2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Kétségtelenül szükség van olyan rendezvényre, amely egy asztal mellé ülteti a város minden lakóját, nemtől, kortól és etnikai hovatartozástól függetlenül.


A Florea-éra minden jegyét magán viselte a XV. alkalommal megrendezett Marosvásárhelyi Napok, amely a szervezetlenség, a hiányosságok és az összevisszaság rendezvénye volt. Szerencse, hogy még működik, mert vannak lelkes emberek, szorgos beosztottak, akik még lökik azt a szekeret, amelyet Fodor Imre polgármester útjára indított.

 Kétségtelenül szükség van olyan rendezvényre, amely egy asztal mellé ülteti a város minden lakóját, nemtől, kortól és etnikai hovatartozástól függetlenül, de újat és minőségit már nem igazán tud mutatni. S mindezt leplezendő: olyan események kerültek be az idei programba, amelyeknek korábban sok köze nem volt a Napokhoz. Ennek ellenére önmagában is, – az adott területen elismert rendezvények – próbálták tuningolni a műsort. Ilyen volt a kórusfesztivál, vagy a színházi előadások, a marosvásárhelyi zenei napok, európai filmfesztivál stb. De megjelentek olyan igazán színvonalas rétegrendezvények is, mint a zsidókról, örményekről szóló estek, vagy – a sajnálatos módon a megnyitó idejére kitűzött – Keresztes Gyula műépítész, a város 90. évét betöltő díszpolgárának köszöntése is. Lehet, hogy ha ezeket nem ilyenkor szervezik, több érdeklődőt vonzottak volna.

Tisztességgel tette a dolgát az EMKE, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület – az előbbiek magyar népdal- és néptánc-előadásokat színpadra vivő, nagyrészt gyerekegyüttesek szereplésével, utóbbiak kézműves-, iparművészeti kiállítással. Sajnos, mindkettő szűk közönséget célzott meg, hiszen a népi előadáson többnyire a hozzátartozók álltak a nézőtéren. A kiállításra is a vártnál kevesebben tévedtek be. Dicséretre méltó, hogy a hagyományossá vált és népszerű nótaesttel benépesítik a nyári színpadot, amelynek székeiről legalább „letörlik a port”, hiszen az év közben is rendelkezésre álló, rendbe tett helyszínt érthetetlen módon nem igazán használják. Maradva a népzenénél és a táncnál, a hazai muzsikus- és szólistagárdán kívül talán a törökök fellépése hozott némi keleti színfoltot, bár az igazán látványos és érdekes harci táncot a nézőtérről sokan összetévesztették a karatebemutatókkal, igen furcsán díjazva.

A mondvacsinált Farkasok lovagrendjének tagjai némiképp középkori hangulatot idéztek volna a boszorkányégetéssel, amelyen igen kedélyes állapotban levő, szűk körű civil társaság csemegézett. A
„büntetés” viszont inkább egy horrorfilmet alpárian parodizáló
jelenetté alakult, amelynek
végén a lovagok annak a máglyája előtt tisztelegtek, akit ők ítéltek
el. Ez enyhén szólva történelmi képzavarnak tűnt… Távolról sem idézte a Mátyás király korabeli urbét.

Az igaz, hogy délutánonként, főleg este zsúfolásig megtelt a nehéz szagokkal mérgezett várudvar, de sokan – mint általában eddig – inkább az asztaloknál maradtak, mintsem egy-egy előadás igazi részeseiként a színpad előtti téren
„bulizzanak”. Végül is a nagy többségnek erről szólnak a napok: rostélyon sült mititej és sör…” hajnalhasadtától éjszakáig…

A várszínpad délutáni és esti műsorát összeállítók némiképpen gondoskodtak arról, hogy mindenki kapjon valamit a széles körű show-palettából. Annak ellenére, hogy
„autentikus értékeket” próbáltak felvonultatni, a szűk körű rajongótáboron kívül nem igazán tolongtak az előadásokon. Persze, a nagyágyúk azért hozták a közönségsikert, de újat, mást ők sem tudnak Marosvásárhelyen felmutatni, hiszen már járt nálunk az Iris, a 100 tagú cigányzenekar, a Bere Gratis és sok más olyan banda, amely nem tud már meglepetést okozni. Talán a hazai együttesek (Autostop MS, Defender, Titan) hangulatjavító bulija rázta fel némiképp az érdeklődőket. A „nagyokról” szólva, Sandra sem a régi már, hiszen stílusa és zenei világa a bakelitlemezekig nyúlik vissza. Nosztalgiabulinak beváló tegnap estére tervezett előadása nem sokat mondhatott a más stíluson felnőtt új generációnak. De ha már a Boney M énekese eljutott végre hozzánk is – igaz, a ratosnyai igen népi fesztivál színpadjára – akkor Sandra is tiszteletét tehette váro-sunk főterén. Ilyen kontextusban a hozzánk közelebb álló Komár László szereplése is – bár magával ragadta a közönséget – kissé porosnak tűnt.

Végre némi rendezettség volt a főtéri zsibvásáron, azonban a gazdasági kiállítás – az előző évekhez viszonyítva – igazán szerényre sikeredett. Az autókat felvonultató cégek mellett kevés ipari termékeket előállító társaság volt jelen. Vásári portéka volt bőven, s ki is használták árakban az érdeklődést a kereskedők, azonban az Avram Iancu szobra alatti népművészeti felvonulás sem rólunk szólt. Két-három kiállítón kívül máramarosi, horezui és az ország más tájairól érkező mesterek vonultatták fel portékájukat, mintha nálunk, Erdélyben, vagy szűkebb pátriánkban, Maros megyében nem lennének magyar kézművesek, akik ilyenkor egy kicsit megmutathatták volna magukat a világnak. A lehetőség adva volt…

Folytatva a hiányosságokat: kár, hogy nem készült el a Színház tér, mivel az előző Marosvásárhelyi Napok alkalmával ott felállított színpadon felvonuló dzsessz, blues és alternatív zenét bemutató együttesek kínálták volna azt a szükséges minőségi váltást, amelyre azok szomjaznak, akik nem szívesen tolonganak ilyenkor a várban. Talán a nyári színpad kínálhatott volna alternatív helyszínt. S bár megpróbálták a szervezők bevonni a Mihai Eminescu Ifjúsági Központot, úgy tűnik, hogy a főtértől való távolság miatt nem igazán látogatott el oda a közönség. Azok a vásárhelyiek, akik a városnapokon másfajta üzenetre számítottak, szomorúan állapíthatták meg, hogy egy igazán meghitt és (nagy)családias rendezvény, a Bolyai-buli is elmaradt. Sajnos, bár nem a szervezők hibája miatt, elmaradt a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Társaság által beígért Chorhidea kórus fellépése. E hiányosságot némiképp kárpótolta a szabadkaiak néptánc-előadása, amelyet azonban a vártnál kevesebben néztek meg.

Kétségtelenül szükség van a Marosvásárhelyi Napokra, csak nem így! A rendezvény lassan balkáni zsibvásárrá süllyedt, melynek évről évre mélyülő apró jeleire senki nem figyelt oda. Jelenlétünk kirakatszerűvé vált, amely nem biztos, hogy csak a szervezők hibája. Tisztelet azoknak, akik ennek ellenére is tartják a frontot. Vagy lehet, hogy túl igényesek vagyunk, mert ez a rendezvény már nem arról a városról szól, amelynek Mátyás király szabad vásártartási jogot adott. Vagy mégsem?

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató