A létezés természetessége

Sztárallűrök, ugrándozás, szöges bőrdzseki nélkül, farmernadrágban és kigombolt fehér ingben énekeli időtlen és kortalan dalait, s egyszerű, közvetlen, barátságosan beszédes a mindennapi életben is. Ezért volt kellemes társaságában a sajtóreggeli a marosvásárhelyi Ana panzióban, ahova a lemezbemutató turnét szervező Live Projekt cég hívta meg a Zorán-koncert médiapartnereit.

Sztárallűrök, ugrándozás, szöges bőrdzseki nélkül, farmernadrágban és kigombolt fehér ingben énekeli időtlen és kortalan dalait, s egyszerű, közvetlen, barátságosan beszédes a mindennapi életben is. Ezért volt kellemes társaságában a sajtóreggeli a marosvásárhelyi Ana panzióban, ahova a lemezbemutató turnét szervező Live Projekt cég hívta meg a Zorán-koncert médiapartnereit. Az öt év után megjelenő új stúdióalbumának, a Körtáncnak (Kóló) a bemutatására szervezett körútba három erdélyi város is belefért, s marosvásárhelyi koncertjét követően Kolozsváron, majd Szatmáron lépett fel.

– Hogyan születik meg egy Zorán-dal? Tudom, hogy hárman dolgoznak együtt, a testvére, Dusán és Presser Gábor, mégis kíváncsi lennék, hogy a trió, a folyamat hogyan működik? És mennyit kell gyakorolni ahhoz, hogy szinte tökéletesnek halljunk minden számot ?

– Ha egy tavaszi vagy őszi turnéra készülök, többet gyakorolok, máskor hetek múlnak el, hogy alig van időm elővenni a gitárt. A dalok születése nagymértékben függ attól, hogy a szöveg vagy a zene készül-e el hamarabb. Általában a zenére íródik a szöveg, de ez a mostani lemez kicsit kivétel. Mivel öt év telt el a korábbi albumunk megjelenése óta, Dusánnak volt ideje kiírni magából az éppen aktuális gondolatokat, s Presser Gábor szerezte meg a kész szövegekre a zenét. Bármilyen alkotásnál az első, a nulláról az egyre való lépés a legfontosabb, amikor a semmiből elkezd valami teremtődni. Nehezen elmagyarázható percekről van szó, amikor leülök, pengetem a gitárt, s valamilyen dudorászásszerűség jelenik meg, amit megpróbálok megjegyezni, s ezek a dallamfoszlányok, amelyek eleinte semmit sem jelentenek, egy kész dallá állnak össze. Vannak zsenik, akik egyhuzamban megírnak egy művet, mivel árad belőlük a vers vagy a zene, de csak rájuk jellemző, hogy ami elkezdődik, az nagyon hamar be is fejeződik.

Nálunk általában úgy történik, hogy Gábor odaadja a zenét Dusánnak, és tudatosan nem mond neki semmit, hogy a fantáziája szabadon működhessen. Ha véletlenül nem találja el, alakítunk rajta. A szerzőknek erős autonómiája van, a sors nagy adományának, nagy szerencsének érzem, hogy ennyire együtt tudunk dolgozni. A végső szó mégiscsak az enyém, mert én viszem vásárra a bőröm. Az is előfordult, hogy amikor a dalt énekelni kezdtem, rájöttünk, hogy nem nekem való, nem illik az egyéniségemhez.

– Mérnöknek készülő egyetemi hallgatóként a testvérével együtt kezdték a zenei pályát, Dusán miért hagyta abba a zenélést?

– Gimnazista korunktól dolgozunk együtt, s a Metrót megelőző Zenith együttesben is gitároztunk, de énekelni nem akart soha, még vokálban sem, ami végigkísérte a mi együttműködésünket. 2007-ben volt egy Aréna-koncertünk, amelyen a harmincéves történetünket ünnepeltük. Arra a koncertre „hat lóval sikerült elrángatnom”, hogy hármasban énekeljünk el egy dalt. A közönség tombolt, mert sohasem látták a metrós időszak óta, s nagy eseményt jelentett, hogy sikerült rávennem egypár versszak eléneklésére.

Kis morzsa az egészben, hogy a mi testvéri viszonyunk zenei létem erős meghatározója. Mivel állandó kapcsolatban vagyunk, soha nem kell neki elmagyaráznom, hogy milyen aktuális dolgok foglalkoztatnak, milyen hangulatban vagyok, hogy olyan dalok születhessenek, amelyek a személyes vonatkozások mellett igazodnak a korhoz is, amelyben élünk. Szándékosság is van abban, hogy aki fölteszi a lemezt, vissza tudjon következtetni a korszakra, amikor a dalok íródtak. De vannak számok, mint az Így is jó, amelyek előadásakor rájövök, hogy függetlenek az időtől. Ha belenyugszunk a helyzetünkbe és elfogadjuk a lehető legrosszabb dolgokat is, mert valahol valakik eldöntötték, hogy így kell legyen, megérdemeljük a sorsunk.

– Olyan nincs, hogy Zorán elgondol valamit, és szól Dusánnak, hogy írjon arról egy szöveget?

– Egy példát mondanék, édesanyánk 90 éves, sok éve él egyedül. A Ballada a mamákról című dalban elhangzik, hogy a mamák sohasem mennek el, de mi tudjuk, hogy az élet törvényein nem lehet változtatni. A dal azt az érzést sugallja, hogy nemcsak a fizikai, biológiai elmúlás számít, ennél fontosabb, hogy miképpen marad meg bennünk az emlék…

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy mindig nagyon szigorú önmagával, s amikor sorba rakja a dalokat, akkor nyugodt szívvel kirostálja a saját szerzeményeit, mert az a fontos, hogy a lehető legjobb lemez kerüljön a közönség elé. Pályája kezdetén nehezebben birkózott meg ezzel a feladattal, de a koncerteken szerzett tapasztalat alapján ma már érzi, előre látja a fogadtatást. Sokszor egy-egy sosem hallott dal első taktusából meg lehet állapítani, hogy az jófajta zene vagy sem – mondja Zorán, majd hozzáteszi: mindig az új dalokat szereti a leginkább, s a frissen megjelent lemezről a Ballada a mamákról és a derűs hangulatú Körtánc a legkedvesebb számára.

Dalaik nem egy bizonyos korosztályt céloznak meg, abban bíznak, hogy mindig lesznek, akik a sajátjuknak érzik a megszólaló érzelmeket és történéseket.

– Ízlésünk, kedvünk, habitusunk alapján jönnek létre a dalok, nem befolyásolják divatirányzatok, vagy a már említett korosztályi megközelítés. Ez egyben merészséget is jelent, mert lehet, hogy nem fognak tetszeni vagy csak egy szűk kör kedveli.

– Intellektuális rock – így határozzák meg a Zorán-stílust, miért tartják fontosnak, hogy a szórakozás mellett tanítsanak is?

– Nincs ebben semmi célirányultság. A csapatunk erénye, hogy önmagát adja, mindenféle mesterségesség nélkül. Mivel csupán a létezés természetességét képviseljük, azért tudunk megújulni annyi év óta. Az égiek adománya, hogy tehetség, képesség (gondolok főleg Gáborra és Dusánra), jó szándék van mögötte. Odamondogatósak igen, de bántó dalaink nem születtek. Tisztelek minden zenét, de olyan stílust, ami nem illik hozzánk, nem fogunk játszani.

Ebben a stílusban a saját énünket adhatjuk, így érezzük jól magunkat a bőrünkben. Sohasem született olyan előadó, aki az összes korosztály összes ízlésének megfelelt volna.

Tudom, hogy koncertjeinkre a különböző politikai beállítottságú emberek is eljönnek, ami azt jelzi, hogy nem vagyunk megosztó hatásúak, s a zene összeköti a közönséget. Erre jó példa volt a délszláv háború, amihez szerb származásom miatt sokkal több közöm volt és jobban odafigyeltem rá. Amikor vége lett a háborúnak, az elsők, akik megmozdultak, hogy simítgassák az iszonyatos ellentéteket, a volt Jugoszlávia pop-rock sztárjai voltak. Közös koncerteket szerveztek, s az együttműködés bizonyította, hogy a zene mennyire képes összehozni embereket. A mi mostani világunkban is, amikor mindenki egy rettenetes egymásnak feszülésben éli az életét, nagy örömmel tölt el, ha oldani tudjuk a feszültségeket.

– A politika valószínűleg udvarolt Zoránnak. Hogy lehetett ellenállni?

– A rendszerváltás idején minden párt megkeresett, de szerencsére a mai napig sikerült megtartani egy bizonyos távolságot mindenkitől.

– Bár a lehetőségeinkhez képest nem volt olcsó a jegy, hatszázan tapsoltak Zoránnak Marosvásárhelyen. Miért tartja fontosnak, hogy eljöjjön Erdélybe, és milyennek érzi az itteni közönséget? – hangzott az utolsó kérdés.

– Mindig jövünk, ha hívnak. Természetesen a megfelelő idő után, amikor újra kialakul az érdeklődés, és nálunk is történik valami frissülés. A hat új dalunk kiállta a próbát, s az erdélyi közönség részéről az őszinte érdeklődést, az ártatlan rácsodálkozást éreztem, ami sok helyen kiveszőfélben van.