2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Április 29-én lesz négyszáz éve, hogy Marosvásárhely belépett a „kerített kolcsos” városok sorába.

1616. április 29. Bethlen Gábor fejedelem kiváltságlevele, amellyel Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emeli.


Április 29-én lesz négyszáz éve, hogy Marosvásárhely belépett a „kerített kolcsos” városok sorába. Az évforduló alkalmából illik megemlékeznünk róla, és felidéznünk magát az eseményt és annak jelentőségét, ismertetve a város ez alkalomból kapott kiváltságlevelét, valamint az adományozás tárgyát képező kiváltságok előzményeit és következményeit.
A kiváltságlevél adományozása idején, és általában az önálló Erdélyi Fejedelemség több mint másfél évszázadát magába foglaló korszakban, Marosvásárhely a fejlődés és virágzás időszakát élte, még ha ez a folyamat nem is bizonyult töretlennek. Hiszen nem feledkezhetünk meg az országban nem egy alkalommal uralkodó visszahúzó, bizonytalan politikai helyzetről, azokról az eseményekről és háborús pusztításokról – mint amilyenek az 1601-1602. vagy az 1658. éviek voltak –, valamint a rendkívül nagy emberi veszteségeket okozó járványos betegségekről, amelyek több alkalommal megtörték, sőt visszavetették a fejlődés folyamatát. 
Az 1616. április 29-i kiváltságlevél
 Marosvásárhely „civitas”-sá, vagyis szabad királyinak nevezett várossá hivatalosan akkor vált, amikor a Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől 1616. április 29-én kapott kiváltságlevél értelmében „vera, a nobis creata, et indubitata libera, regia et murata civitata” (vagyis „igazi, általunk létrehozott, valódi szabad, királyi és kerített város") lett. És rögtön megjegyezzük, hogy Vásárhely Erdély egyetlen városa, amelyet nagyérdemű fejedelmünk ezzel a joggal felruházott. 
Addig szabad királyi városok voltak Brassó, Nagyszeben, Beszterce, Segesvár és Szászsebes szász városok, valamint Kolozsvár és Gyulafehérvár a történelmi fejedelemségből, amelyekhez csatlakozott Nagyvárad és Nagybánya a Partiumból.
A pergamenre írt, latin nyelvű, terjedelmes oklevél máig fennmaradt, hiszen a város egyik legdrágább kincsének számított és gondosan őrizték. Ma a Maros Megyei Nemzeti Levéltárban található, a város más kiváltságleveleivel egyetemben.1 Magát a kiváltságlevelet 1999-ben Szabó Miklós tudományos kutató közölte.2 Szakszerű magyar nyelvű fordítása azonban máig várat magára. Értesülésünk szerint közelebbről elkészül. Tartalmát bővebben Benkő Károly levéltáros ismertette még 1862-ben, amely szövegre ismertetőnk során mi is támaszkodtunk.3 
A kiváltságlevél bevezetője felsorakoztatja azokat az érdemeket, amelyekért a város a megadott jogokban részesült. Az előszóban olvasható eszmefuttatás kiemeli az erős közösségek szükségességét, és kihangsúlyozza, hogy az emberek gyakori nyomorúságba jutását csak a törvényesen összefogó közösségek csökkenthetik, amelyeket Scipio álmában Isten ajándékának nevez. Majd rátér Marosvásárhely érdemeinek az ismertetésére. Ilyen kis társaságot alakítottak – olvasható a folytatásban – a város bírája, hites polgárai és lakosai, kik nemcsak maguk, hanem egész Erdély érdekében cselekedtek. Különösen tették azt az elmúlt húsz év alatt, amikor mások Erdélyt pusztították. Hiszen akkor ők a város déli szegletében (valójában a keleti részén) karókból, töltésekből városi modorú nagyságúra emelt erősséget építettek, és mind a magyar királyok, mind a néhai fejedelmek idejében hű vitézek voltak, s most is magukat dicséretesen viselik. Tekintetbe véve mindezen érdemeket, meghallgatva a fejedelem hű tanácsosai hozzájárulását, az április 17-én Gyulafehérváron tartott országgyűlés egyetértésével, ösztönzésként őket és utódaikat felruházta az alább felsorolt jogokkal. És következett a hat pontba foglalt kiváltságcsokor.
Az első pont értelmében a fejedelem kiveszi a Marosszékben fekvő „Marus Vasarhely”, más nevén „Zékely Wasarhely” mezővárost korábbi állapotából, amelyben hosszú ideje volt, és – Marus Vasarhely megnevezéssel – véglegesen a más erdélyi és ahhoz tartozó magyarországi részekben (az ún. Partiumban) lévő „szabad kolcsos és királyi városok” sorába emeli.
