LÁSZLÓ ALBERT
Semmi sem fájdalmasabb az életben, mint a szeretett személyek elvesztése.
Apa, hogyha hallasz, látod könnyes szemem,
gyere vissza, kérlek, fogd meg mindkét kezem!
Nem hallom a hangod, nem vársz, hogyha megyek,
s előttem csak akadályok, dönthetetlen hegyek.
Kellene, hogy megmondd, hol találom helyem,
hogy gondoktól már többé ne fájjon a fejem.
Fáj nagyon, hogy nem vagy, a csönd is más volt veled.
Hidd el, hogyha látsz most, szívem sosem feled!
S ha le tudsz jönni hozzám, néha tedd meg,
kérlek… csak egy-egy álmot kérek!
S értelmet nyer napom, ha láthatnálak Téged!
Apa, hogyha hallasz, látod, hogy kereslek,
tedd széppé az álmom, és tudd, hogy szeretlek!
Szívünk mély fájdalmával, a hiányérzet örök küzdelmével emlékezünk a szeretett édesapára, LÁSZLÓ ALBERTRE január 7-én, amikor kilenc éve a kegyetlen halál elragadta közülünk.
Emlékét őrzi bánatos lánya, Katalin, valamint szerettei.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! (5927-I)
