Látogatóban „Isten házában”

Leopárdkeresőben

Mottó: „A Kilimandzsáró 19.710 láb magas, hó borította hegy, úgy mondják, a legmagasabb Afrikában. Nyugati csúcsát maszái néven Ngaje Ngainak, az Isten házának hívják. Közel a nyugati csúcshoz egy leopárd aszott, megfagyott teteme fekszik. Senki sem tudja megmagyarázni, mit keresett a leopárd ilyen magasban.” (Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava)

A kihívás

Ma is talán sokak számára megmagyarázhatatlan, miért kell olyan magaslatokba kapaszkodni, ahol az állandó emberi lét kockázatos, netán végzetes. Klasszikussá vált sir Edmund Hillarynak – az Everest állítólag első meghódítójának – a mondása: „...mert ott van”. S valóban, ebben a tömör megfogalmazásban benne van minden. A kíváncsiság, a kihívás az ember fizikai és pszichikai határainak kitolására, a lehetetlen leküzdése, az áldozatvállalás és sok más. Aki egyszer belekóstolt abba, hogy mit jelent egy magasabb cél felé haladni, küzdeni érte – legyen az az élet valamely akadálya vagy egyszerűen egy domb- vagy hegytető –, az nehezen tudja abbahagyni, ha feljutott, elérte a kitűzött célt. Aztán már csak idő, kitartás, a fizikai és szellemi erőnlét feszegetése és nem utolsósorban az anyagiak függvénye, hogy melyik lesz a következő csúcs. Az embereket a kalandvágy hajtotta a megismerésre, az újabb területek felfedezésére a maguk vagy a közösség hasznára. Talán ez az oka annak, hogy az élet megszokott kényelmét feladva vannak, akik megpróbálják. Így volt ez azzal a 15 marosvásárhelyi személlyel is, akik február közepén arra vállalkoztak, hogy eljutnak Afrika tetejére, az 5895 méter magas Kilimandzsáróra (Uhuru – Győzelem csúcs). Nem lehetetlen, kevésbé bevehetetlen, mint a Himalája valamely nyolcezrese, és járt még ott marosvásárhelyi. Tíz évvel ezelőtt hódította meg a csúcsot Kovács Róbert, a marosvásárhelyi barlangi- és hegyimentő alakulat vezetője, aki akkor megfogadta, hogy sportoló fiával visszatér a fekete kontinens legmagasabb vulkánjának tetejére. Amint a baráti társaságban közölte terveit, lassan kialakult  a csapat, amellyel hozzáfoghattak az előkészületekhez. Volt olyan is köztük, aki nem sokszor járt hegyen, és tapasztaltabb, jó erőnlétű  társak is kerültek. S ez volt az igazi kihívás, hiszen a hegyen sokat számít, ha egyforma fizikai és pszichikai erőnléttel rendelkezők menetelnek egy csoportban. A heterogén csapat szépsége az volt, hogy többen gyerekeikkel együtt neveztek be, és ez  személyes kihívást is jelentett. Az egymáshoz való igazodás gyakorlata nagy lecke… a hegyen is, de azon kívül is. És elkezdődött...

A felkészülés

Ma már üzlet a magashegyi turizmus. Nemcsak a Himalájában, ahol nagyobb a kockázat, hanem bárhol, ahova az ember azért megy, hogy a természet közelébe kerülve eleget tegyen a provokációnak. És ez nem baj. Sőt. Biztonságot jelent azok számára is, akik talán először kóstolják meg ezt szabadidősportot. Tanzánia egyik jelentős gazdasági forrása a turizmus. A Serengeti park mellett, ahol a magasugrást utánzó népi táncáról elhíresült, pásztorkodó népcsoport él, az afrikai állatvilág szinte minden faját felvonultató hatalmas szavanna mellett a világ-örökség részét képező Kilimandzsáró Nemzeti Park bőven kínál látnivalót. 

A világ egyik legnagyobb vulkánja körül létesült park összterülete 753 négyzetkilométer, és 1910-től vad-, 1921-től erdőrezervátum. Innen indul  a csúcsra szervezett túra is, érintve a különböző vegetációs övezeteket  (az 1830 méteren levő Mandara menedékházat, 3718 méteren a Horombo házat, majd a 4630 méteren elhelyezkedő Kibo házat). A hegyen mintegy 2500 növényfaj él, számos szigorúan védett állatfaj  található (egyebek mellett: kafferbivaly, afrikai elefánt, királykolobusz, leopárd, keskenyszájú orrszarvú). Számunkra azért is jelentős ez a hegy, mert a sáromberki gróf Teleki Sámuel volt az, aki európaiként elsőként érte el a Kilimandzsáró  5310 méter magasan húzódó hóvonalát, az első felfedező volt, aki a Kenya-hegyre lépett. Mint ismeretes, ő fedezte fel 1888. március 5-én az először Jáde-tengerként említett tavat, amelyet az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököséről később Rudolf-tónak nevezett el. Egy következő expedícióval is próbálkozott, de nem jutott fel a csúcsra.

Talán ez is ösztönözte a csapatot, amikor tizenöten hozzáláttak az előkészületekhez. A Székelyek a magasban elnevezésű expedíciósorozatot szervező Tulit Zsombor sepsiszentgyörgyi hegymászó szívesen adta a védjegyet az expedíciónak. Az előkészületek nemcsak szervezői teendőkkel jártak. A repülőjegy-foglaláson kívül egy erre szakosodott céghez be kellett fizetni az utazási költséget, és mindenkinek, egyéni belátása, programja szerint, a fizikai edzéseket is be kellett iktatnia a programjába. Ez napi szaladást, vizespalackokkal megrakott hátizsák cipelését, hegymászást, konditermezést jelentett. Természetesen megfelelő felszerelést is be kellett szerezniük azoknak, akiknek nem volt, és némi élelmet. A siker egyik kulcsa a jó szervezés. És ez ezúttal is beigazolódott.

Barátságos teherhordók

Egyéni vállalkozókat nem is engednek a hegyre. Ez így van rendjén. Az oxigénhiányos, ritka levegő az edzett szervezetet is próbára teszi. S míg a Himalájában több hét is az alpinisták rendelkezésére áll az akklimatizálódásra, a Kilimandzsárót – a céggel kötött szerződés alapján – egy hét alatt kell megjárni. Ahogyan a résztvevők mesélték, ez jó is meg rossz is egyben. Jó, mert a szervezők nagyon gondoskodnak a túrázókról, rossz talán azért, mert ilyen helyen (az alacsonyabb régiókban) szívesen elidőzne többet is a több ezer kilométerről érkező európai ember. – Jólesett, ahogyan fogadtak, gondoskodtak rólunk, biztonságban éreztük magunkat, s ez mindennél fontosabb – mondta utólag Kovács Róbert, az expedíció vezetője. A csapatot autóbusz várta a nairobi repülőtéren,  ezt követően is mindenben segítették őket. Arushában, a nemzeti parkban levő kiindulópontnál teljes  ellátás volt, azután 47 teherhordó állt a rendelkezésükre, akik az ellátáshoz szükséges teljes felszerelést (sátrak, élelmiszer, tábori konyha) felcipelték és levitték a hegyről. A kijelölt útvonal – a magashegyi túrák viszonylatában – közepes nehézségűnek minősül. A nehézséget az jelenti, hogy míg a hegy lábánál 30 Celsius-fokos hőmérsékletben, majdnem 90%-os páratartamú levegőben, dzsungelben kell menetelni, addig, ahogy a magasabb régiókba jutnak, a levegő ritkulásával csökken a hőmérséklet. A csúcson szép időben is mínusz 10 fok alatt van, és a kitett hegyen állandó a szél, ami a hidegérzetet fokozza. A teherhordók nélkül nem lehet fel- és lejutni a hegyre/-ről. Sem a Himalájában, sem a Kilimandzsárón.

A lélekőrlőben

Ha a hegyet nem tiszteled, bedarál. Ezt mindenki tudja, aki nekivág. A Kilimandzsáró is megleckéztet. Legalábbis ezt vallották azok, akik részt vettek a túrán. Az igazi nehézséget a fizikai erőnlét fenntartása, de legfőképpen a megfelelő szellemi hozzáállás jelenti. A szintek okozta klímaváltozás, a ritkuló levegő megkínozza a szervezetet, pokollá teheti a természetjárást. A hegyi betegség szinte elkerülhetetlen. Iszonyú fejfájást, légszomjat, álmatlanságot okoz, eltorzul az arc, az ízületek pattognak. Ezeken a megpróbáltatásokon átment a csapat minden tagja – kicsitől nagyig –, az igazi erőpróbát ez jelentette. Fájó lábbal, derékkal és migrénnel kell továbbmenni. A tapasztalt teherhordók (lélek)jelenléte nélkül  néhány résztvevőnek ez nem sikerült volna – vallották be. Az afrikaiak között volt, aki, ha kellett, énekelt, tanácsokat adott vagy elővarázsolt hátizsákjából egy-egy erősítő kólát, amivel „előretolta” a túrázókat. A tapasztalt  teherhordók és idegenvezetők (volt köztük olyan, aki több mint százszor járt a csúcson) nagyon pontosan kiszámított szakaszonként viszik fel a vállalkozókat a hegyre, a legmegerőltetőbb a csúcstámadás napja volt. Ilyenkor a fáradtság, a hegyen való tartózkodás  a határokig feszíti az ellenállóképességet. S ezt tetézi, hogy az át nem aludt éjszaká(ka)t követően éjfélkor indítják útnak a csapatot a leghosszabb útra, amely során igen nagy szintkülönbséget (mint-egy 2400 méter le és fel) kell  jó ritmusban leküzdeni. Az utolsó méterek a legnehezebbek. Mert a hely, a szervezetre ható teher átrendezi az időt, amely ilyenkor lelassul. Örökkévalóvá válik. A lélekőrlő pokoljárást követően azonban mennyei látvány fogadja azt, aki szép időben, hajnalhasadtakor ér fel a csúcsra. A tetőről fenséges a kilátás, a csúcs alatt húzódó felhőréteg azt az érzést kelti, hogy egy más világba kerültek. A fotók, a kisfilmek nem adják vissza mindazt, amit akkor és ott érez az ember. A látvány mellett az elégtétel, a siker mámora több ennél.

Hakuna matata

Az expedíció tagjai sajtótájékoztatón számoltak be élményeikről. Annyit mondtak, mondhattak, ami egy ilyen megszabott keretű beszélgetésbe belefért. Nyilván ennél több volt, amit magukkal hoztak a hegyről, Afrikából. S van, ami kimondhatatlan marad. Az érzés, hogy ott voltál, megjártad, sikerült. És egyfajta üzenete volt annak is, hogy volt, aki gyermekével mászta meg a hegyet. A staféta(túra)botot átvette az új nemzedék. Mert aki egyszer ebbe belekóstol, továbbmegy. A megpróbáltatások leküzdése erőt, biztonságot ad nemcsak a hegyen, az életben is. És ez az igazi lecke, a tanulság.

Miután a csapat lejött, a teherhordókkal együtt ünnepeltek,  közös tánccal. Hakuna matata – énekelték az afrikaiak. Ez szuahéli nyelven azt jelenti: nincs gond. A Kilimandzsáróról visszatekintve talán könnyebb ezt elmondani más helyzetekben is a résztvevőknek: Nyulas Bernátnak, Áronnak és Orsolyának, György Fazakas Istvánnak és Tímeának, Ács Sándornak és Eszternek, Barabási Győzőnek és Elődnek, Kovács Zoltán Róbertnek és Ákosnak, Orbán Leventének, Bányai Istvánnak, Szabó Zoltánnak és Bíró Csabának.