A labda visszapattan
Lakó Péterfi Tünde esete kapcsán egy családi történet jutott eszembe a sok közül. Nagymamám, Mámikó sokszor elmesélte tanítómeseként, sok hozzáfűzéssel.
Lakó Péterfi Tünde esete kapcsán egy családi történet jutott eszembe a sok közül. Nagymamám, Mámikó sokszor elmesélte tanítómeseként, sok hozzáfűzéssel.
Tátikó, azaz nagyapám elveszítette jobb karját az első világháborúban. Felgyógyulása és az első döbbenet után megtanult írni és különböző taktikákat dolgozott ki az önellátásra. A világégés után a haza szétesését is fel kellett dolgoznia. Az idő sürgetett, sok ismerőssel, baráttal, közéleti emberrel azonnal hozzáfogtak a székelység szervezéséhez, a gazdakörök felújításához.
Az új világ nem nézte jó szemmel a ténykedést, megvonták a rokkantsági nyugdíjat és sok más nehézséget is el kellett viselni, például az internálást.
Hosszú évekig perelt a nyugdíjáért, amit aztán meg is kapott, mégpedig visszamenőleg több évre. Éppen ezért a megyeszékhely egy bizonyos bankjánál kellett jelentkeznie a pénzéért. Na, és itt jön a csattanó, öt- és tízbanisokban utalták ki az összeget, amit egy nagy pénzesládában tettek az orra elé, egy félkarú embernek, cinikus vigyorral.
Tátikó nem riadt vissza, nem tiltakozott, nem sértődött meg. Vásárolt egy vég vásznat, az első szabóműhelyben varratott egy átalvetőt, bepakolta a járandóságát, és a jobb vállára penderítve büszkén hazavonult. Sokáig nem volt híjával az aprópénz a házban.
Hát mi, székelyek, úgy látszik vissza tudjuk dobni a labdát. Remélem, a nagy menetelés is büszkén, jaj és panasz nélkül fog lezajlani, mert ismerjük az ősi jogainkat, felmenőink konok kitartását.
Ők sok okos szót hagytak nekünk örökül.
Seresné Jakabos Erzsébet
