2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyarországi tanulságok

Az Európai Unió 27 tagállama pénzügyminisztereinek (Ecofin) március 13-i találkozóján – az előzetes jelzéseknek megfelelően – döntöttek a Magyarország számára 2013-ban elérhető kohéziós források 29%-ának (495 millió eurónak) a zárolásáról, illetve a túlzott deficiteljárás keretében további új ajánlásokat fogalmaztak meg az ország számára.

Az Európai Unió 27 tagállama pénzügyminisztereinek (Ecofin) március 13-i találkozóján – az előzetes jelzéseknek megfelelően – döntöttek a Magyarország számára 2013-ban elérhető kohéziós források 29%-ának (495 millió eurónak) a zárolásáról, illetve a túlzott deficiteljárás keretében további új ajánlásokat fogalmaztak meg az ország számára. Ami nem volt várható, hogy az eredetileg hat hónap múlva sorra kerülő (szeptember 13.) ülésen történő felülvizsgálati lehetőséget több tagállam (többek között a legerősebbnek tartott Németország) kérésére lecsökkentették három hónappal. Vagyis már az Ecofin június 22-i ülésén lehetőség lesz a döntés felülvizsgála-tára, amennyiben a magyar kormány addig elfogadja a költségvetés kiigazításához szükséges intézkedéseket. A 26 tagállam egyöntetűen foglalt állást, különvéleményt tartózkodásával csak Lengyelország fogalmazott meg.

A döntés kapcsán elmondhatjuk, hogy történelmi esemény valósult meg, hiszen először került sor kohéziós pénzek megvonására az EU-ban, miközben a bizottság másik javaslata a hiányeljárásra vonatkozóan tulajdonképpen már rutineljárásnak számít, hiszen több tagállammal kapcsolatban is valósult már meg ilyen. Eddig a tények, de hogyan láthatjuk stratégiai szemmel a kérdést?

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a mostani eljárással az Európai Bizottság soha nem tapasztalt keménykezűséggel lépett fel. Ez a hajthatatlanság tulajdonképpen érthető is annak fényében, hogy a tavalyi évben mutatott döntésgyengeségben a pénzpiacok egyértelművé tették, határozott lépésekre van szükség, hogy az egyes államok adósságválsága leküzdhető legyen. Az éppen születőben lévő gazdaságpolitikai koordinációs és kényszerítő eszközrendszer hitelessége kérdőjeleződne meg egy esetleges engedékenységgel. Ez persze nem azt jelenti, hogy célt is ért az EU a mostani lépésével, s Magyarország példáján keresztül a többi tagállam majd óvatosabb lesz.

Van azonban néhány további politikai kontextus, amit érdemes megvizsgálni: mindenekelőtt az oly gyakran hangoztatott egyenlő mérték elve. Hogy csak egy példát említsünk: Spanyolország deficitaránya jóval a magyar fölött van, így kérdés, hogy miért éppen Magyarország lett büntetve. Ha ennek az a célja, hogy példaként hasson a többi tagállamra, akkor valószínűleg az ösztönző szankció mint elv mégiscsak az óvodás korszak nevelő kérdése marad. Ami az általánosabban vett figyelmeztető funkció elvét illeti, ebben – mint már fent is említettük – valóban van ráció, hiszen közeledik a tagálla-mok konvergenciaprogramjának értékelése.

S végül van még két további elvi kérdés, ami átgondolást érdemel: a mostani megvonás hatása a gazdasági növekedésre, ugyanis közgazdasági tankönyvek gyermeteg hibának tartják recessziós időszakban a forrásmegvonást – megtakarítani nem recesszióban kell. Arról nem is beszélve, hogy további kérdésként merül fel – feltéve, hogy nem fekete-fehéren gondolkodunk – a megvonás mértéke. Ugyanis míg az eurótagok számára 0,2%-os az elvonási küszöb (a források egészére vonatkozóan), addig a csatlakozásokra váró, tehát – az EU szemével – felzárkózásra biztatott országok számára ez a mérték 0,5%-os.

Egy biztos: a viták során alapvetően – más-más erővel – három álláspont körvonalazódott: a bizottság javaslatát mindenben támogató, keményvonalas országok csoportja, a szankciók legalább elhalasztását kérő megengedők, a harmadik pedig valahol a kettő között állók, ha úgy tetszik, a hezitálók. Vagyis az álláspontok kialakulásánál erősebb volt a gazdasági racionalitás saját helyzetre való vetítése, mint az eddig megszokott EU-s törésvonalak (kis országok kontra nagy országok, régi tagállamok kontra újonnan csatlakozók, regionális megoszlás). Vagyis általánosságban levonható az a következtetés, hogy a gazdasági kormányzás kérdésében történő álláspontokat minden esetben a hazai törekvések fogják felülírni.

Románia számára ez a következő fontos tanulsággal járhat: érdemes kialakítani olyan koalíciókat, amelyek akár egy-egy eseten túlmutatóan is működnek, hiszen az állandó csipkelődés (lásd a szerb csatlakozás vétójával zsarolni Hollandiát a schengeni övezethez való csatlakozás kérdésében) csak előre látható kudarcot hozhat. Minden esetben lehet támogatókat találni az EU-tagállamok között, mint ahogy magunk ellen is…

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató