Bár sajtóhírek szerint februárra várható, hogy az új oktatási törvénytervezet a parlament elé kerüljön, alig hiszem, hogy ez csak úgy, simán megtörténjen. A tervezet szerint ugyanis az összes megyei tanfelügyelőséget, a pedagógusok házát, az ARACIP-ot megszüntetnék, helyettük új intézményeket hoznának létre. Valójában szinte azonos feladatkörrel megyei igazgatóságok létesülnének, a minőségbiztosításáért és ellenőrzésért felelős ügynökségek, illetve szakmai képzési központok, mindenikük saját szervezési és működési szabályzattal, adott létszámú alkalmazottal. Persze a tervezet szerint a volt tanfelügyelőség alkalmazottait az újonnan létesülő intézmények kötelezően átveszik (aztán meg egykettőre szélnek is ereszthetők…). Mindez az oktatási rendszer politikamentessé tételének jegyében történne, hiszen a főtanfelügyelőket, helyetteseiket, a tanfelügyelőket igazgatók, aligazgatók váltanák, akik az állásokat versenyvizsgával töltenék be, munkaszerződésük pedig nem korlátozódna négy évre, mint jelenleg. (Eddig ugyanis kormányváltáskor a tanfelügyelőségek vezetőségét a hatalomra került új pártok nevezték ki.) Az elvárás az, hogy profi szakemberek kerüljenek azoknak az intézményeknek a vezetői pozícióiba, amelyekben az oktatás minősége, megszervezése dől el. Azonban, ismerve a hazai viszonyokat, alig hihető, hogy – persze, ha a parlament elfogadja az új oktatási törvényt – az újonnan létrejött intézmények egy csapásra politikamentessé válnak.
Először is, mert dekoncentrált intézményekként továbbra is az oktatásügyi minisztériumnak lesznek alárendelve, másodszor pedig nem kell ahhoz korlátozott idejű mandátum, hogy hatalomváltáskor valakit lelépésre kényszerítsenek. A politika szinte minden intézményt, legyen az iskola, kórház stb. „átitat”, és nem csak vezetői állások szintjén, szóval ne nagyon legyenek kétségeink afelől, hogy az új igazgatóságokon „versenyvizsgával” kik foglalják majd el a posztokat, és milyen fizetésekért. Egyébként, ha valós reformot akarnának végrehajtani az oktatásban, talán a tanfelügyelőségek teljes felszámolásán kellene elgondolkodni, meghagyni egy, az oktatás minőségéért felelő intézményt, ugyanakkor nagyobb önállóságot adni a tanintézeteknek. Igen, az iskolaigazgatóknak nagyobb döntési szabadságuk, ezzel együtt nagyobb felelősségük is lenne, ami talán jelenleg, az észosztó tanfelügyelőségek árnyékában egyeseket meghalad. Rugalmas, a kor kihívásaihoz gyorsan alkalmazkodó, korszerűen felszerelt, minőségi oktatást biztosító iskolákra van szükség. Kérdés, hogy a döntéshozók is ugyanezt szeretnék-e, vagy csak egy alibireform végrehajtására készülődnek, a jelenlegi tanfelügyelői „gárda” felszámolásában és új emberek helyzetbe hozásában merülne ki igyekezetük.