A második pont szerint a város, az önkormányzat jelképének kifejezéseként, címerrel és pecséthasználati joggal rendelkezhet. Az adományozott új címer válltól elvágott páncélozott emberi kar, kétélű kivont karddal, abban egy keresztülszúrt medvefej és egy szív. A címermező kék 
alapú, a kar és kard acélszínű, a szív vörös, a medvefej pedig barna. A címermezőt körülvevő szegély bíborvörös, sárga behajtásokkal. Az egész egy kerek, lila színű, hullámvonalakkal díszített széles karimába helyezve. Kiegészítésként felhatalmazza a várost arra is, hogy címerét aranyba, ezüstbe, rézbe vagy ércbe vésve pecsétül használja kiadványai hitelesítéséhez.
A harmadik pontban a védművek emelésére és használatára vonatkozó jogokat biztosítja a város számára. Előbb kihangsúlyozza, hogy minden „köztársa-ságnak” (értsd alatta: közösségnek) törvényre és fegyverre van szüksége, hogy abban a módosabbak, szegényebbek vagy gyengébbek egyenlő jogokkal élhessenek, egyesek másokat nehogy elnyomjanak. Majd a biztonság érdekében megengedi, hogy Maros Vásárhely – más szabad városok módjára – területén vagy körében, mind béke, mind háború idején, mindenkor védő fa- és kőfalakkal, sáncokkal, töltésekkel, bástyákkal, tornyokkal, kapukkal, megfelelő és szükséges kerítésekkel, várral körülvétessen, azt puskaporos malommal, házakkal, kisebb-nagyobb ágyúkkal s más hadi eszközökkel ellássa. 
A negyedik pontban a város törvénykezési jogait biztosítja. Ezen kérdésnek a megokolásában azzal példálózik, hogy törvény nem létiben bármely város olyan, mint a test lélek nélkül, s feloszlik. Ezért meghagyja és megerősíti a város bíráját, esküdt polgárait és egész lakosságát nemcsak az eddig bevett bíráskodási gyakorlatában, hanem szabadalmat ad mindazon helyben hagyott szokásokkal, törvényekkel, kiváltságokkal, zászlóval, pecséttel való élhetésre, amellyel más „szabad királyi és kolcsos” városok élnek.
Az ötödik pontban a város és az ott lakó nemesek viszonyát szabályozza. A városi nemesek kiváltságaikkal való visszaélésének megelőzése érdekében előírja, hogy a városban lakó nemesek személyükre nézve megtarthatják nemességüket, de tartsák tiszteletben a város szabadalmait; a városban található házaikat, annak területén lévő földjeiket a város hatósága alá tartoznak vetni és kötelesek annak terheit hordozni. És az ellenszegülők, pártoskodók fölött a város, megtartva saját törvényeit, szabadon ítélkezhet.
A hatodik pontban, a bortized kivételével, mentesíti Marosvásárhelyt minden egyéb termény és kisállat – éspedig búza, árpa, rozs, zab, köles, bab, borsó, lencse, kender, tönköly és más gabonanemű, valamint bárány, méz, csordára kijáró disznó stb. – utáni tizedszolgáltatás alól.
A hat pontba foglalt kiváltságlevél zárórészében a fejedelemség minden elöljáróságának tudomására hozza az adományozás tényét, Marosvásárhelynek szabad királyi városi rangra emelését, és felszólítja őket annak tiszteletben tartására. 
A korabeli szokás szerint a kiváltságlevél csak akkor vált érvényessé, ha annak – kihirdetése alkalmával – senki ellent nem mondott. Kiváltságlevelek esetében a közzététel az országgyűlésen, valamint az érintett közület közgyűlésén történt. Így jártak el ez alkalommal is. A pergamenre írt és az uralkodó által aláírt, valamint hiteles pecséttel kiállított oklevelet, kibocsátása után, a Gyulafehérváron tartott országgyűlésen felolvasták, és miután annak senki ellent nem mondott, érvényesnek nyilvánították. A nyilvánossá tétel és hatályba lépés tényét Egrestői Angyalosi János ítélőmester a kiváltságlevél hátlapjára feljegyezte és aláírásával hitelesítette. Következett a városi tanácsban való közzététel. Ezzel a közzététellel a kiváltságlevél hatályba lépett, és a város formálisan is törvényhatósággá vált, aminek nyilvános kifejezői a szabad királyi városi cím, valamint a jóváhagyott és használt jelképek, a címer és a címeres pecsét. 
 
1 Maros Megyei Nemzeti Levéltár, Mvhely város lt. Kiváltságlevelek, 25/1616. sz. 
2 Dr. Szabó Miklós: Marosvásárhely szabad királyi várossá alakulása. In: Marosvásárhely történetéből. Tanulmányok. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1999, 38-42.
3 Benkő Károly: Marosvásárhely szabad királyi város leírása 1862-ben. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001, 67-68.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató