A különböző típusú okiratok az új perrendtartási szabályok szerint
Ez alkalommal a különböző típusú okiratokra térünk ki, mint bizonyítási eszközökre, a szeptember elsején hatályba lépő új polgári eljárási törvénykönyv szerint.
Ahogy már említettük, a bizonyítékokra és a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényes előírásokat jelenleg, pontosabban 2012. szeptember 1-ig főleg a régi polgári törvénykönyv, illetve a régi polgári eljárási törvénykönyv tartalmazza. Az említett időponttól ez megváltozik, ezt a feladatot csakis az új polgári eljárási törvénykönyv veszi át.
Ez alkalommal a különböző típusú okiratokra térünk ki, mint bizonyítási eszközökre, a szeptember elsején hatályba lépő új polgári eljárási törvénykönyv szerint.
Az okiratok az új polgári törvénykezés fényében három főbb csoportba sorolhatók: hiteles és nem hiteles okiratok, valamint informatikai alapú okiratok. Megjegyezzük, hogy az aktuális törvény csakis az első két csoportot szabályozza, mint bizonyítási eszközt a polgári perben.
Bizonyításra a leggyakrabban használt okiratok a hiteles iratok (act autentic), valamint a magánokiratok (act sub semnătură privată).
Hiteles okiratok azok az iratok, amelyek az ezekre vonatkozó formai törvényi előírásoknak megfelelnek és közintézmény, vagy más, közhatalommal rendelkező személy állította össze, illetve hitelesítette az előkészített (megszerkesztett) iratot.
Amikor az egyik fél hiteles okiratot használ fel bizonyítás céljából, a másik félnek fontos tudni, hogy milyen módon tud védekezni ez ellen, pontosabban milyen eljárást kell követnie a hiteles okiratba foglalt tények ellenkezőjének bizonyítása érdekében.
Minden hiteles okirat két csoportba sorolható feljegyzéseket tartalmaz: olyan tények, amelyeket a hiteles okirat készítője személyesen megállapíthat (ilyenek a felek azonosítási adatai, a felek beleegyezése, valamint az okirat összeállításának időpontja és az aláírások), azok, amelyek a személy nyilatkozataiból erednek.
Az első csoportba tartozó feljegyzések valódiságát csak abban az esetben lehet megkérdőjelezni, amikor a hiteles okirat hamisnak bizonyul, egy sajátos eljárás eredményeképpen. A második kategóriába tartozó tények ellenkezőjét az érdekelt fél ellenbizonyítással is elérheti.
Azok az okiratok, amelyek nem tesznek eleget a hiteles okiratokra vonatkozó törvényi előírásoknak, de a nyilatkozó/szerződő felek aláírását tartalmazzák, felhasználhatók magánokiratokként.
Így tehát magánokiratnak nevezzük azokat az iratokat, amelyek a felek aláírását tartalmazzák. Ilyen okiratot az egyik fél személyesen, vagy egy általa erre a célra felhatalmazott személy, vagy bárki más készíthet, más formaság nélkül.
A magánokiratok nem feltételeznek különösebb formaságokat, az egyetlen általános és nélkülözhetetlen feltétel az, hogy legyen aláírva.
Ez alól a szabály alól is ismerünk kivételeket. Példaként megemlítünk egypárat: a kötelező többszörös példány a kétoldalú (kölcsönös) egyezségek esetén, a pénzbeli tartozások esetében pedig a magánokiratot teljes egészében a magát elkötelező fél kell aláírja, vagy kötelező módon tartalmaznia kell a „jó és elfogadott” záradékot, az aláírásnál megjelölve a tartozás összegét.
Egy bizonyítás céljára használt magánokirathoz a felek két módon viszonyulhatnak: vagy elismerik ennek tartalmát és az aláírást, vagy letagadják ezeket. Az utóbbi esetben két módszer alkalmazható a magánokirat valódiságának megállapítására: a törvényszék közvetlen módon ellenőrzi, vagy közvetett módon (szakértőn keresztül), illetve – amikor valamelyik fél az okirat hamisságát állítja – a törvényszék elrendelheti a nyomozó szervek értesítését a szükséges eljárások lebonyolítása érdekében.
Az informatikai alapú (înscris pe suport informatic) okiratok olyan iratok, amelyeket számítógépes dokumentumban rögzítettek.
Kérdésekkel vagy hozzáfűznivalókkal forduljanak alulírotthoz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com
