Levél a marosvásárhelyiekhez
Tisztelt marosvásárhelyiek, nehéz napok közelednek, de nehéz napokat értünk meg a helyhatósági választások óta is.
Tisztelt marosvásárhelyiek, nehéz napok közelednek, de nehéz napokat értünk meg a helyhatósági választások óta is, hiszen mi, marosvásárhelyi magyarok szegényebbek lettünk egy magyar alprefektussal, néhány vállalatvezetővel, nincs magyar megyei tanácsi elnökünk, a kormányon levő pártok nem támogatják az orvosi egyetem magyar tagozatának a visszaállítását, a vezető pártok helyi képviselete még a Dr. Bernády György által épített 2-es iskola elnevezését is megpróbálja megakadályozni. Ez mind nem elég, hiszen volt RMDSZ-tisztségviselő fordult most szembe a város magyarságával. Nagyobb szükségünk van a parlamenti képviseletre, mint bármikor, ennek ellenére saját sorainkból kikerült honfitársunk indul el ellenünk.
Gondolom, mindenki tudja, hogy városunkban két szavazókerület van, az egyikben indul Kerekes Károly, a másikban Lokodi Edit Emőke, a város szenátorjelöltje pedig Frunda György. Egyikük sem szorul bemutatásra. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy az adott körülmények között milyen nagy szükségünk van parlamenti képviseletre, legalábbis tudnunk kellene, mert ami történik, az mást igazol.
Soha nem gondoltam volna, hogy az az ember, aki ennyi éven keresztül RMDSZ által támogatott tisztségviselőként töltött be városi szinten igen fontos helyet, most azt a képviselőjelöltet akarja megbuktatni, aki annyi mindent tett értünk, nyugdíjasokért, a politikai elítéltekért, volt hadifoglyokért. Igen, Kerekes Károly ellen indul képviselőjelöltként az említett úr. Ami azonban döbbenetes, hogy a szükséges aláírások összegyűjtéséhez az orvosi egyetem diákjait fizeti meg. Megállítottak engem is az úton, így volt alkalmam megkérdezni, hogy kicsodák, hát annak az Ádám Valeriánnak a csoportjába tartoznak, aki időnként orvosnak öltözve, ernyővel a kezében tüntet az orvosi egyetem magyar tagozatáért. Most pedig ezek a diákok kapnak egy betöltött lapért 15 lejt, ennyi az ára annak, hogy segítsenek Marosvásárhelyt vesztessé tenni. Miért is érdekelné őket, most még itt vannak, egy-két év múlva odébb állnak, de ha mi minden védelem nélkül maradunk, akkor majd nyugodtan szórványosodhatunk.
A diákok nem marosvásárhelyiek, de kedves nyugdíjastársaim, azok, akik egy délutáni mulatozásért, mondhatni egy tál lencséért eladják a magyarságukat, azok igenis idevalók.
Vegyék már észre, hogy a Kerekes Károly ellen induló úrnak a háta mögött pont az áll, aki önöknek a Víkendtelepen azt a bizonyos „egy tál lencsét” kiporciózza. Miért nem kérnek inkább 30 ezüstpénzt, vagy már ilyen nem létezik ?
De létezik lelkiismeret, magyarságtudat és őszinteség. Tisztelettel kérem önöket, marosvásárhelyiek, fogjunk most össze, hiszen eddig is túl sokat veszítettünk, 12 évvel ezelőtt 176 szavazaton múlott, hogy a polgármesteri széket elvesztettük, most sem sikerült visszanyerni, többet már nem veszíthetünk. Nem magunkért, hanem a gyerekeinkért! Mi már megettük a kenyerünk javát, de előttük még ott az élet. Velük is meg kell értetnünk, hogy most nagy a tét. Nem hallgathatunk az ellenünk ármánykodókra, még akkor sem, ha velünk egy nyelvet beszélnek, hiszen az árulásnak egy neve van: „ÁRULÁS”, ha összefogunk ellene, sikerül legyőzni. Remélem, a városunkban tartózkodó székelyföldi diákok is elolvassák az újságot, és talán megértik, mekkora kárt okoznak nekünk, marosvásárhelyieknek, ha tovább folytatják áldatlan tevékenységüket.
Kulcsár Károly
