Másodjára dübörgött Marosvásárhelyen a Karthago

A Kultúrpalota fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett koncert egyik meghívott együttese a magyarországi Karthago volt. A rockbanda 34 éve a pályán van.

Fotó: Vajda György

A Kultúrpalota fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett koncert egyik meghívott együttese a magyarországi Karthago volt. A rockbanda 34 éve a pályán van. Marosvásárhelyen először 2004-ben, alapításától számítva 25 éve járt. Akkor is és a mostani koncerten is ez a szalagcím fogadta őket: 25 éve várunk! „Árulók nem leszünk, ilyent soha nem teszünk, amíg élünk”. A Karthago-dalszöveg, bár nem politikai célzatú volt, az 1989 előtti időszakban igencsak sokféleképpen lehetett értelmezni. S ez a határon túl még hangsúlyozottabban csengett. Erről beszélgettünk Szigeti Ferenccel, az együttes gitárosával, alapító tagjával.
– A kifüggesztett szalagcímből kiindulva: számunkra, főleg 1989 előtt, sokat jelentettek azok a rockegyüttesek, amelyek egy kicsit dalszövegeikben is dacoltak a rendszerrel. A váltást követően aztán sorra jöttek az együttesek, a Karthagóra viszont sokat kellett várni, aminek valószínűleg szervezési és egyéb okai voltak. A fogadtatás itt Marosvásárhelyen 2004-ben és most is olyan volt, mintha nem létezett volna ez a tér- és időbeli távolság. De milyen a viszonya az együttesnek a határon túli magyarokkal?
– Nagyon sokat járunk határon túli magyar vidékekre. Szlovákiában az idén már ötször voltunk. Soha nem teszünk semmilyen különbséget a rajongóink között. Arra azért odafigyelünk, hogy ha határon túli vidékeken játszunk, hogy ne szítsunk ellenségeskedést, mert tényleg azt szeretnénk, hogy az emberek egymással békében éljenek. Tiszteletben kell tartani mindkét fél kultúráját. Tudom, nem olyan egyszerű kisebbségként élni. Hallottam, olvastam a Vásárhelyi Forgatag körüli vitákról. Mi zenélni, szórakoztatni jövünk. Azt láthattuk, hogy nagyon sokan voltak a koncerten, és azt is örömmel tapasztaltam, hogy a románok is ugyanúgy szerették a zenénket, tapsoltak nekünk, mint a magyarok. Ilyen vonatkozásban nincs különbség abban, hogy hol játszik a zenekar. A régi rendszerben jártunk Kubában, Ausztriában, Lengyelországban, Svájcban, és mindenhol ugyanolyan szeretettel fogadtak az emberek. Ausztriában megjelent két lemezünk angol nyelven, az első aranylemez lett, 1983-ban megnyertük a villach-i fesztivált, és emiatt is talán ott jobban ismertek, mint Magyarországon.
– Hogyan lehet a pályán maradni akkor, amikor három évtized alatt változik az ízlés, a zenei világ, együttesek bomlanak fel, újak jönnek létre, akik üstökösként berobbannak...
– Több oka van annak, hogy a Karthago ennyi ideig együtt maradt. Az egyik az, hogy a zenekar tagjai nagyon jó barátok. Öt különböző politikai színezetű, világnézetű és vallású ember alkotja az együttest. Néha mi is vitázunk, politizálunk, de mindig tudjuk, hogy hol a határ. Nagyon sok mindenben nem értünk egyet, de tiszteletben kell tartani a mások véleményét, gondolkodásmódját, vallási nézeteit. Mi egy zenekar vagyunk, egy zenei közösséget alkotunk 34 éve. Megtanultuk egymást tolerálni. Ismerjük egymás hibáit, erényeit. Ha Takáts Tamás késik a próbáról vagy netán a turnéra indulásakor, akkor zenekarvezetőként letolom, tíz perc múlva viszont már együtt isszuk a Tokajit. Együtt járunk nyaralni, voltunk már Tunéziában, Egyiptomban... A buszban egész úton vicceket mondunk, szórakozunk.
– Voltak olyan zenésztársak más együttesekben, akik politizáltak, nemcsak zenéjükkel, hanem nyíltan valamilyen ideológiai irányzat mellett kötelezték el magukat. Ilyet nem hallottunk a Karthagóról.
– Zenekarvezetőként ragaszkodom ahhoz, hogy a Karthago politikailag ne kötelezze el magát senkinek. Amint mondtam, a zenekarban is van baloldali, jobboldali, liberális nézetű kolléga. Azt viszont közösen megbeszéltük, hogy egyik politikai párt mellett sem állunk ki. A „hosszú élet” titka az, hogy a pártok, pártvezetők jönnek, megbuknak.... a Karthago meg játszik folyamatosan, zavartalanul. Nekünk a muzsikával kell a közönséget meghódítanunk. Persze, nekünk is vannak politikai töltetű vagy olyan ízű dalaink, amelyek még a régi rendszerben születtek. Nagyon sok bújtatott szövegrész van, ami arra a rendszerre utal. De ezek abban az időszakban születtek, akkor volt igazán értelmük, hiszen nagyon sokat cenzuráztak. A Requiem című dalunk egy olyan fiatal fiúról szól, aki meghalt egy Karthago-koncerten. Megírtam a dalt, bevittük a lemezgyárba, ahol Erdős Péter, a
„mindenes” azt mondta nekem: „te Szigeti, ez egy kábítószeres dal. Mi az, hogy »a fiú elindult a fények útján...«? Én meg azzal magyaráztam meg, hogy mi arra utalunk, hogy a gyerek rosszat tett, meghalt egy „hülyeség” miatt, mert beszipuzott, gyógyszert szedett, alkoholt ivott rá. Azért írtuk a dalt, hogy ilyesmi többet ne forduljon elő. Aztán úgy fogadták el, hogy kiadták a dalt, de nem reklámozták, és a lemezborító is fehér volt... Ettől függetlenül egy hónapon belül aranylemez lett. Ezzel nyertünk angol nyelven Villachban nagydíjat. Ez volt annak idején az ideológiai harc. A művésznek, zenésznek nem az az elsődleges dolga, hogy politizáljon. Mi is látjuk a jót, a rosszat a társadalomban... de nem nekünk kell ez ellen tenni.
– A zenélésen kívül van más is...
– Valóban mindenkinek van még egyéb elfoglaltsága. Gidó meg én rádiózunk, Mikinek ott a 100 Folk Celsius együttese, Takáts Tamásnak a saját bluesbandája. Számunkra a Karthago olyan, mint egy nagy szerelem. Összejövünk, jót bulizunk, jól érezzük magunkat. Nem is vállalunk el mindenféle fellépést, csak a nagyobbakat. A ’80-as években előfordult, hogy egy évben 364 fellépésünk volt, ez kifárasztott mindannyiunkat. Most április végétől szeptemberig hetente koncertezünk, de csak nagyobb rendezvényeken, városokban. Ha a Karthago fellép, akkor az valóban legyen esemény.
– Jövőre 35 éves lesz a Karthago. Terveztek-e valamilyen jubileumi rendezvényt?
– Egy nagy buli lesz a Budapest Sportcsarnokban. Készítünk egy „road mappát”, amiben az elmúlt nyolc év legjobb fotóit, történetét foglaljuk össze. Lemezkiadáson is gondolkodunk, mert, bár nagyrészt ezt igényelik, nem akarunk csak a régi dalokkal kiállni a közönség elé. Vannak ötleteink, alkotunk, addig tartjuk a frontot, ameddig bírjuk!