2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tűzföldön át a Déli-Shetland-szigetekig

Hajóutunkat a chilei fjordok világában folytatjuk, és ahogy egyre délebbre hatolunk, úgy lesz mind látványosabb a táj. 

A világ nyolcadik csodája 

Átbújunk a White Narrows nevezetű szoroson, ahol lélegzet-visszafojtva figyeljük a kapitány és a navigátorok ténykedését, a hajó ide-oda kanyargását. Kisüt a nap, hósapkás hegycsúcsok láncolatának kíséretében érkezünk meg az Última Esperanza fjord bejáratánál fekvő Puerto Natales városba. Egész utazásunk egyik legfontosabb állomása ez, ahol két napot maradunk. Első napunkon busszal kirándulunk a Torres del Paine nemzeti parkba. Patagónia rendkívüli tájain utazunk, bármerre nézünk, óriásbércek vesznek körül, mintha Segesvár és Vásárhely között minden oldalról a Fogarasi-havasok látványa szédítene. Az út szélén jó bőrben levő tehenek, birkák, délceg lovak és az andesi táj velejárói, a guanakók legelésznek. Türkizkék tavak között kanyarogva már messziről rátapad a szemem a nemzeti park sajátos alakú tömbjére. A világ nyolcadik csodájához érkezünk, ahol tűhegyes sziklatornyokban gyönyörködünk, majd néhány órás gyalogtúrára indulunk a jellegzetes, szarv alakú szirtekhez. Évmilliók geológiai történéseit az utóbbi jégkorszak gleccserei szobrászkodták ilyen fantasy filmbe illően csipkézetté, szemet gyönyörködtetővé. A minden képzeletet felülmúló, hatalmas jégárak maradványai most is a park kincsei, hiszen a Chile és Argentína határán húzódó hegyek hátán olyan terjedelmes jégmezők terpeszkednek, amelyeknél nagyobbak csak Grönlandon és az Antarktiszon léteznek. Jégkorszakban tett utazásunkat másnap folytatjuk, amikor az egykor őslények élőhelyéül szolgáló Milodon-barlanghoz látogatunk el.

A világ nyolcadik csodája, Torres del Paine

  Fotók: Veress Zsombor

A világ legdélebbi települései 

Puerto Natales meglátogatása után felhúzzuk a horgonyt, és a szorosok útvesztőjében hajózunk tovább délre, mindig csak délre. Patagónia után Tűzföld vizein bolyongunk, és teljes hosszában átszeljük a Beagle-csatornát. Argentína és Chile határán vagyunk, ahol a világ legdélebbi települései találhatók. Korábban az argentin Ushuaia büszkélkedett ezzel a címmel, de amióta a néhány kilométerrel délebbre fekvő chilei Puerto Williams települést városi rangra emelték, elhódította az argentinoktól a hangzatos titulust. A takaros kis városkának kellemetlenül csípős az éghajlata, de van benne minden, ami az élethez szükséges. Városi sétámon itt láthatom a világ legdélebbi templomát, kórházát, iskoláját, játszóterét. Még egy benzinkútnál is megállok, hogy összehasonlítsam a hazai árakkal: a benzin 30 eurócenttel drágább, a gázolaj 10-zel olcsóbb. Édes istenem! Mindenből a legdélebbi! Iszonyatosan távol vagyok az otthonomtól, már 10 fokkal délebbre keveredtem, mint amilyen délen Új-Zélandon jártam tíz éve. Az 54°56-es déli szélességi körig már nem sokan jutnak el, és a hullámok hátán még ennél is sokkal délebbre merészkedünk.

Puerto Natales madártávlatból

A világ legnagyobb hullámainak szülőhelyén 

Mert hát az igazán nagy tajtékok még hátravannak. Kijutva a kelet-nyugati tájolású Beagle-csatorna nagyobb hullámoktól mentes vizéből, újra délre tartunk, megkerüljük Amerika legdélebbi csücskét, a Horn-fokot, és akkor perdülünk igazán táncra, amikor megkezdjük az átkelést a Drake-átjárón. A spanyolok által Hoces-tengernek nevezett földrajzi térség ugyanis arról híresedett el, hogy itt születnek a világ legnagyobb hullámai. A mérhetetlen Csendes-óceán felől érkező nyugati szelek, bekerülve a tengerszorosba, orkánná erősödnek, és akkora hullámokat korbácsolnak, amelyek még a legnagyobb hajókat is képesek a fejük tetejére állítani. Az elkövetkező 48 órában azon a képzeletbeli vonalon gályázunk, amelyen a Csendes-óceán összeölelkezik az Atlantival. Ki vagyunk szolgáltatva a dühöngő ötveneseknek és sikoltó hatvanasoknak nevezett szélvészek szeszélyének, emeletes hullámok rémítenek, csakis Istenben bízva sikerül felülkerekedni szívem remegésén, na meg fejem szédülésén. Többnyire ágyban fekve igyekszem átvészelni utazásom legnehezebb szakaszát, és azon tűnődöm, sőt bosszankodom, hogy mennyire törékeny és kiszolgáltatott vagyok még ezen a biztonságosnak mondható vízi alkalmatosságon is. A kétnapos átkelés egyhangú lenne, de szerencsére a hajó expedíciós személyzete gondoskodik arról, hogy ne unatkozzunk. Különböző vetített képes előadásokkal szórakoztatnak. Hallhatunk a norvég sarkkutatókról, Fridtjof Nansenről, Roald Amundsenről, Chiléről, az Antarktiszról, vulkánokról, vízi madarakról, tollazattípusokról, időjárásról, felhőalakzatokról, pingvinekről, bálnákról, a sarkok vadvilágáról és még sok más érdekességről. A tudományos ismereteket első kézből kapjuk azoktól a hajón tevékenykedő lelkes tudósoktól, akik csodás fényképekkel és magával ragadó előadásmóddal tágítják hiányos vagy felületes ismereteinket. 

A White Narrows-szoros

Az első úszó jéghegy 

Egyik nap szürkületkor nagy bejelentéssel örvendeztetnek meg: feltűnt az első úszó jéghegy. Nagy izgalom támad, megbolydul a hajó, én is igyekszem leküzdeni émelygésemet, feltámolygok a fedélzetre. Hát ez tényleg hegy! És csakugyan jégből van. De mekkora! Nem tudok betelni a látvánnyal, mintha csak egy úszó templomot látnék, még tornya is van. Ráadásul, ahogy szokták mondani, ez csak a jéghegy csúcsa, az oroszlánrészét a tajtékok alá kell képzelni, ahol láthatatlanul, alattomosan pöffeszkedik. Akaratlanul is a Titanic tragédiájára gondolok, és közben le nem veszem szemem a távolodó titáni jégdarabról, jéghideg nyugalma tiszteletet parancsoló. Számomra meglepő, hogy félnapi járásra, azaz több száz kilométerre a déli kontinenstől már látni lehet Dél-Amerika felé vándorló jéghegyet, de ez még csak a kezdet. A továbbiakban mind több tűnik fel a láthatáron, olyan a Drake-átjáró, mint egy forgalmas autóút. És mint ahogy a közutakon sem szeretnénk rohanó tehergépkocsival ütközni, úgy ezen a tengeri sztrádán is be kell tartani az alapvető szabályt: tartsd a távolságot!

