A marosfelfalui régi templomról

A marosfelfalui régi templom építési idejére alaprajzi és szerkezeti megoldásából lehet következtetni, melyek szerint a templomot ferences rendi szerzetesek építették a XIII. század második felében.

A nyugati kapu kőkerete 1977-ben

A Szabolcska Mihály és Marosfelfalu című cikkben (Népújság, Színes Világ, 2011. június 25.) említett régi templomról közölnék ismertetést, kiegészítést.

A marosfelfalui régi templom építési idejére alaprajzi és szerkezeti megoldásából lehet következtetni, melyek szerint a templomot ferences rendi szerzetesek építették a XIII. század második felében. A 10x6 méter nagyságú hajójához diadalívvel csatlakozik a szentélynégyszög félkörívű lezárással. Ez az építkezési elrendezés jellegzetes Árpád-kori, a román építészeti stílus fejlettebb megoldása. A félköri rész fölé falazva negyedgömb boltozat került és félkör keresztmetszetű dongaboltozat hosszabbítja meg a szentélyt, ahol az ablaknyílás miatt a dongaboltozatot keresztboltozat formájában alakították ki. Ezzel a megoldással a boltozati erők az ablakok közötti támpillérekre közvetítik a terhet. A templom hajójának egykori lefedése ismeretlen, csak következtetni lehet, mert a hosszmenti falak boltozatos lefedési megoldásra nem adnak építészeti jelt, minden bizonnyal síkmennyezet fedte a hajórészt. Hogy a templom építése hosszú időt vett igénybe, bizonyítja az ajtó- és ablaknyílások kialakítása, melyek már a gótikus stílus jegyeit viselik. A fő bejárati ajtó kerete csúcsíves, a déli kapué íves-egyenes, az ablakok csúcsívesek, a szentélyé félkörívű záródással. A diadalív csúcsíves kialakítású. A tetőszerkezete magas nyeregtető formájú volt, cseréppel fedve.

A szentély falának belső díszítése festett képsorozat (freskó) volt, melynek ma már csak lemosott foltjait lehet látni. Dr. Balogh Jolán művészettörténész így írt erről: „Olasz képtípus lappang a marosfelfalui templom egyik festményén, a keresztlevételnél. Az ábrázolás középpontjában Krisztusnak a keresztről vízszintes irányba leeresztett testét a siratók fogadják. Mária Krisztus fejét öleli át és csókolja. Ez a bensőséges motívum nem ritka olasz festményeken.” Hasonlóként említi a berlini Kaiser Friedrich Museum egyik toszkán oltárképét, mely 1300 körül készült. Szerencsésnek mondható, hogy a templom falán lévő képeket a XX. század elején a budapesti Országos Műemlék-felügyelőség lemásoltatta és a vízfestmények múzeumba kerültek. Dr. Balogh Jolán 1945-ben a freskóról készített vízfestményt az Erdélyi Múzeumban látta.

A templom a reformáció után az új vallás követőinek használatába került, a reformátusok a nyugati és a déli kapu elé faszerkezetű portikust építettek és a templomtól különálló, zsindellyel fedett haranglábat emeltek.

1977-ben Varga László, a falu református lelkésze szolgálata első éveiben felismerte az elhanyagolt templom műértékét s kezdeményezte annak állagbiztosítását. Felmérési és kivitelezési rajzok alapján – készítette jelen sorok írója – a műemlékigazgatóság engedélyezte a munkálatokat: a templom falainak felső részén a falak köveinek-tégláinak cementhabarccsal való rögzítését, a hiányzó falrészek pótlását, a támpillérek kijavítását, a szentély feletti téglaboltozat hézagainak habarccsal való kitöltését, a hibás téglák kicserélését, a szentély fölé egy enyhe lejtésű tetőszerkezet készítését és bádoggal való lefedését. Az ideiglenes tetőszerkezet magassága csak akkora, hogy az a külső szintről nem látható, a romos falak (templom) képét nem zavarja. Terv szerint az ajtónyílásokat vasráccsal látták el. A javításokat lelkes és odaadó munkával végezték el, s a romos műemlék templom elfogadható állapotban fogadja a látogatókat.

Keresztes Gyula