Le Mans és Chartres

 Tekintettel az előttünk álló, Franciaországot nyugat-keleti irányban átszelő hosszú útra, körutazásunk kilencedik napján reggel korán indultunk. Idegenvezetőnk tanácsára Le Mans városában a gyorsabb, buszos városnéző körutat választottuk. Menet közben idegenvezetőnk Le Mans gazdag múltjáról számos érdekes adatot mondott el, amelyek szoros összefüggésben vannak egész Normandia történelmével. 

A 12. században a Le Mans-ban élő Gottfried, Anjou (ejtsd: anzsú) grófja, aki sisakján virágos rekettyeágat (plante genest) viselt, feleségül vette Hódító Vilmos normann herceg, angol király unokáját, Matildot. Gyermekük II. Henrik néven Anglia királya lett, megalapította a 250 éven át összesen 13 angol királyt adó Plantagenet dinasztiát. Az ő fia volt Oroszlánszívű Richárd, aki szintén angol király és normann herceg volt. II. Henrik idős korában Le Mans-ba vonult vissza, ott is halt meg. Oroszlánszívű Richárd felesége is élete nagyobb részét itt töltötte. 

 A 100 éves háború, a vallásháborúk, a francia forradalom is keményen pusztította a város lakosságát.

 A 19. században itt indult el a franciaországi autógyártás, majd az 1923 óta évenként megrendezett 24 órás autóverseny.

Le Mans híres lakója volt Pierre Ronsard (1524-1585) költő.

 Eltávozásunk alkalmával a szálloda előcsarnokában mindannyian egy-egy turistakalauzt kaptunk a város történelmi örökségeiről, turisztikai nevezetességeiről és kulturális eseményeiről. Ebben az ötven oldalt magába foglaló füzetben az Európai Unió által elfogadott irányelveknek és rendelkezéseknek megfelelően egy lapon a melegek (gayek és leszbikusok) kulturális rendezvényeit ismertették. Itt – többek között – egy falragaszmásolat látható, amely Oroszlánszívű Richárdról szóló előadásra hívja az érdeklődőket HOMO-historicum: Richard Coeur de Lion – kétértelmű – címmel. Szerintük a nagy király is „meleg” volt, amit – úgy gondolják –, alátámaszt az a tény, hogy nagyon ritkán látogatta meg feleségét Le Mans-ban.

 Le Mans városát elhagyva a Párizsba vezető autópályán folytattuk utunkat a franciaországi utolsó célpontunknak kijelölt Chartres (kiejtése: Sártr) irányába.

 Chartres város Eure-et-Loire megye székhelye. Érdekessége, hogy itt készül a Franciaországban sok ember által nagyon kedvelt fürjpástétom. Értékes és nyilvános könyvtárában 1200 kézirat és több tízezer könyv van, óvárosa a legtöbb francia városhoz hasonlóan gótikus jellegű. A város leghíresebb építménye a gótikus építészet egyik legszebb pél-dájaként emlegetett Notre-Dame-székesegyház.

A katedrális nagyon gyorsan felépült, 1194-től 25 év alatt készült el, egy korábbi, tűzvészben megsemmisült román stílusú templom helyén, de egy 6. században épült templom maradványai is megtalálhatók a kórus mögött. Alagsorában 9. és 11. századból származó kripták vannak.

 A székesegyház nagy hatással volt a gótikus művészet fejlődésére Franciaország határain belül és kívül is. Méretei lenyűgözőek: teljes hossza 130 m, a templomhajó belső szélessége 16,5 m, a kereszthajó 40 m, a boltozat magassága 38 m. A székesegyház ékességei, az üvegablakok és a három bejárat fölötti rózsaablakok (utóbbiak átmérője 12,5 m) a 12-13. században készültek, Krisztus származási családfáját, életét, halálát, feltámadását, eljövetelét, az utolsó ítéletet ábrázolják. Négy közülük Európa legrégebbi festett ablaka. Az ablakok nagyobb része kobalt-oxid tartalmú „chartres-i kék” színű, amelynek titkát évszázadokon át nem sikerült megfejteni. Különösen híres a „Blue Virgin” (Kék Szűz) elnevezésű, 12. századi ablak. Az ablakok szokatlanul nagy mérete miatt szükség volt külső támpillérek építésére.

 A székesegyház padlóján ma is látható az 1205-ből származó, 289 m hosszú labirintus, amelyet a szerzetesek elmélkedésre használtak, miközben végigsétáltak rajta. A világ minden tájáról érkező több ezer zarándok – egyesek térden – ma is végigjárja ezt a – középkor titkát őrző – labirintust. 

 Nehéz szavakba önteni azt a hatást, amelyet érez az idelátogató, a kórust övező, mintegy tíz méter magas, félkör alakú falazat láttán. A fehér mészkőből készült falakon több ezer (!) káprázatos kivitelezésű faragott kőszobor és más díszítőelem látható. A csodálatos szobrok mintha élnének.

 A templom legnagyobb kincse egy szövetdarab, melyről úgy vélik, hogy Mária akkor viselte, midőn Jézust világra hozta, Sancta Camisának is hívják. A zarándokok hitték, hogy Mária ruhája csodával fogja megajándékozni őket. A város lakói is a Boldogasszony védelme alá helyezték magukat és templomukat, ezért egy fából faragott Fekete Madonnát is készíttettek a templom felszentelése (1260) után, amely valószínűleg elégett a forradalom alatt, másolata (1857-ből) ma is látható.

 Három főbejárata (hármas tagolású kapuzatok) is a 12. századból származik, az ajtók fölött szépen faragott szobrokkal, amelyek Jézus Krisztust, ótestamentumi személyeket, apostolokat, a szabad művészeteket, az utolsó ítéletet elevenítik meg. Radnóti Miklós Chartres című versében utal a déli kapu bejárata témakörére, az apostolok szobraira.

 A székesegyház két tornya közül a kisebbik 103 m magas, a 11. században épült, míg a magasabb, kőfaragású torony 115 méteres, jóval később, a 16. században, késő gótikus stílusban készült.

 Mondják, hogy ha valaki részletesen végig szeretné nézni („olvasni”, mert igazi enciklopédia) a chartres-i székesegyház minden csodálatos alkotását, négy teljes napra lenne szüksége. Ehhez képest nekünk alig három óra állott rendelkezésünkre, de így is a top tízes listánkon első helyre került, a Mont-Saint-Michel-apátság mellett, Normandiában és Bretagne-ban tett körutunk épített nevezetességei és történelmi helyei között.

 Városi sétánk alkalmával megnéztük a város egyik híres szülötte, Francois Marceau (kiejtése: franszoá márszó) tábornok lovas szobrát. A Nemzeti Gárda generálisa (1769-1796) alig 27 évesen halt hősi halált a francia forradalom idején és védelmében a royalistákkal vívott csatában.

 Ezt követően elhagytuk az emlékezetes várost, és szinte megállás nélkül folytattuk hazafelé vezető utunkat a francia–svájci határon, Mulhouse közelében levő szállásunkig, ahonnan másnap korán reggel indultunk tovább, és este későn érkeztünk Székesfehérvárra, majd a következő napon haza, Segesvárra. Igazi élmény volt a történelem előtti időket, a középkort és a legújabb kort is idéző turisztikai látványosságok, műemlékek között sétálni egy jól felkészült idegenvezető társaságában, akitől a vikingek és a kelták franciaországi tevékenységéről, leszármazottjaikról számos, érdekes, maradandó információt hallottunk, amelyekre sokáig emlékezni fogunk.