2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kik vagyunk valójában?

A lélek alakulása sokáig szinte öntudatlanul történik, míg aztán a kamaszkor táján – egyesek hamarabb, mások később, de egyre többen sosem – feltesszük magunknak a kérdést: milyenek is vagyunk, kik vagyunk valójában? Meg egyáltalán: mit akarunk a világgal, a világban? És attól kezdve figyeljük, mi történik velünk, és igyekszünk megalkotni saját magunkat. Mégis, különös módon, hisz ez eléggé durva ellentmondás(nak látszik), az Ismerd meg önmagad! közhelyszerű igazsága sokkal kevésbé válik gyakorlattá, mint azt elvárnánk a felszólítás több ezer éves történetének ismeretében.

Önismeret és sors

Mint tudjuk, a „Gnóthi szeauton!” (Ismerd meg önmagad!) a delphoi jósda jelmondata. Ide jártak királyok, hadvezérek és közemberek, még messze földről is, megtudni, mit hoz a jövő. Érthető, hisz ez lenne mindannyiunk vágya, bár a bölcsebbek azt is tudják, hogy – szerencsénkre! – nem ismerhetjük a jövőt. Az érdeklődőket fogadó papnő a bejáraton díszelgő felhívás szellemében talán valami ilyesmit tanácsolhatott a hozzá fordulóknak: ismerd meg tenmagadat, és tudni fogod a sorsodat! Mert a sorsod te magad vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad. Az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja a jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod! Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni a sorsodat is! Mert ennyire fontos az önismeret. Tudjam, milyen vagyok; mit miért teszek. 

Legyek tisztában a képességeimmel, a határaimmal, lássam előre nagy valószínűséggel a reakcióimat a különböző élethelyzetekben, kivéve a szélsőséges, traumatikus vagy teljesen rendkívülieket, amilyent vagy amelyhez hasonlót sosem próbáltam. Ilyenkor saját magamnak is hatalmas meglepetéseket okozhatok. Önmagam ismerete szorosan együtt jár a határok ismeretével. A határ a pszichológiában sok mindenre vonatkozik. Valójában azt a képzeletbeli vonalat jelöli, amelyik elválasztja a személyt a környezetétől, a konkrét lehetőségeit az álmaitól, ha úgy tetszik: a valódi énjét az ideális éntől. A jó önismerettel rendelkezők képesek felmérni a szociális helyüket és szociális terjeszkedési lehetőségeiket, az érdekeiket és a másokéit is, hogy viselkedésük, egész életvitelük ennek megfelelő és ennek következtében jól kivitelezhető, kevéssé konfliktusos, egyszóval sikeres legyen. Aki tisztában van önmagával, az tudja, mit képes egy kapcsolatban – mindenféle emberi kapcsolatban – nyújtani, és mit vár(hat) el, ami megkönnyíti a társ megtalálását is, és a szép, tartós relációk kiépítését. Az önismeret hiánya steril keresgéléshez, elégedetlenséghez, szakmai és párkapcsolati problémákhoz, sikertelenséghez vezet. 

Mit kell megváltoztatnunk magunkban?

Az önismeret nem elhanyagolható következménye, hogy modellként szolgál, vagyis környezetének is azt sugallja, hogy jó dolog megismerni önmagunkat.

Ha tisztában vagyunk természetrajzunkkal, az arra is jó, hogy rádöbbent hiányosságainkra, jelzi, mivel kell még foglalkoznunk, „dolgoznunk” a lelkünkben, mit kell megváltoztatnunk magunkban, az életünkben ahhoz, hogy sorsunkat szerencsésebben tudjuk irányítani. Természetesen önmagában nem elég, hiszen gyakran még az önmagára figyelő – nem is akárhogyan figyelő – személy is okozhat saját magának nem kis meglepetést egy váratlan, teljesen ismeretlen és/vagy sokkoló helyzet megélésekor.

