Ledönteni a falat hallók és nem hallók között
2013-10-28 16:06:10
- Nagy Székely Ildikó
Linzben nem tátong kommunikációs szakadék a hallók és a siketek világa között. A romániai mentalitástól eltérően az ausztriai városban a halláskárosultakat, illetve nem hallókat egészséges polgártársaikkal egyenrangú, önmaguk megvalósítására képes személyeknek tekintik, ez pedig mind az egészségügyi rendszerben, mind az oktatás, illetve a foglalkoztatás területén érzékelhető.
Linzben nem tátong kommunikációs szakadék a hallók és a siketek világa között. A romániai mentalitástól eltérően az ausztriai városban a halláskárosultakat, illetve nem hallókat egészséges polgártársaikkal egyenrangú, önmaguk megvalósítására képes személyeknek tekintik, ez pedig mind az egészségügyi rendszerben, mind az oktatás, illetve a foglalkoztatás területén érzékelhető – vonták le a következtetést egy nemrégi külföldi látogatásuk során a Romániai Siketek Országos Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókjának tagjai. Városunkban múlt év októberében járt a linzi küldöttség – 3 siket személy, illetve két jeltolmács –, ezúttal pedig a marosvásárhelyieket képviselő hétfős csapat: Takács Éva ügyvezető elnök, jelnyelvtolmács, szociális munkás, Német Jakab Imola jelnyelvtolmács, pszichológus, dr. Váczi Ida, a jelnyelv elsajátítására nyitott fiatal családorvos, illetve négy siket személy – Asztalos Enikő és férje, Asztalos Lajos, Marian Cristian (Asztalos Enikő és Marian Cristian a vásárhelyi fiók vezetőtanácsának tagjai) és a marosvásárhelyi fiókszervezetet 40 évig vezető Német József utazott tapasztalatszerzésre. A vásárhelyi küldöttség egy linzi kórházat, egy járóbeteg-rendelőt, illetve több olyan intézményt látogatott meg, ahol a siketek fejlesztése zajlik, egyebek mellett egy jelnyelvtolmács-képző központba, illetve siket felnőttek számára működtetett oktatóközpontba is eljutottak. Élményeiket csütörtök délután osztották meg a sajtó képviselőivel.
A vásárhelyi fiókszervezet fiatal tagja, Marian Cristian az ausztriai siketek továbbtanulási lehetőségeire hívta fel a figyelmet, egyebek mellett a szociálismunkás-képzésre, illetve arra, hogy Ausztriában maguk a siket személyek is tanítanak. Asztalos Enikő a linzi egészségügyi rendszert, a siket személyek orvosi ellátását dicsérte, míg Németh József szintén az ottani, siketek számára biztosított oktatás magas színvonalára tért ki. Emlékeztetett arra, hogy az 50-es években a kolozsvári intézetben is nagy hangsúlyt fektettek a siket diákok oktatására, illetve szakmai képzésére, napjainkban azonban nagyon alacsony színvonalon zajlik ott a tanítás. Ezzel szemben Ausztriában a nem hallók német szókincsének bővítésére is odafigyelnek.
Dr. Váczi Ida az orvos és a siket páciens között zajló kommunikációra hívta fel a figyelmet.
– Számomra az volt a legfeltűnőbb, hogy az egyetemi képzés során, de még rezidens orvosként sem találkoztam siket személyekkel. 8-9 év tanulás után először láttam, hogyan kommunikál az orvos a nem halló beteggel, és az, amit láttam, a legtermészetesebb, egészséges kommunikációnak nevezhető. Nálunk az orvosokat a közös nyelv hiányában egy fal választja el az egészségügyi problémával küzdő siket személyektől, ez pedig félrekezeléshez vezethet, lehetetlenné teszi a beteg állapotának nyomon követését, feltérképezését. Erre az egyetlen megoldás az, hogy az orvosok megtanulják a jelnyelvet, és ezáltal a siketeknek is biztosítani tudják azt az egészségügyi ellátást, amelyhez a halló személyek mellett nekik is joguk van – összegzett a fiatal orvosnő.
„Lépésről lépésre megvalósítható”
Az ausztriai egészségügyi intézményt dr. Johannes Fellinger ausztriai ideggyógyász hozta létre, aki siket szülők gyermekeként felismerte annak szükségességét, hogy gyógyító és gyógyulásra váró között megszűnjön a kommunikációs szakadék.
– Fellinger doktor elmondta, hogy ők is szinte a semmiből indultak, először csak egy termet kértek, aztán, amikor bebizonyosodott, hogy mekkora igény van a munkájukra, a kétfős személyzet mellé egy harmadik személyt, később pedig egy újabb termet is kaptak. Lépésről lépésre ez nálunk is megvalósítható – tette hozzá dr. Váczi Ida, majd arra is felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a jövő évben az ausztriai ideggyógyász a marosvásárhelyi orvostanhallgatóknak tart előadást.
Takács Éva elmondta, hogy a marosvásárhelyi fióknál mindig igényelhető jelnyelvtolmács, és a legtöbb esetben valóban egészségügyi problémáknál veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Arra is volt már példa, hogy a hozzájuk forduló siket személy nem tudta, hogyan kell bevenni a gyógyszert, de többször el is kísérték a pácienst a rendelőbe, és közvetítőként vettek részt a kommunikációban. Az információ helyessége szempontjából ez a biztonságosabb megoldás, viszont vannak helyzetek, amikor a harmadik személy jelenléte kellemetlen, ezért is lenne fontos, hogy az orvosok értsenek a siket páciens nyelvén – tette hozzá az ügyvezető.
A kerekasztal-beszélgetés formáját öltő sajtótájékoztatón számos más jelenségre is rávilágítottak, többek között arra, hogy míg nálunk a siket személyek pár száz lejes állami segélyt kapnak és adókedvezményben részesülnek, illetve hat vonatjegy is megilleti őket, Ausztriában ugyanolyan adófizetőnek számítanak, mint halló társaik, viszont az állam évi 3000 órára jelnyelvtolmácsot biztosít számukra, és ezzel megszünteti a kommunikációhiányból származó hátrányos helyzetet. A jelnyelvtolmácsok képzése pedig nem egyhetes vagy egy hónapos gyorstalpalón zajlik, mint nálunk, hanem 3 éves nappali oktatás keretében valósul meg. Mi több, a jelnyelvvel a linzi kisdiákok is megismerkednek. Német Jakab Imola arról számolt be, hogy az ausztriai városban a pszichológusok különböző tevékenységeket dolgoznak ki a nem hallók fejlesztésére.
– Ausztriában nem azt mérik fel, hogy mire nem képes a siket személy, hanem azt, hogy mire képes – összegeztek a tapasztalatcsere résztvevői.
