Magas rangú állami tisztségviselő lett a prefektus és az alprefektus

Politikai elszámoltathatóság

Január 27-én a 4-es számú sürgősségi kormányrendelettel módosították a közigazgatási törvényt. Ezzel a lépéssel megszüntették a prefektusok és az alprefektusok magas rangú köztisztviselői státusát, és magas rangú állami tisztségviselők (demnitar) lettek. A jogi közigazgatási besorolás megváltoztatásának a lényege, hogy – bár a prefektusokat és alprefektusokat politikai pártok jelölték – a törvény tiltotta, hogy politikai pártok tagjai legyenek. Az új jogszabállyal visszaadták a funkció politikai töltetét, így gyakorlatilag elszámoltathatósági kötelezettségük lett az őket nevesítő politikai pártoknak. A jogszabály-módosítás gyakorlati vetületéről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk, aki immár az új státus szerint fogadta el megbízatását.

– Látszólag csupán formai különbség van a 2020 végéig érvényes közigazgatási törvényben jelölt köztisztviselői státus és az ezt követő között, miért tartották fontosnak a jogalkotók, hogy ezen változtassanak? 

– Várható volt a változás, mivel ez a lépés már szerepelt a 2016–2020-as közigazgatás átszervezési stratégiában, hiszen ezt a státust összhangba kellett hozni az alkotmány előírásaival is. Hosszú vita előzte meg, amelyen többek között felmerült, hogy valamiképpen vissza kell adni a prefektusi és az alprefektusi funkció politikai töltetét, mivel az e tisztségben lévők a kormány(fő) területi képviselői. Mint ismeretes, mindkét elöljáró eddig is politikai támogatással, háttérrel foglalta el funkcióját, azonban magas rangú köztisztviselőkként dolgoztak, és nem lehettek politikai párt tagjai. S mindezek ellenére kormányváltáskor a korábban hatalmon levő pártok által kinevezett prefektusokat általában leváltották. A régi törvénykezés célja az volt, hogy bizonyos stabilitást, szakmai hátteret biztosítson számukra, hogy munkájuk során a szakmaiság domináljon a politikai hovatartozás helyett. De ez a gyakorlatban nem működött. Jelenleg politikailag elszámoltathatók vagyunk, ami azt jelenti, hogy a nevesítő pártnak politikai felelősséggel tartozunk arról, hogy miként követjük, alkalmazzuk, felügyeljük a kormány programját, mert az új státus szerint politikai megbízatással foglalhattuk el állásunkat. 

– Március 4-én újra esküdni kellett, ekkor került nyilvánosságra az is, hogy még egy alprefektust neveztek ki. 

– Március 3-án, a 195-ös kormányhatározattal újra megerősítették beosztásában Mara Togănel prefektust és engem is, ugyanakkor kinevezték Ana-Lucia Hang asszonyt az USR képviseletében második alprefektusnak, március 4-én tettük le újra az esküt. Kinevezésemet a március 3-án kibocsátott 257-es, míg alprefektustársamét a 256-os kormányhatározattal fogadták el. Egy időben, online az országban 102-en, prefektusok és alprefektusok esküdtünk az új közigazgatási törvény szerint. Valójában az ország kb. tíz megyéjében volt eddig csak egy alprefektus, így nem meglepő, hogy még egyet kineveztek Maros megyében. Nem ez az egyetlen újdonság. Visszaállította a prefektusi hivatal a főtitkári funkciót, amely korábban is működött. A főtitkár magas rangú köztisztviselő, megfelelő szolgálati idővel jogi vagy közigazgatási szakterületen, feladatköre az intézmény osztályai közötti kapcsolattartás, illetve a prefektúra működtetésének folytonossága. A főtitkár átvette az alprefektusoktól a prefektusi rendeletek ellenjegyzését, a megyei földtulajdon-visszaszolgáltató bizottság titkári feladatkörét, továbbá a jogi osztály szakmai felügyeletét is biztosítja. A prefektus nevesíti a főtitkárt, és közvetlenül neki van alárendelve.

– Változtak-e az új jogszabály szerint a prefektusok, az alprefektusok feladatkörei? 

– Nem sokban, annyiban talán igen, hogy mivel egyedül voltam alprefektus, sok volt a feladatom, így ezeket megosztjuk. Továbbá, amint említettem, a törvény is átruházott bizonyos feladatokat a prefektusi hivatal főtitkárára. Gyakorlatilag a közigazgatási feladatok megmaradtak. Az államigazgatásra vonatkozó paragrafusok nem változtak. Az eskütételt követően kibocsátott – a hatásköröket elosztó – prefektusi rendelet szerint én vagyok a helyettese, és ennek megfelelően felelek az ún. dekoncentrált intézmények felügyeletéért, tevékenységük koordinálásáért, valamint a két fontos közszolgáltatás, a gépkocsi-bejegyzési hivatal és az útlevélosztály felügyeletéért, továbbá a prefektusi kollégiumi találkozók megszervezéséért, a gyűlések összehívásáért. Ez utóbbi az a fórum, ahol havonta a legfontosabb alárendelt intézmények vezetőivel megbeszéljük a munkájuk során felmerült gondokat, menedzseljük a nehézségeket, és megoldást keresünk, hogy miként tegyük gördülékennyé a tevékenységüket. 

– Amint elhangzott, mind a prefektust, mind az alprefektust elszámoltathatja az őt nevesítő politikai párt. Nagy Zsigmondot az RMDSZ jelölte, és nem csak a közigazgatásban felmerült mindennapi kérdésekben kell jogszerű útbaigazítást nyújtania a hozzá fordulóknak, hanem most már erkölcsi-politikai kötelessége odafigyelni a kisebbségre, felügyelni pl. a magyarokra vonatkozó jogszabályok alkalmazását is, mint az anyanyelvhasználat, az oktatás stb., amelyeket eddig a mindenkori hatalom elég önkényesen kezelt. Ennek kapcsán említhetjük a legutóbb Sepsiszentgyörgyön a március 15-én kifüggesztett magyar nemzeti zászlók miatt hozott bírságot. Mit tehet ön az ilyen vagy az ehhez hasonló esetekben? 

– Azzal, hogy a prefektusi és az alprefektusi beosztás politikai funkció lett, valóban hangsúlyozottabbá váltak a sajátos feladatkörök, a kisebbségi ügyek kezelése is, amelyeket az RMDSZ programjában is felvállalt. Tulajdonképpen most már amolyan két lábon álló funkció, hiszen egyrészt felügyelni kell a kormányprogram végrehajtását, másfelől hangsúlyozottabbá kell tenni az intézményen belül annak a politikai szervezetnek a képviseletét, célkitűzéseit, amely megbízott. Hogy több mint hatévi alprefektusi munka után újra megbíznak ezzel a rendkívüli funkcióval, azt jelenti, hogy elismerik a munkámat. És amint az eskütétel után is hangsúlyoztam, igyekszem ugyanolyan szorgalommal és odaadással dolgozni, mint az elmúlt időszakban. Most már többen vagyunk, akik az RMDSZ színeiben prefektusi és alprefektusi beosztásba kerültünk. Remélem, hamarosan sikerül találkoznunk, és közösen kialakítanunk egy egységes irányvonalat erdélyi magyar közképviseletünkről ezen a szinten. Ami szimbólumaink és az anyanyelvhasználati jogokat illeti, az a tapasztalatom és meggyőződésem, hogy ezeket a törvényeket egyértelműbbé kell tenni, úgy kell finomítani a jogszabályon, hogy ne adjanak lehetőséget a bíróságoknak arra, hogy másként értelmezzék a paragrafusokat, mint ahogy a jogalkotó elképzelte. Azt is figyelembe kell venni, hogy túl a jogszabályok értelmezésén, olyan érzékenységet kell kezelni, figyelembe venni, amelyet a többség részéről nem lehet kizárólag jogi szinten rendezni, ehhez megfelelő nyitottság, tudás és akarat is kell. Főleg azokban a megyékben kell másként foglalkozni ezzel, ahol a kisebbségi kérdést intoleranciával kezelik a politikai pártok, kihasználják a helyzetet saját érdekérvényesítésükért, aduként bizonyos helyzetekben. Világossá kell tenni az alkalmazási normákat, azt, hogy milyen helyzetben mit és hogyan lehet használni, akár a feliratok kérdésében, és ahol erre van jogszabály, alkalmazni kell a törvényt, még akkor is, ha egyeseknek nem tetszik. A „kisemberek” szintjén ezek a kérdések nem ennyire élesek, de sajnos a „kisember” is akkor kapja fel a fejét ilyen esetekben, ha a „nagyember” felhívja rájuk a figyelmét, és előtérbe helyezi ezeket bizonyos megoldatlan kérdések eltussolására. Az ilyen helyzeteket kell kerülni Maros megyében. Az eskütétel utáni nyilatkozatomban azt is kifejtettem, hogy a normalitás a hétköznapok velejárója kell hogy legyen, a kiegyensúlyozottság mindennek a nyitja és a kulcsa. Próbáljunk meg így gondolkodni. Nekünk, magyar prefektusoknak, alprefektusoknak arra is gondolnunk kell a politikai funkción belül is, hogy azokon a településeken is van számottevő magyar közösség, ahol nincs polgármesterünk vagy nincs többségi tanácsunk, és számukra is ugyanolyan fontosak az infrastrukturális beruházások, az iskolák fejlesztése, bölcsődék építése és sorolhatnám a példákat, mint a többségi RMDSZ-es településeken. Ezért egy ilyen többetnikumú megyében csakis globálisan lehet kezelni a felmerült helyzeteket. 

– A státusváltás, bár formai volt valamiképpen, számvetésre is lehetőséget ad. Egy korábbi beszélgetésünkben elhangzott az is, hogy a hat esztendő alatt a polgármesteri hivatalok, helyi tanácsok által megfogalmazott és elfogadásra a prefektúrára juttatott határozatok jogi felügyelete mellett ön számos sajátos esetben adott hasznos eligazítást. Ezek azért fontosak a települések számára, hogy a jogszabályoknak megfelelően hozzanak döntéseket, ugyanakkor számos válsághelyzetet (árvíz, baleset, tűz, járvány) kezeltek, és ne feledkezzünk meg a földügyekről sem, mert ezt az első földtörvény kibocsátása utáni három évtizedben sem sikerült rendezni. Mit jegyzett fel számvetésként az elmúlt időszakról? 

– Azt hiszem, joggal jelenthetem ki, hogy a múlt év az 1989-es változás után a közigazgatás és kormányzás legnehezebb időszaka volt mind a központi intézmények, mind a megyei, helyi önkormányzatok, közhivatalok, prefektúrák számára. De sajnos az állampolgárok számára is. A közegészségügyi igazgatóságnak, az orvosi és kórházi ellátórendszernek, a katasztrófavédelemnek a világjárvány kitörése óta állandó készenlétben kellett lennie, olyan helyzeteket megoldania a betegség megelőzéséért, amelyekkel eddig még senki sem találkozott. Büszkén mondhatom, hogy azért sikerült Maros megyében a fertőzést más megyékhez viszonyítva fékezni, mert itt nagyon szoros együttműködés alakult ki a kormányhivatal, a prefektúra, a megyei tanács, az alárendelt intézmények, a militarizált egységek és a polgármesteri hivatalok között. Nehéz év volt. Nemcsak a járvány elleni küzdelmet kellett menedzselni, hanem két fontos választást is levezettünk, és az elért eredmények igazolják, hogy sikerült kellő hatékonysággal megszerveznünk a demokrácia számára nagyon fontos procedúrát. Visszatérve a munkám sajátos, kevésbé látványos oldalára, a helyhatósági választások után több mint 30 polgármestert és helyi tanácsot iktattam be és eskettem fel, nagyrészt az RMDSZ képviselőit. Koordinálom az élelmiszercsomagok elosztását, a rászorulóknak juttatott értékjegyek elosztását, a tisztasági csomagok elosztását, a társadalmi dialógus szakbizottságot, az időskorúakkal foglalkozó szakbizottságot, és az alprefektusi munkakör számtalan más feladattal is felruház. Túl a hivatalos eljáráson, gesztuson, fontosnak tartom az élő kapcsolatot parlamenti képviselőinkkel, megyei elöljáróinkkal, az önkormányzatokkal és a polgármesterekkel. Továbbá jó viszonyban vagyok a civil szféra, az egyházak képviselőivel, vezetőivel, hiszen tulajdonképpen mindannyian egy közösséget, az erdélyi és ezen belül a Maros megyei magyarságot szolgáljuk. 

– Van-e valami, amivel munkáját illetően elégedetlen? 

– Persze, hiszen az önelégültség a kitartó, hatékony munka legnagyobb ellensége. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne jobban csinálni. Egy példa: amint említettem, hozzám tartozik az útlevél- és a gépkocsi-bejegyzési hivatal koordinálása. Tudjuk, az az épület, ahol mindkét hivatal működik, nem felel meg a rendeltetésnek, nem alkalmas arra, hogy ott naponta 500-600 embert fogadjanak a hivatalnokok. Különböző megoldásokon gondolkodtunk, de nem találtunk kiutat. Jó lenne máshova költözni, vagy új, korszerű épületet felhúzni. Ennek ellenére a szolgáltatások viszonylag jól működnek. A járvány miatt országszerte bevezették az online beütemezéseket és kifizetéseket, a sofőrvizsga-beosztást. Csak azt tudom mondani, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a lehetőséget, és ha személyesen jelennek meg az ügyfélfogadó ablakoknál, akkor tartsák be az időpontot, legyenek egymás iránt türelmesek, hiszen az ablak mögött ülő alkalmazott is ugyanolyan stresszhelyzetben van, tart a fertőzéstől; egy kis megértéssel, odafigyeléssel segíthetünk egymáson. Remélem, hogy a mostani kormányzati időszakban találunk valami elfogadható megoldást a helyzet rendezésére, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy az állampolgár elégedett legyen. Ez számunkra a köszönet, elismerés munkánkért.