2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– avagy felfedezni a kovászt a sorokban –

Április 23-án Dragomán György és Szabó T. Anna a Látó szépirodalmi folyóirat által szervezett közös szerzői esten találkozott olvasóival a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. A marosvásárhelyi írót és a kolozsvári költőt Kovács Péter Zoltán kérdezte, az esemény létrejöttét a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta.


Szó esett hazáról, költözésről, költészetről és irodalomról, evésről és főzésről, alkotói felelősségről, érzékelésről és létezésről, valamint a gyermeki lélekről.
A beszélgetés középpontjában a két író legutóbb megjelent könyve szerepelt: Dragomán esetében az Adjuk meg a módját! című novellás főzőskönyv, Szabó T. Anna pedig a Vagyok című versgyűjteményét hozta magával. Ám korántsem ennyiről volt szó. Beszélgetésükből, beszámolójukból a személyességük sem hiányzott. Írásaikból felolvasva és idézve, írói pályafutásuk fontos állomásait ismertették olvasóikkal, a közönséggel. Ezekről a stációkról most Önök is olvashatnak. 
Mit jelent úgy írónak lenni, hogy nem csak barátként, kollégaként vannak jelen egymás  életében, hanem házastársként is egy párt alkotnak? Melyek ennek a helyzetnek az előnyei és hátrányai? – ezekre a kérdésekre keresve a választ, kezdetét vette a közel másfél órás beszélgetés.
Hogy megértsük történetüket, a két József Attila-díjas író a kezdetekig vezetett vissza bennünket. 
Dragomán György 13 éves kamaszként költözött családjával Magyarországra. Elmondta, száműzetésként élte meg a kitelepedést, de családja miatt mennie kellett. Elmondása szerint ebből a traumából, ezekből az emlékekből lett író: „Magammal vittem az emlékeimet” – fogalmazott. Vásárhelyisége, szülővárosához kötődő emlékei számos írásában felfedezhetők.
A kolozsvári Szabó T. Anna kitért arra, hogy milyen felelősségérzettel járt egy hírneves családban maradandót alkotni. Nagyapja Szabó T. Attila nyelvész, édesapja pedig Szabó T. Attila biológus. Elmondása szerint a felmenői könyveit látva a polcokon, célnak érezte a saját írásait is megmutatni a nagyvilágnak.
A szerzőpáros 15 évesen ismerkedett meg, és azonnal felfedezték egymásban azt a társat, akire vágytak. Közös volt álmuk, mindketten írói pályára szerettek volna lépni, valamint a múlt is összekötötte őket.
Dragomán kiemelte, hogy nemcsak párként fontos számukra a közös haladás, hanem szakmailag is egymás mellett állnak, ugyanis egymás szerkesztői, olvasói és tanítói, közösen megbeszélik írásaikat, mielőtt bárki más láthatná. Ezáltal hatnak egymás munkáira, inspirálják a másikat. Anna elmondta, fontos számukra egymás írásainak elemzése és megvitatása, ugyanakkor jó tudni, hogy azok a sorok, amelyeket nem publikálnak, mégis olvasóra találnak: „Jó tudni, hogy nem a semminek írsz” – fogalmazott a költő. Kitértek arra is, hogy felváltva élik meg a szerzői lét mélységeit, kölcsönösen tudják támogatni azt, aki patthelyzetben van. „Amikor én titkos író voltam, mint Anna férje, ő már írt, több kötete már megjelent, és díjakat is kapott” – emlékezett vissza Dragomán, aki sikerei után is „írófeleség” maradt, de ez nem feszélyezte őt, sőt, mai napig is örömmel használja ezt a kifejezést. 
Szó esett Dragomán „kudarcmúzeumáról” is, ugyanis kihúzott szövegeit, befejezetlen írásait nem semmisíti meg, hanem elraktározza, hogy a kellő időben használni tudja. Erre egy jó példa az Adjuk meg a módját! című könyve. Tudattalanul olyan novellákat és történeteket írt, amelyekben az evés központi helyet foglalt el. Dragomán rámutatott: könyve egy „irodalmi recept”, tehát az evés érzékenysége sorokba foglalva. Ételleírásai egyaránt táplálják a gyomrot és az emberi lelket. Az író felolvasott könyvéből, először a Porcelánt, majd a Szilvás gombócot osztotta meg a hallgatósággal, valamint a tökéletes carbonara elkészítésére is kitért. 
A két alkotó írásai egymásból és egymásról is szólnak, bár a kezdetekben határozottan törekedtek az objektivitásra. Az irodalomról máshogyan gondolkodnak, pontosabban másképp értelmeznek és tapasztalnak, de írásaikban közös a motiváció: megérteni egymást az irodalom segítségével. Megérteni és tudatosítani érzéseket, emlékeket, tapasztalatokat és traumákat. A feldolgozás és a szublimálás mint 
központi elem jelenik meg műveikben.
A szerzői est végén az írópáros beszélt a jövőbeli terveiről, arról, hogy miről írnak jelenleg, esetleg mit szeretnének befejezni. Egy biztos, továbbra is írnak, ugyanis számos emlék és történet vár még arra, hogy papírformát ölthessen, és más is megismerje ezeket.

Tasnády Ádám



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató