Tavaszi fák zsongása, nyáresti mezők szénaillata, őszi bükkerdők „bíbor varázsa”, az első hópelyhek titokzatos zizegése – az évszakok fonalán ízlelgetem anyanyelvünk színeit.
Tavaszi fák zsongása, nyáresti mezők szénaillata, őszi bükkerdők „bíbor varázsa”, az első hópelyhek titokzatos zizegése – az évszakok fonalán ízlelgetem anyanyelvünk színeit. Ahogy azt a különleges tulajdonságát is, hogy eszünk és szívünk üzenetét, fényt és árnyékot, bizonyosságot és titkokat – és még annyi mindent képesek vagyunk kifejezni vele. Tudunk szeretni és simogatni, becézni és elringatni, de sérteni, átkozni, gyűlölni és ütni is. Káromkodni és imádkozni, önazonosságunkat megőrizni és elárulni úgyszintén.
A nyelv emberi mivoltunk egyik legnagyobb adománya, édesanyánk, szüleink legfontosabb öröksége, az életnek nevezett váltófutásban a stafétabot, amit azért kaptunk, hogy utódainknak adjuk tovább. Emberi kapcsolataink nélkülözhetetlen eszköze, amivel szólni tudunk és megszólítanak. A tanítás és a tanulás eszköze is, amit ebben a mindinkább elgépiesedő világban sem tudunk nélkülözni. Árnyalataitól, gazdagságától, ékezeteitől megfosztani sajnos igen.
Az anyanyelv egy szüntelenül változó csoda, ami az újdonságok megjelenésével folytonosan gazdagodni képes, miközben lehámlanak, elnémulnak, szótárakba vonulnak vissza fölöslegessé vált szavaink.
A legcsodálatosabb gyógyír és a legkegyetlenebb fegyver lehet a nyelv, attól függően, hogy mi a célunk vele. Kosztolányi Dezső szerint vérünk minden cseppjében, idegeink dúcában, metafizikai rejtélyként él bennünk. Jelképes erő és hatalom, a legnagyobb ereklye számunkra, ezért kegyelet, hűség és megbecsülés illeti – kötötte a lelkünkre Tamási Áron.
Gyakran megsértjük, vétkezünk ellene, bár szégyelljük bevallani, holott úgy lenne tisztességes. Mondják: kerthez hasonlít, amelyet folyton gondozni, ápolni kell, hogy a gaz, gyom ne szaporodjon el benne. Ez a célja november 13-nak is, amit az Országgyűlés 2011-ben nyilvánított a magyar nyelv napjának az egykori 1844-es országgyűlés emlékére, amely kimondta, hogy az ország hivatalos nyelve a magyar. A román képviselőház az RMDSZ javaslatára október 13-án fogadta el a törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
Ne szalasszuk hát el az alkalmat, hogy minden lehetséges színtéren, a sajtóban és az iskolákban az ünnepnek szóló műsorokkal emlékezzünk meg erről a „magasban levő hazáról”, amely a nemzet összekötő ereje. Ez a nap arra is figyelmeztet, hogy kényelemből vagy megalkuvásból ne mondjunk le anyanyelvünk használatáról. Vigyázzunk rá, és óvjuk meg az olyan támadásoktól, amelyekben felelős tényezők a „destabilizáció eszközének” nevezik a kétnyelvű iskolai feliratok kapcsán, ahelyett, hogy a békés egymás mellett élés feltételének tekintenék.
