2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Négymenetes spirális erőtér – e különleges címet viselő könyv dr. Tőkés Béla nyugalmazott egyetemi tanár életének története, kordokumentum. Események és adatok tömkelege a tudós pontosságával, alaposságával megörökítve, kendőzetlenül, őszintén még akkor is, ha esetenként a szerző számára sem kedvezőek.


Négymenetes spirális erőtér – e különleges címet viselő könyv dr. Tőkés Béla nyugalmazott egyetemi tanár életének története, kordokumentum. Események és adatok tömkelege a tudós pontosságával, alaposságával megörökítve, kendőzetlenül, őszintén még akkor is, ha esetenként a szerző számára sem kedvezőek. Tanulságos olvasmány minden erdélyi értelmiséginek, s különösen azoknak, akiket a marosvásárhelyi egyetem, s ezen belül a gyógyszerészeti kar megszüntetésének, újraalakításának és átalakításának pontos röntgenképe érdekel. „Kegyetlenül nehéz idők állnak a hátunk mögött, és biztosan előttünk is. A kút feneketlen. Az ember mégsem mond le a jövőről” – olvashatjuk a könyv hátlapján a legutolsó gondolatokat.

Csak folytatni kell azt, ami volt

– Miért érezte szükségét annak, hogy visszapörgesse az időt? – kérdeztem Tőkés Béla kémiaprofesszort, aki ma sem mutatja éveinek számát.

– Egyszer csak úgy véletlenül rájöttem, hogy végig a Bolyai szellemi erőtérben éltem első elemitől a gimnáziumon át, a Bolyai János Tudományegyetem utolsó évfolyamának hallgatójaként, később az orvosi és gyógyszerészeti egyetem tanáraként, amely ugyancsak bolyais jogutódnak tekinthető, jelenleg pedig a Bolyai iskolát végzett öregdiákok baráti körének vezetőségi tagjaként. Amikor ez tudatosult bennem, arra gondoltam: ilyen a világegyetemben nem fordult elő, hát meg kell írni. Bár belátom, hogy a világegyetem túlzás, de valóban nincs senki, aki ezt a „bolyais” utat járta volna végig. Amikor ma azon vitatkoznak, hogy legyen-e Bolyai Egyetem, akkor elsősorban az kellene tudatosuljon mindenkiben, hogy csak folytatni kell azt, ami volt.

– Saját foghíjas emlékeimre gondolva kérdezem, miként lehetett ennyire pontosan megőrizni a gyermekkori és a későbbi élményeket? Volt-e valamilyen írott forrása, esetleg rendszeresen vezetett naplója, amelynek adataira támaszkodva sikerült felidézni háromnegyed század krónikáját?

– Magától jött. Ahogy leírtam az első mondatot, már követték a többiek, s amikor befejeztem, a 375 oldalon jobbára csak néhány nevet pontosítva kellett javítanom a szövegen. Soha nem írtam naplót, s írott forrásokhoz is csak olyankor folyamodtam, amikor iskolatörténeti adatokat idéztem. (Ezt egyébként dőlt betűkkel jelöltem meg.)

– Rengeteg adat, név szerepel a könyvben.

– Balás Árpád, aki az egyik méltatóm volt a bemutatón, megszámolta, hogy 590 nevet említek. Ezen én is elcsodálkoztam.

Nosztalgiázni egy kicsit

– Kik biztatták, kik voltak a segítségére?

– Valójában egy nagy öngólt rúgtam, mivel eredetileg nem volt szándékom ezt a könyvet kiadni. Arra gondoltam, hogy a volt osztálytársakkal, évfolyamtársakkal elnosztalgiázunk azon, ha megírom az együtt töltött idő történetét. Ahogy fejezetenként elkészültem 10-15-20 oldallal, amelyeket „pipadohánynak” neveztem el, elküldtem az interneten. Így már menet közben olvasták, és sürgettek, hogy mikor következik a folytatás. Amikor a végére értem, a volt osztálytársaknak már a számítógépében volt az egész anyag, s ekkor merült fel a gondolat, hogy ki kellene adni, mivel annyira pontos kortörténet kerekedett belőle.

– Volt-e rá fogadókészség?

– Káli Király Istvánhoz, a Mentor Kiadó igazgatójához fordultam, aki korábban az egyetemi tankönyveimet kiadta, s aki azt tanácsolta, hogy próbáljak meg szponzorokat keresni, ami kálváriát jelentett számomra. Mivel néhány támogató megjelent a láthatáron, hamar beleestem a csapdába, az ígért pénz ugyanis nem érkezett meg. A kiadó pedig újabb összeget kért. Bár volt egyetemi évfolyamtársamtól kaptam egy nagyobb támogatást, ez a költségek egyharmadát fedezte, a többit össze kellett gyűjteni. Azt mondták: keressek előfizetőket, ami működött, s két volt tanítványom is besegített, az utolsó összeget pedig a bemutató után kellett átadni. Most, hogy csupán néhány könyv maradt a 300 példányból, egyenesben vagyok, de még egyszer nem vállalnám. Egyik volt évfolyamtársam nemrég arra biztatott, hogy utánnyomásban kérjek még száz példányt, amit könyvesboltokban helyezne el eladásra.

– Igaza van, hisz már a bemutatón kiderült, hogy a könyv népszerű lesz.

– Meglepően sokan vettek részt, 78 könyv kelt el, s később is megtörtént, hogy négyet vásároltak egyszerre.

Magasan a mérce

– Szembeötlő, hogy milyen kitűnő nemzedéknek a tagjaként járt iskolába és egyetemre, milyen magasra tették a mércét a kolozsvári Bolyai János Tudományegyetemre való felvételi során.

– A Bolyai Farkas középiskolában a díszterem mellett van egy tábla az évfolyamelsők nevével. Számunkra, akik 1954-ben végeztünk, két sorra volt szükség. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem kémia szakán meghirdetett 20 helyre akkoriban 140 jelentkező volt. Marosvásárhelyről az érdemdiploma ellenére hárman tettünk felvételi vizsgát, hogy ösztöndíjat kaphassunk, s mi jutottunk be az első három helyre.

– Egyértelmű az is, hogy a Református Kollégium kiváló alapot, útravalót adott.

– 1943-ban mentem első elemibe. Harmadik-negyedik osztályban Técsy Sándor tanított, úgy, hogy szinte észre sem vettük, hogy iskolába járunk. Manapság ezt Waldorf iskolának nevezik. A tanító bácsi szoktatott rá a rendszeres olvasásra úgy, hogy könyveket adott kölcsön a saját könyvtárából. Déli 12 órától, az iskolai program lejárta után, napról napra szépen, hangsúlyosan, folytatásokban felolvasta nekünk az Egri csillagokat. Ezek után ki ne kapott volna kedvet az olvasáshoz!

– Lehetetlen minden gyermek- és iskoláskori történést feleleveníteni, amelyek között egyik meghatározó epizód a tanügyi reform volt.

– 1947-ben kezdtem az első gimnáziumot, s ’48-ban a 12 gimnáziumi osztályból 11 maradt. Ennek ellenére a középiskola nagyon erős volt, még éltek a régi hagyományok, tanítottak a régi tanárok, s mellettük újak is, akikkel elvitatkozhattunk az órákon. Matematikából Weszely Tibor osztálytársam remekelt, a nyelvekből is jó alapot kaptunk, s én különösen megszerettem az oroszt.

Tito volt a hibás

– Az irodalom iránti vonzódás mellett a szobrászattal is kacérkodott.

– Bandi Dezső volt a kézimunkatanárunk, s hatására majdnem szobrász lettem. Hogy mégsem sikerült, talán Tito volt a hibás. Tizedik osztályos lehettem, amikor Belgrádban nemzetközi képzőművészeti kiállítást szerveztek középiskolásoknak. Bandi Dezső egy szoborkompozíciómat akarta elküldeni, talán esélyem is volt, de erről már soha nem fogok megbizonyosodni, mivel Tito kiugrott a béketáborból, s a kiállításon való részvétel elmaradt.

– Ezzel megszűnt a szobrászat iránti érdeklődése is?

– Valószínű jó volt ez így. Véleményem szerint szobrásznak, zenésznek csak az menjen, aki kiemelkedő tehetség. Én pedig ott álltam XI. osztályosan, s nem tudtam, hogy milyen pályát válasszak. Végül is a kémia szak mellett döntöttem. Kiváló tanárunk, Csernáth Ernő lényével, tanítási módszerével és tudásával hatott ránk. Mivel néhány évvel előttünk járt ugyanabba az iskolába, sokan tegező viszonyban voltunk vele, s időnként együtt rúgta velünk a labdát. Órák után bementünk a szertárba, ahol analíziseket végeztünk, s az ő személyes varázsa segített a döntésemben.

– Annyira részletesen számol be az egyetemen történtekről, hogy a nem szakembernek ezen a ponton kicsit nehéz olvasni a könyvet.

– Nagyon komoly munka folyt a Bolyai János Tudományegyetem kémia szakán, amit a sok találmány is jelez: például a cloramfenicol vagy a K-vitamin egyik fajtája, amiből tudományos kutatói szerződés született. Balogh Antal, a szerves kémia professzora és Kontroll János, a fizikai kémia tanársegéde a zárójelentést Bukarestben kellett bemutassa. A balkáni betartás szerint, amit egyik nap elvégeztek, másnapra tönkrement vagy eltűnt, akkor is, ha széfbe zárták. Amikor Balogh Antal rájött, hogy mi történik, a terméket kint hagyták és valami szemetet zártak el. A szemét eltűnt, a félig kész anyag az asztalon maradt – de ezek csak mozaikok a második spirálmenetből.

Valamit keresni, valamin spekulálni

– Nem bánta meg, hogy a sok lehetőség közül a kémiánál horgonyozott le?

– Sok minden egyebet igen, de ezt nem. Én nem a tanítást tekintettem vonzónak, hanem nagyképűen a kutatást említhetném. Azt a folyamatot, amikor az ember valamit keres, valamin „spekulál”… Szerencsémre van egy olyan adottságom, hogy észrevettem a különböző területek közötti kapcsolatot, s ebben tudtam másoknak is segíteni. Ez különösen fontos a gyógyszerészeten, ahol legalább tízféle kémiát tanítanak. Igyekeztem valamilyen módon együttműködni a kollégákkal, közösen kerestük a megoldási lehetőségeket. Papp József munkatársammal nagyszerűen megértettük egymást. Mivel ő a matematikával kezdte, s később végezte el a gyógyszerészetet, számomra a tolmács volt, akinek a segítségével közös nevezőre jutottam a gyógyszerészekkel – hogy egy epizódot említsek, lólépésben ugrándozva az események között.

– Van-e valami egyéb, amit megbánt az életében?

– Egy dolgot nagyon. 1996 és 2000 között a gyógyszerészeti kar dékánja voltam, ami nagyon sok energiámat vette el, teljesen hiábavalóan. Amikor a fiatalok elhatározása nyomán új vezetőség került a kar élére, úgy tűnt, hogy valamit elkezdhetünk, de a volt dékánhelyettes, akit az előzetes megegyezés ellenére visszaválasztottak, lehetetlenné tette a változtatást. Az egyetem rektorátusa a gyógyszerészetet mint kis kart számba sem vette. Nem számíthattam senkinek a támogatására, a magyar kollégákéra sem. Hiába érveltem a vezetőségben a hallgatók első magyar nyelvű tudományos diákköri konferenciája érdekében, amelynek Nobel-díjra javasolt tudósok voltak a felkért előadói, nem hagyták jóvá, hogy az egyetem épületében tartsák meg. A rektor a haját tépte, hogy „az egyetem kupolája alatt” ilyen rendezvényt nem engedélyez.

Leszavaztak akkor is, amikor Karácsonykőről egy 1-es fokozatú tudományos kutatót akartam meghívni a magyar tagozatra docensnek; a rektori segítség, amihez kényszerűségből folyamodtam, abból állt, hogy a saját kari tanácsomat szavaztatta ellenem. Bár szenátusi ülésen elismerően szóltak arról, hogy a gyógyszerészeti karon kidolgoztuk a tudományos munkásságon alapuló pontozásos rendszert, amely alapján érdemfizetés, érdemfokozat járt a tanároknak, a sorrendet nevetséges érvekkel megváltoztatták.

Tragikomédiát lehetne írni mindabból, amit velünk megtettek. S közben eszükbe sem jutott, hogy a magyar oktatás miatt jött létre az egyetem, s az is tartotta meg. Pontosabban csak akkor jut eszükbe, amikor az évi költségvetésből kiderül, hogy kétszeres összeg jár a magyar hallgatókra.

Egy új világot jelentett

– Pályájában fontos szerepet játszott a tudományos kutatás, amivel az új tanügyi törvény szerint az egyetemi oktatók teljesítményét mérik. Ötletesség, szorgalom, korszerű felszerelés, szerencse – mi kell ahhoz, hogy valaki eredményes kutatómunkát végezzen?

– Sok minden. Az emberek különböző beállítottságúak, vannak nagyszerű gyakorlati adottságúak, akik bármit elvégeznek, amit rájuk bíznak, mások azt veszik észre, ami egy dologban furcsa. Kellenek az ötletek és az, aki a munkát elvégezze. És mindezekhez a szerencse is. Ezt számomra Bondor Miklós, a floridai Gainsville-i Egyetem szerveskémia-professzora, volt egyetemi kollégám jelentette. Egy budapesti konferencián találkoztunk, amelynek gyógyszertervezéssel foglalkozó tagozatát vezette, majd meghívott az általa életre hívott, retrometabolizmusra alapozott gyógyszertervezés és célba juttatás (RMDD) iskola következő konferenciájára. A gyógyszermellékhatások kiküszöbölésére törekedett, amit úgy oldott meg, hogy a lehetséges nem toxikus végtermékből visszavezette az előállítás menetét, így már tervezéskor kizárta azokat a megoldásokat, amelyek toxikus lebomlási termékeket eredményezhettek volna. A második meghívásának tudtam eleget tenni, s a konferencia egy új világot nyitott meg számomra. A nagy nyereségem az volt, hogy ezt a felfogást a növénybiológiai folyamatokra tudtam alkalmazni, amelyekből a következő konferenciákra két, nemzetközi folyóiratokban is megjelent dolgozat készült. Évekig tudtunk élni az ötletekből.

Az oktatás és kutatás kapcsolatát a legvilágosabban egy görög professzor fogalmazta meg számomra: az oktatás feladata a legmodernebb ismeretek átadása a hallgatóknak. A legmodernebb ismereteket viszont a kutatás során nyerjük. A kutatás akkor kutatás (beleértve a doktorátusi munkákat is), amikor sikerül meglepően újat mondani. Nem attól van értéke egy munkának, ha nagyszámú méréssel kiegészít egy már ismert területet. A világ látásához néha elegendő a nézőpont megváltoztatása – fogalmazott Saint-Exupéry.

– Ezek után nem azt kérdezem, hogy minek örül a leginkább, hanem hogy mi bosszantja fel, mi bántja a legjobban?

– Az igazságtalan kudarcok befolyásolnak, elveszik a kedvem. Ami ötven éve nálunk folyik, súlyos jogi és erkölcsi kérdéseket vet fel: a törvényeket nem tartják be és úgy értelmezik, ahogy akarják. Erkölcsi szempontból pedig az zavar, hogy miképpen lehet szembenézni azokkal a kollégákkal, akikkel együtt dolgozunk, s mégis, ahogy tehetik, mondhatni hátba szúrnak, amikor a mi ügyünkhöz kellene a támogatás.

– Sajnálom, hogy a terjedelem miatt meg kell állnunk a beszélgetésben, holott a lólépésben megtett útból sok érdekes részlet kimaradt. Amit a könyv, a Négymenetes spirális erőtér olvasásakor pótolni lehet.

 

 

Tőkés Béla nyugalmazott egyetemi tanár, professor emeritus, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem volt oktatója és jelenlegi doktorátusvezetője. Marosvásárhelyen született 1936. november 29-én. Felesége Tőkés Katalin nyugalmazott pszichológus, fia Pécsett orvos, lánya egészségügyi asszisztens Marosvásárhelyt. Három unokája van.

Elemi és középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceumban, egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, a Bolyai Tudományegyetem Kémia Karán végezte. Csaknem végig (kb. 50 évig) – négy év megszakítással – a Bolyai Tudományegyetem Marosvásárhelyre kihelyezett (tehát Bolyai-jogutód) Orvostudományi és Gyógyszerészeti Karán (ma egyetem) dolgozott, az összes oktatói fokozaton végighaladva. 2007-ben ment nyugdíjba.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató