Megoldatlan kérdések az EP-ben
2013-05-17 14:42:45
- Vajda György
Május 13-án a tizenegyedik alkalommal megrendezett Civil szervezetek vására egyhetes rendezvénysorozata keretében az Európai Unióban élő nemzeti kisebbségekről, a nyelvi sokszínűségről és a kisebbségek jogairól szerveztek kerekasztal-beszélgetést a Bernády Házban, a meghívott Winkler Gyula Európa parlamenti képviselő volt.
Május 13-án a tizenegyedik alkalommal megrendezett Civil szervezetek vására egyhetes rendezvénysorozata keretében az Európai Unióban élő nemzeti kisebbségekről, a nyelvi sokszínűségről és a kisebbségek jogairól szerveztek kerekasztal-beszélgetést a Bernády Házban, a meghívott Winkler Gyula Európa parlamenti képviselő volt. A beszélgetésen többek között az európai polgár fogalmát tisztázták, ugyanakkor szó esett a szabad közlekedésről, a munkavállalásról és más olyan jogokról, amelyek megilletik a tagországok állampolgárait. A tanácskozás után beszélgettünk a politikussal.
– Európai polgár – gyakran halljuk ezt a kifejezést, mégis többen nincsenek tisztában azzal, hogy ez milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár. Van-e kézzelfogható eredménye az ilyen jellegű kerekasztal-beszélgetéseknek?
– Bár nem széles körű a tájékoztatás, mégis úgy érzem, szükség van arra, hogy ezekben a kérdésekben a tájékoztatásban hangsúlyos szerepet vállaljon a civil társadalom, és mindenki a saját területén népszerűsítse azokat a jogokat, kötelezettségeket, előnyöket és természetesen hátrányokat is, amellyel az uniós tagság jár, hiszen olyan temérdek információhalmazról van szó, amelynek közvetítésére nem elég a hazai sajtó. Ezenkívül a civil szervezetek összefogással olyan hálózatokat alakíthatnak ki, amelyek lehetővé teszik az együttműködést különböző területeken, akár pályázatok révén, s így nemcsak elméleti, hanem gyakorlati síkon is érzékelhető az, hogy mit jelent a tagság.
– Melyek a kevésbé ismert jogok, amelyekről szó esett a beszélgetésen is?
– Nincs külön jogi értelemben meghatározott uniós állampolgárság, hiszen minden tagállam polgárai belépéskor rendelkeznek mindazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel, amelyek a korábbi tagországokban lakókra vonatkoznak. Az európai polgársággal együtt biztosított a szabad mozgáshoz, utazáshoz, munkavállaláshoz, tanuláshoz és lakhelyválasztáshoz, a választáshoz és a megválaszthatósághoz – a helyi és az EP-parlamenti választásokon – továbbá a petícióhoz való jog. S hogy csak az utóbbit hangsúlyozzam, az unió ombudsman intézménye létrehozott egy petíciós bizottságot, ahova a tagországok polgárai bármikor fordulhatnak, amikor úgy érzik, hogy jogsérelem éri őket. Az említetteken kívül léteznek az ún. kiterjesztett jogok. Ez olyan európai jogrendszer, amely irányelvekben, ún. direktívákban, ajánlások formájában fogalmazódik meg, és amelyet a tagországoknak ajánlatos tiszteletben tartaniuk, illetve alkalmazniuk a saját törvénykezésükben. Ilyenek például a mobiltelefon-hálózatok használatával kapcsolatos szolgáltatásokra vonatkozó előírások, vagy a vízhez, szociális orvosi ellátáshoz, konzuláris védelemhez való jogok.
– A szabad közlekedés jogának egyik paradoxonja a romakérdés. Az újonnan csatlakozott tagállamokból a legszegényebb társadalmi rétegekből származó etnikum tagjai elmentek szerencsét próbálni a nyugati államokba. Néhány éven belül azonban komoly szociális gondot jelentettek a befogadó államoknak. Van-e valamilyen elképzelése az uniónak a romakérdés megoldására, hiszen ez néhány éve nemcsak a származási, hanem a célországok problémája is?
– Fontos lépés történt tavaly ezen a téren az EU magyar elnöksége alatt. Az Európa Tanács elfogadta az ún. romastratégiát. Ebben az ET valóban elismeri, hogy a romakérdés nem lehet az eredeti államok, sem a célállamok saját problémája, hanem európai szinten kell megoldást találni. Első lépésként az EU szociális alapjaiból létrehoztak egy különálló tételt, amellyel roma projektek megvalósítását támogatják. Ezek mindenekelőtt az oktatást, nevelést helyezik előtérbe. Nagyon fontos, hogy ebben – a pályázati feltételek szerint – a tagállamoknak is szerepet kell vállalniuk. S ez nemcsak a programok finanszírozását jelenti, hanem életképes megoldások kidolgozását is. Ami fontos része a stratégiának, viszont nincs papíron leszögezve, hogy a romakérdés megoldása hosszú távú stratégiát igényel, ezért olyan tervekre és finanszírozási mechanizmusokra van szükség, amelyek hosszú távon fenntarthatók, az eredmények pedig akár évtizedek távlatában mérhetők. Nagyon fontos, hogy a stratégia alkalmazásában az EP együttműködjön a tagállamok kormányaival, és létrejöjjön az európai és a tagállamok intézményei között az együttműködés. Ugyancsak lényeges az az uniós intézkedés is, amelynek alapján a romastratégiát alkalmazó országok évente jelentést kell készítsenek és benyújtsanak az EP bizottságának, amellyel követhető a program alkalmazása. Sajnos nagyon sok tagállam esetében visszalépés tapasztalható, hiszen nagyon sok mindent felvállaltak, de keveset ültettek gyakorlatba.
– A tanácskozáson szó esett arról is, hogy a gazdasági válság leginkább a hátrányos helyzetű szociális réteget érinti. Azonban az is tapasztalható, hogy a gazdasági válság mély társadalmi krízissel is társul, és több államban, ahol a politikai elit nem talál megoldást a válságból való kilábalásra, erőre kaptak az extrém pártok, amelyek a tehetetlenség magyarázataként bizony etnikai, társadalmi rétegeket viktimizálnak, vádolnak: a cigányokat, a zsidókat, s ezáltal újabb belső feszültségek, konfliktusok jönnek létre, amelyek instabillá teszik az érintett országokat, ahova emiatt nem jönnek vállalkozók, és a kör bezárul. Van-e erre valamilyen gyógyír az EU tarsolyában?
– Ez egy nagyon nehéz és komplex kérdés. Valahányszor az EP-tagok, jómagam, Sógor Csaba, Tőkés László felhívtuk a figyelmet az ön által említett jelenségre, Viviane Redingtől, az EU alapjogi, igazságügyi és állampolgársági biztosától mindig diplomatikus, kitérő válaszokat kaptunk, amelyek lényege az volt, hogy megfogalmazhatnak ugyan bizonyos – a szélsőséges megnyilvánulásokat kordában tartó – direktívákat, de az erre vonatkozó törvényt a tagállamoknak kell alkalmazniuk. Másrészt pedig az ilyen jellegű kérdésekben az Európai Néppárton belül is eltérőek a vélemények. S hogy csak egy példát említsek: Berlusconi kormányzása ellen mindenki tiltakozott, hiszen nem lehet azt megengedni, hogy miután vád alá helyezik a miniszterelnököt, megváltoztatja a törvényt, s az új eljárás szerint ejtik a vádat. Nos, ebben a kérdésben éles vitánk volt a többi államok ENP-képviselőivel, mégis a párt testületileg Berlusconi mögé állt. Hasonló attitűd várható más jogi kérdésekben is. Sajnos az elkövetkezendő években az ön által említett helyzet súlyosbodni fog. Németországban is választások lesznek, és nem kizárt, hogy meglepetésekben lesz részünk, hiszen a politikusok iránti nagyfokú elégedetlenség felszínre hozhatja az euroszkeptikusokat, erősíti az extrém pártokat. Az uniónak nincs semmiféle eszköze arra, hogy az ilyen törekvést megakadályozza, csak jó példát kell szolgáltatnia, olyan alternatív megoldásokat ajánlania a tagállamoknak, amelyek mentén elkötelezheti állampolgáraikat a szélsőségeseket támogatókkal szemben. Az, hogy milyen párt kerül be az adott ország parlamentjébe, kizárólag az állampolgárok, a szavazók felelőssége. Ha egy fiatal tisztában van az európai eszmékkel, szellemiséggel, történelemmel, az unió kialakulásával, a második világháború után vállalt szerepével, értő, felelős polgárként gondolkodik, akkor nem adhat teret a szélsőségeseknek, a szélsőséges megoldásoknak, amelyek, bár kecsegtetőek, nem biztos, hogy kivezetik Európát a gazdasági válságból, sőt elmélyíthetik azt. Ezért is jók ezek a találkozások, kerekasztal-beszélgetések, hogy őszintén, nyíltan beszéljük meg az érdeklődőkkel mindazt, ami most foglalkoztatja az EP-t, s mi is kapjunk visszajelzést, hogy mire figyeljünk oda.
