Még egyszer Székelyudvarhely rovásemlékéről

1. A Lustra folyóirat 2015/2-es számában jelent meg A székelyudvarhelyi feliratos rovásemlék közleményem, amelyben főleg a rovásbetűk elolvasásával foglalkoztam. Az utolsó nyolc betűnek (balról jobbra haladva) az ÍRJÁN VÓT (= volt) feloldást adtam. Hivatkoztam a megfelelő nyelvészeti szakirodalomra. A mellékelt rajz jobb felőli öt jelét így minősítettem: a legelső graféma (kis függőleges vonal) csak töredék, „hangértéke ismeretlen marad”, a maradék négy betű a TRUL vagy TRUP hangcsoportot „adja.”1 Nemrég figyelmesen olvastam el Puskás-Kolozsvári Frederic tanulmányát, amelyben a következő „adalékra” találtam: „Kézai krónikájában az Álmos-dinasztia Turul-nemzetség néven szerepel. A turul totem-ős Benkő Loránd szerint besenyő közvetítéssel került Kézai művébe”.2

A turulmotívum a magyar néphagyományban ma is népszerű. Pár évvel ezelőtt a kibédi 84 éves Seprődi Józseftől – Őseink turulmadara címmel – a következő mondaváltozatot írtam le: 

„Magyar őseink sokáig Szittyiában éltek. Aztán egyszer megjelent felettük Isten madara, a turulmadár. Nagy testű madár volt, nagyobb a sólyomnál, így mondták a régiek. Repkedett a levegőben, s jelezte, hogy a magyaroknak el kell indulniok nyugat felé. Vezér volt a turulmadár, mint egy angyal.

Akkor megérkeztek a magyarok a Kárpátokhoz. Itt megálltak, megpihentek. A turulmadár megint jelezte, át kell kelni a nagy hegyeken. Át is keltek, megérkeztek Pannóniába. Innen a turulmadár nem ment tovább. Azt mondták a magyarok:

 – Mi sem megyünk tovább, letelepedünk a Kárpát-medencében, itt lesz az új hazánk. Árpád vezér is, Szent László király is, s utánuk mindenki szent madárnak tartotta a turulmadarat.”

Ez a szövegünk utóbb kötetben is megjelent.3 

Nos, az Álmos nemzetség kifejezést ízlelgetve a következő kérdés fogalmazódott meg bennem: vajon a turulmotívum hatott-e a helynév- és személynévrendszerünkre? Mert ha igen, a rovásemlékbeli TRUL betűcsoport jelentésessé válna: magánhangzó-ugratást tételezve föl, a TuRUL szóhoz jutnánk. Magánhangzó-ugratásokra sok példát tartalmaz az 1400-as évek végén, 1500-as évek elején keletkezett bolognai rovásemlék. Íme négy adalék: BLÁZS = BaLÁZS, GRGLY = GeRGeLY, BNDK = BeNeDeK, JÁNS = JÁNoS. 4 

De tudjuk-e igazolni a betűcsoport helynévi, személynévi jellegét? A Benkő Loránd által főszerkesztett A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. Ö-ZS kötetben ilyen adatokra találtam: 1237: Turul (helynév), 1282 körül: turul dicitur, 1345: ? turrul (személynév), 1522: Wyzesthwrwr (helynév), uo. Wyzesthwrol (helynév) stb. A személynév jelentésű turrul szót kérdőjelesen közli a kiadvány, talán a szó kibetűzése nehézséget jelentett, vagy a hosszú r betű meglétére figyelmeztetett a szerző.5 

Nos, eme adatok ismeretében a székelyudvarhelyi rovásfelirat betűsorának jelentése így módosulna: TuRUL ÍRJÁN VÓT (= volt). Az írnok a szóközöket nem érzékeltette. Több rovásemlékünk hasonló megépítésű. Az ÍRJÁN VÓT (= volt) betűcsoport valójában régmúlt idejű igeforma. Hasonló volt-os szókapcsolatot bőven lehet idézni az oklevélgyűjteményekből.

2. Kitérek itt az emlék datálásának a kérdéskörére is. Előzőleg ezt írtam: „Magam úgy látom, hogy a székelyudvarhelyi téglatöredék rovásfelirata a 15 – 16. században keletkezett”.6 Eme bő kétszáz éves időhatárt most valamelyest csökkenteni lehet. Két nagyon fontos rovásemlékre hivatkozom: a már említett bolognai rovásemlékre (15. század vége, 16. század eleje), valamint a nikolsburgi ábécére. Ez utóbbit Sándor Klára: A székely írás nyomában könyvében így datálta: „a 15. század végén, de legfeljebb a 16. század legelején keletkezett”.7 Tehát mind a két emléknek a létrejötte átnyúlt a 16. század elejére. A Lustra folyóirat 2015/2-es számában bemutattam a nikolsburgi ábécét, persze, azzal a szándékkal, hogy „egyes betűket jól össze lehet hasonlítani”.8 Itt most hirtelen el is végeztem ezt az összehasonlító munkát. A székelyudvarhelyi téglafelirat betűrendszeréből nyolc grafémának az előképe – szinte azonos megformálásban – megtalálható a nikolsburgi ábécében is. Ezek a következők: A (Á), J, L, N, O (Ó), T, U, V. Továbblépve: ez a rokonság kimutatható a csíkszentmihályi (1501) és az isztambuli (1515) szövegek esetében is.

Megemlítem még, hogy az egyik legfontosabb kéziratos rovásemlékünk szintén 16. századi. Thelegdi János Rudimentájáról van szó, amely 1598-ban – feltételezések szerint – nyomdafestéket is látott. Több másolata keletkezett, ennél fogva – nyilván – nagy hatással volt a rovásírás további életére/állapotára. 9

Nos, mindezek olyan tények, amelyek arra sarkalltak, hogy árnyaljam a székelyudvarhelyi emlék létrejöttéről írt véleményemet. Az eredmény: a rovásfelirat – minden bizonnyal – a 15. század legvégén vagy a  16. században keletkezett. Mostani megállapításom nem „köpönyegforgatás”. Idézem Sándor Klárát, aki az önmagunkkal való szembefordulásról ezt írta: „bárki módosíthatja saját korábbi véleményét, akár szembe is fordulhat vele”.10 Csakhogy: ez a „szembefordulás” építő jellegű maradjon. 

 

Jegyzetek:

1 Ráduly János: A székelyudvarhelyi feliratos rovásemlék. Lustra. 2. évf. (2015) 2. sz. 18-20. A továbbiakban: Ráduly 2015.

2 Puskás-Kolozsvári Frederic: Kusán és Árpád népe. A székelyek eredete és a magyarság kialakulásában játszott szerepe. Székelyföld. 19. évf. (2015) 10. sz. 114.

3 Ráduly János: Őseink turulmadara. Székely népmondák a Kis-Küküllő mentéről. V. Székelyudvarhely, 2010. 5. 

4 Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. A székely rovásírás. I. Szeged, 1991. 89, 94 (két adat), 100. 

5 Benkő Loránd: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. Ö-ZS. Budapest, 1976. 1005.

6 Ráduly 2015. 20. 

7 Sándor Klára: A székely írás nyomában. Typotex, 2014., 225. A továbbiakban: Sándor 2014.

8 Ráduly 2015. 20.

9 Thelegdi János: Rudimenta azaz a hunok régi nyelvének elemei. 1598. Sebestyén Gyula 1904-es fordításának kiadása. Budapest, 1994., 1-40. 

10 Sándor 2014., 128.