Sokaknak sokszor úgy tűnhet, hogy mindannyiunk által természetesen birtokolt tulajdonságról van szó, miközben a szó szoros értelmében mindennap tapasztalom, hogy milyen sokan képtelenek jellemezni önmagukat, mennyire nem ismerik föl érzéseiket, miközben hol tréfával próbálják elütni a témát, hol megdöbbennek, esetleg – ritkán és a kevesek – bevallják, hogy hát erre nem is szoktak gondolni, illetve most össze vannak zavarodva, vagyis hát nem tudják, hogy kik is ők valójában. Tessék kipróbálni: vegyenek elő tollat, papírt, és írjanak le mindent saját magukról, vagy kérjék meg a közelállókat, hogy tegyék ugyanezt. Ugye milyen nehéz? És ugye milyen furcsán reagálnak a felszólítottak? Hát erről van szó.

Szembesülni a valósággal

Legtöbben csak akkor kezdenek el foglalkozni lelkük, szellemük, gondolkodásuk milyenségével, ha valamilyen baj van: amikor úgy érzik, hogy a hullámok összecsapnak a fejük fölött, tünetek, rossz közérzet, végeérhetetlen konfliktusok és hasonló miegymás keseríti az életüket… Érdekes módon még ilyenkor is sokan hajlamosak mindenki másra kenni a bajok okát, kimerítően ecsetelni mások jellemét, ellenük elkövetett gonoszságait, ahelyett hogy magukba szállnának. Netán épp ellenkezőleg, mindig minden körülmények között saját magukat okolják, és fittyet hánynak a valódi helyzetre. Furcsa, hogy mennyire igyekeznek sokan közülünk mindent megtenni azért, hogy ne szembesüljenek saját magukkal. Bár az is igaz, hogy saját lelkecskénk is rendelkezik néhány olyan trükkel, amivel sikeresen megakadályozza önmagunk megismerését, vagy feloldja azt a kognitív disszonanciát – kellemetlen érzést, melyet két igaznak vélt, de ellentétes állítás felismerése okoz –, amikor szembesülünk azzal, hogy talán nem is olyanok vagyunk, mint képzeltük eddig magunkról. 

Ha görbe a tükör

De akkor milyenek vagyunk? És valóban, ha minden aránylag rendben megy a maga útján – vajon mikor is megy így?! –, az önismeret természetesen alakul(hatna) ki a személyiséggel együtt, hisz megszületésünk pillanatától kezdve szinte állandóan szembesülünk azzal, milyenek is vagyunk, vagy kellene hogy legyünk, illetve milyennek lát a közvetlen környezetünk. Állandóan „tükröt tartanak elénk”. Persze, lehet, hogy ezek az elvárások nem a legmegfelelőbbek, lehet, görbe tükör áll velünk szemben, és létezik még egy saját szűrőnk is. Ráadásul az újabb és újabb élethelyzetek néha egészen mást kérnek, és mást, másként jeleznek vissza, mint az a miliő, amelyből jövünk. 

Gubancok és életminőség

Bonyolítja még a képet, hogy személyiségünk és önismeretünk (vagy hiánya) alapján alakítjuk ki az életvezetésünket. Ez az a mód, ahogyan a mindennapjainkat és az életünk különböző területeit szervezzük, ahogyan eligazodunk az életben, amilyen módon igyekszünk – tudatosan vagy sem – értelmet vinni a létünkbe. A világról és a mindennapokról alkotott elképzelések, az ezek alapján meg ezek nevében megfogalmazott célok és elérési módjaik, a többiekkel kialakított kapcsolatok, a gondolkodási, cselekvési és viselkedési szokások meg a konkrét életkörülmények bonyolult szövevényéről van szó. Sok gubanc – a legtöbb lelki gubanc – innen eredeztethető. De az életminőség is! Azaz a (készen kapott és/vagy kialakított) szociális és anyagi körülmények, a család, munkahely, lakásviszonyok, egészségi állapot és hasonlók bonyolult ötvözete és mindezek szubjektív megélése. 

Mert a létünk önalkotás. A megálmodott végcél: a kiteljesedett személyiség és az értelmes élet, az épület, ami lehet sárkunyhó vagy szemkápráztató palota. A nap mindenképp ragyog fölötte. Akkor az igazi, ha saját kis váram kőalapon nyugszik, kiegyensúlyozott és időtálló. Meleget, biztonságot, szépséget sugároz benne minden. Kívülről bárki megszemlélheti – az is én vagyok. És bele is láthatnak, mert az ajtók-ablakok legtöbbször tárva-nyitva állnak…

De csak az telepedhet meg benne vagy a közelében, akit én odaengedek.

Albert Ildikó szakpszichológus 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató