk alapon…
Persze, önironizált is. Elmesélte például azt is, hogy tök sötétben a 850-es Fiatjával hogyan hajtott be háttal az Adriába… És tök józanon!, tette hozzá disztingvált mosolyával.
Hogy ki is volt Kulcsár Béla, akit – tudomásom szerint – a 7. szívinfarktusa vitt el közülünk, miután az orvosok már csak festeni engedték?
Egy rövid, anekdotába illő történettel jellemezném végül: kiállításra állított be törpe uszkárjával. A festményeket felügyelő hölgy, nem ismervén fel őt, felszólította, hogy hagyja el a termet, mire ő: – Hölgyem, engem kidobhat, de a kutyámat soha!