Úszó jégtáblák között a gumicsónakban

Antarktisz és Antarktika – a nagy találkozás 

Másnap reggel már nagyon közel járunk a Déli-Shetland-szigetekhez, ismét felsorakozunk a fedélzetre, hogy onnan üdvözölhessük a sűrű ködből kibontakozó első sziklaszirtet; több ezer mérföldnyi hajózás után megpillantjuk az Antarktiszt. Zárójelben jegyzem meg, hogy Antarktisznak nevezik a kontinenst és az azt körbeölelő szigetvilágot, ugyanakkor újabban Antarktikának nevezik magát a kontinenst, a szigetvilág nélkül. Már az első találkozáson kiderül, hogy Földünk egyik legkülönlegesebb és legérintetlenebb helye, pedig ekkor még nem tudjuk, hogy az előttünk álló napok micsoda kalandokat rejtegetnek. Az első benyomásom a csend, a szigetek szélvédett oldalán alig fodrozódik a tenger, a hullámverés sem hallatszik, néhány köröző vízimadáron kívül csak mi vagyunk élő teremtések. Kiderül, ebben a szezonban második csoportként érkezünk az Antarktisz térségébe, a vakítóan friss hó szűziesen csillog-villog. Tavasz van, földgolyónknak ez a csücske 6 hónapig tartó éjszakából ébredezik, a kontinenst több száz kilométer széles, összefüggő jégpáncél veszi körül. Még az is kérdés, hogy hol lehet majd partra szállni, hol hagyja a nyers természet magát megközelíteni. A kiszámíthatatlanság miatt minden kirándulás egyedi, a továbbiakban folyamatosan alkalmazkodnunk és rögtönöznünk kell. Mivel nem hétköznapi helyre, azaz nem a világ valamelyik kiváló infrastruktúrájú kikötőjébe szállunk ki, hanem az egyik utolsó érintetlen ősvadonba érkezünk, a hajó túravezetői felkészítenek a nagy találkozásra, és megtanítanak bennünket arra, hogyan kell viselkednünk. A rendkívüli helyeken rendkívüli szabályok vannak. 

Türkiz tavak a Torres del Paine nemzeti parkban

Szigorú szabályok partraszálláskor 

Az Antarktiszi Utazásszervezők Nemzetközi Szövetsége a partraszállások minden egyes mozzanatára különleges óvintézkedéseket ír elő. Csakis azok a cégek vihetnek turistákat a térségbe, amelyek vállalják, hogy betartják ezeket a rendelkezéseket. Az előírásokat velünk is maradéktalanul betartatják, a kiképzéseken való részvétel kötelező. A teljesség igénye nélkül íme a szövetség által előírt néhány érdekes regula: legfeljebb 500 személyes hajók mehetnek a térségbe, a 60. déli szélességi foktól délre antarktiszi tapasztalattal rendelkező kapitány navigálhat. Egy adott ponton nem állomásozhat egy hajónál több, a parton 100 személynél nem tartózkodhatnak többen, 20 emberre legalább egy expedíciós vezető kell jusson. A partok megközelítése települések, kikötők hiányában csakis gumicsónakkal történhet, a hajó utasait kisebb csoportokra osztva, felváltva szállítják a partra. Ételt tilos a partra vinni, a partról semmit, még egy kavicsot sem szabad szuvenírként felszedni és a hajóra felvinni. A szárazföldön nem szabad vécézni, ki kell bírni az egy-két órás kirándulást, ha valakinek mégis nagyon sürgős lenne, visszaszállítják a hajóra. A parton nem szabad leülni, a környezetet még kesztyűs kézzel sem szabad érinteni, az esetlegesen fellelhető növényzetre nem szabad rátaposni, dohányozni tilos. A parton senkinek ne jusson eszébe hóembert, netán kőrakást építeni, mert az megzavarhatja az évmilliókig embermentes világban evolváló őshonos pingvinek és más állatok életét, fészekrakási szokásait. A vadvilágot nem szabad túlságosan megközelíteni, a pingvinektől legalább 5, a fókáktól 15 méteres távolságot kell tartani, ebből az is következik, hogy bizony ez a hely nem egy állatkerti simogató. Azt is megtanuljuk, miként védekezzünk egy estleges „légicsapás”, azaz az égből érkező madártámadás ellen. A távolságtartás elsősorban a madárinfluenza veszélye miatt rendkívül fontos. Egyes vírusváltozatok ugyan az embert is megbetegíthetik, azonban hordozókként átragaszthatjuk a madarakra, amelyekre nézve a rendkívül fertőzőképes kórokozó halálosan pusztító lehet. Ugye, senki nem szeretne halomra döglött pingvineket és más madarakat nézegetni a híradóban, netán egy újabb világjárvány kirobbanásáról értesülni? Apropó, fertőző betegségek, a jelenlegi szabályok szerint az Antarktiszra csakis azok látogathatnak, akik alapszinten be vannak oltva koronavírus ellen, s bár a világ többi országaihoz hasonlóan 2023 májusa óta a chilei beutazáshoz sem kérik a beoltottságot, illetve a negatív teszteredményt, a hajó sajátos előírásai miatt mégis kizárólag az oltottaknak engedélyezik a felszállást.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató