Miért nem működik a „százszor elmondtam”?

Dr. Pécsi Rita Marosszentgyörgyön

Miért nem működik a „százszor elmondtam” módszer a nevelésben? – erről és más érdekes, sokakat foglalkoztató kérdésekről tartott élvezetes, humorral átszőtt előadást Marosszentgyörgyön a Házasság hete rendezvény keretében dr. Pécsi Rita magyarországi mestertanár, neveléskutató. Dr. Pécsi Rita szerint rendkívül káros, hogy a magyar (és ugyanúgy a romániai iskolarendszer is) több mint kilencven százalékban az IQ-készségek fejlesztésével foglalkozik, holott az életben való sikeres helytálláshoz az érzelmi intelligenciához kapcsolódó készségek elengedhetetlenek.

A marosszentgyörgyi művelődési otthonban telt ház előtt boncolgatta szombaton a minden szülőt foglalkoztató kérdéseket az anyaországi szakember, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel, Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester Facebook-oldalán élőben is követhették azok, akik nem tudtak elmenni a helyszínre. 

Dr. Pécsi Rita már az elején hangsúlyozta: az érzelmi intelligencia jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, hiszen a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekre, hogy hogyan működik a nevelés, s ha nem működik, miért nem, az érzelmi intelligencia ad választ. Mint mondta, számos pedagógiai elmélet lát napvilágot, viszont adott helyzetekben a szülő mégis tanácstalanul áll, hogy most vajon melyik módszer működhet. 

Elismerte, szülőkkel szeret legjobban dolgozni, mert ott, a családban dől el minden, a családnál nincsen erőteljesebb hatásrendszer. 

Dr. Pécsi Rita szerint a nevelés lényege valójában elérni, hogy amikor majd nincs ott a szülő, a gyerek akkor is úgy járjon el, ahogyan kell. Sokszor tapasztaljuk, hogy bár szépen elmondjuk neki, hogy az öcsit nem rugdossuk, és meg is érti, de ahogy elfordulunk, mégis rugdossa. A szülő meg bosszankodik: megértette, miért nem csinálja? Sokszor hangoztatják negatív értelemben, hogy „a mai generáció”, de nem csak a kamaszokról van szó; mindenkivel megesik, hogy elhatározzuk, diplomatikusan fogunk viselkedni adott helyzetben, de elönt a méreg, és mégis odamondunk, grimaszokat vágunk, pedig annak idején ezerszer mondták a szüleink, hogy nem így intézzük el a dolgokat. Tudom, hogyan kell, mégis másként csinálom. Miért van ez? 

Ha az érzelmek támogatják...

Mint mondta, sok kutató volt kíváncsi arra, hogyan lehet úgy formálni, nevelni, úgy ráhatni valakire, hogy amikor nem vagyok ott, akkor is azon értékek szerint döntsön, amire megtanítottam. A reklám is erre épít, azt szeretné elérni, hogy ha bemegyek a boltba, az adott termék után nyúljak. 

Sok kutatás történt, azonban egyvalamit, az érzelmeket sokáig nem vizsgálták, hiszen érzelmeket akaratlagosan előállítani senki a világon nem tud. Nem tudom elhatározni, hogy ha majd hazajön a gyerek, nagyon mérges leszek, mint ahogyan azt sem, hogy ha valaki belép az ajtón, abba szerelmes leszek. Nincs ilyen – szögezte le a neveléskutató. Ezért a kutatások a magatartás más területeivel kezdtek el foglalkozni, mint pl. a logikus gondolkodás, elemzés, memória, akaraterő, mindenféle törvényszerűségeket megállapítottak, ellenben az összes kutatás után ott van egy mondat: feltéve, ha az érzelmek támogatják. Hiába határozom el, hogy tökéletesen végigvezetem a feladatot a gyereknek, ha az szorong, hiszen a szorongás minden tanulási funkciót gátol. Az iskolai mindennapok pedig szorongást előidéző tényezőkkel vannak tele: holnap kulcsfontosságú dolgozatot írunk, ami majd beleszámít... az életedbe, úgy tálalják a gyereknek, mintha élet-halál kérdés lenne, hogyan teljesít például egy felmérőn. 

11 mm vagy 16 km?

Az előadó, aki maga is többgyermekes édesanya, elmondta: annak ellenére, hogy minden gyerek és minden helyzet más, a nevelésnek vannak alapvető törvényszerűségei. A kutatások sokáig nem foglalkoztak az érzelmek szerepével az eredményes nevelésben, ám mára kiderült, hogy azok rendkívül fontosak, megkerülhetetlenek. Az agy tudatos, az értelmi intelligenciát (IQ) meghatározó rétegénél összehasonlíthatatlanul nagyobb ugyanis a tudatalatti rész, az érzelmi intelligenciáért (EQ) felelős „érzelmi háló”, ami az egész idegrendszert átszövi. Hogy ez a háló mennyire fontos, azt jelzi, hogy döntéseink zömét – különösen krízishelyzetekben – ennek a segítségével hozzuk, nem pedig agyunk tudatos részével. 

Pécsi Rita szerint az emberi agyban ha a tudatos részt képletesen hosszmértékben szeretnénk kifejezni, az 11 milliméter lenne. Ehhez képest a tudatalatti 16 kilométert tesz ki. Ha az érzelmi hálónak egy pontját egy kis inger éri, legyen az egy kedves tekintet, kellemes zene, vagy egy jó illat, bemozdul a személyiség. Ha negatívan mozdul be a személyiség, az is sokkal több, mint a semmi, hiszen nevelési, tanítási szempontból a legnagyobb gát a közöny, amíg nincs kapcsolódás, nincs mit tenni, ha nem jutunk be az érzelmi hálóba, felejtsük el a tanítást és a nevelést is hosszú távon – szögezte le a szakember, aki szerint hiába győzködjük a gyereket, hogy barátkozzon azzal a pajtásával, aki nekünk szimpatikus, nem fog. Ugyanakkor ami eldönti, hogy két ember között futó kaland vagy örökké tartó házasság lesz, illetve hogy mennyire lesz minőségi a családi életük, az nem az, hogy ki hány diplomát hozott, hanem a köztük lévő kapcsolat, az érzelmi háló. Hiába rendelkezik valaki három diplomával, az még nem garancia arra, hogy jó személyisége van, mint ahogyan az is gyakori, hogy valaki nem egy tanult ember, mégis ő a falu bölcse. 

Az érzelmi intelligencia életünk végéig fejleszthető

Pécsi Rita szerint a jó hír az, hogy az érzelmi intelligencia kiválóan és minden életkorban fejleszthető. Mindenki egy pici EQ-val születik – azok is, akiknek három diplomájuk van –, és ha nem fejlesztik, vagy nem megfelelőképpen fejlesztik, akkor akkora marad. Fontos tehát az érzelmi háló fejlesztése: az érzelmeket átélni tudni, sírni, nevetni, örülni, megtörni a közömbösséget; fejleszteni a nyitottságot, az érdeklődést, a kötődést, az empátiát, az együttműködést. Mindezekhez a legjobb eszközök a beszélgetés, a zene, az irodalom, a tánc, a mese, a játék, a társasági együttlét. Erre való a mese is, hiszen a mesében minden pillanatban különböző érzéseket élünk át, egyszer félünk, a másik pillanatban örülünk. Mindannyiunknak, a felnőtteknek is szükségük van történetekre, beleélésre. A beszélgetésnek szintén nagy hatalma van, hiszen általa átélem a másik érzelmeit is. Sajnos manapság egyre inkább kiiktatódik ez az emberek mindennapjaiból, nem beszélgetnek a családban, a buszon, vonaton. Az iskolában már alig felelnek a gyerekek, inkább feladatlapokat töltenek ki, ikszelnek, mert az gyorsan megy. Az előadó szerint körülbelül 23-24 éves korig „tüzel” ez az érzelmi háló, óriási lehetőségek vannak benne. De ezt követően sem áll le, életünk végéig fejlődik a tapasztalataink, a kapcsolataink hatására. Az értelem készségeit belátással, információközléssel, magyarázattal neveljük, az érzelmi készségeket információval nem lehet nevelni. Nagyon jól fejleszthető azonban élményekkel, tapasztalatokkal, érzelmi azonosulással: amikor a gyerek látja, hogy anya, apa hogy csinálja, vagy éppen a mesében a király hogyan járt el. Érzelmi tanulás akkor történik, amikor valamit átélünk, és ennek hatására az érzelmi hálón egy szinapszis, egy benyomás keletkezik – fejtette ki a neveléskutató. Az affektív készségek fejlesztése érdekében, azaz hogy a gyerek képes legyen átélni az érzelmeket, fontos, hogy erre a családban tapasztalatokat szerezzen, megtapasztalja, hogy néha hisztizünk, sírunk, elkeseredünk, megízleljük, rácsodálkozunk, összeveszünk, kibékülünk, gyászolunk. Átéljük rengetegszer nemcsak a pozitív, hanem a negatív érzéseket is, ezt jelenti az affektív készség. 

A döntéseink hetven százalékát érzelmi alapon hozzuk meg

Azt is megállapította az agykutatás, hogy a legnagyobb szerepe az érzelmi hálónak a döntéseinkben van. Az egész életünk döntések sorozata, az egész nevelés e döntések előkészítése, hogy amikor már nem vagyok ott, a gyerekem akkor is jól tudjon dönteni az egyes helyzetekben. Pécsi Rita hangsúlyozta, a kutatások szerint az érzelmi hálón hozzuk a döntéseink hetven százalékát, és csak harminc százalékban mérlegelünk értelmi szinten. Krízishelyzetben pedig kizárólag érzelmi alapon döntünk.

Az adottságok érvényesülése nem automatikus

A szakember szerint a biológiai, fiziológiai velünk született adottságok: az arcformánk, termetünk, vérmérsékletünk, vércsoportunk mind „hozott anyag”, és sokáig azt gondolták, hogy annyi mindent hozunk magunkkal, hogy nem is nevelhető az ember. Ez a gondolat megdőlt, és kiderült, hogy az öröklött adottságok fontosak ugyan az ember éle-tében, de 20-30 százaléknál nem nyomnak többet a latban. Gyakori, hogy még kicsi a gyerek, de a rokonok már jósolni kezdenek, mondván, olyan mozgása van, biztosan atléta lesz belőle. Ha megnézzük azonban húsz év múlva, nem biztos, hogy ilyen irányba halad a gyerek. Aki utál izzadni, abból biztosan nem lesz balett-táncos vagy atléta, akármilyen jó a mozgása, aki pedig nem gyakorol a hangszerén, abból nem lesz zenész, bármilyen finom hallása legyen is. 

– Az adottságok érvényesülése nem automatikus: mindenki tudna mondani kapásból néhány ismerőst, akinek szerényebb adottságai voltak valamilyen területen, mint egy társának, és mégis felülmúlta a másikat – mutatott rá dr. Pécsi Rita. És ugyanez érvényes azokra is, akik negatív adottságokkal indulnak az életben. A szakember Nick Vujicic életét hozta fel példaként, aki rendkívül negatív adottságokkal, kezek, lábak nélkül született, mégis igen pozitív irányba kanyarodott az élete. Gyönyörű felesége van, többgyerekes családban él, és minden, ami kiemelte a kezdeti helyzetéből, a hit, a humor, a kreativitás, a problémamegoldási készség, a kudarctűrés mind érzelmi (és nem értelmi) intelligenciakészség volt.

 – A készségek rendszere csodákat művelhet: a készség mindenkiben benne lévő hatalmas csírarendszer, ami nem jön ki magától. Ezért születünk családba, hogy ezt a csírarendszert kezdjük el kiszeretgetni, kibontakoztatni a gyerekből – véli Pécsi Rita. 

Az iskola kilencven százalékban az IQ-t fejleszti

Hozzátette, a különböző készségeket különbözőképpen kell majd segíteni, hogy fejlődjenek. A kognitív készségek – adatokat, tényeket megjegyezni, tudatosítani, számolni, elemezni – iskolás készségek, az értelem készségei. Ezek azonban alig húsz százalékát teszik ki a teljes készségmezőnknek. 

– A mai magyar iskolarendszer – és sajnos a romániai is –, több mint kilencven százalékban az IQ-készségeket fejleszti. Ez nem kicsit rossz, hanem ártalmas úgy, ahogy van! Borzalmas felborulást eredményez a személyiségben. Egy alig húszszázalékos területbe kilencvenszázalékos energiát fektetni tizenévekig biztos, hogy megbosszulja magát. Bár azt vallják az iskolák, hogy az egész embert nevelik, legyen bátorságuk bevallani, hogy a gyereknek csupán a húsz százalékával törődnek – mutatott rá.

A szakember egy kutatást is ismertetett, amely bebizonyította, hogy a legokosabb, legjobban teljesítő diákoknak csak egynegyede tudta később megállni a helyét a szakmájában. A többiek megfelelő érzelmi intelligencia hiányában nem tudtak kellőképpen helytállni „az élet viszontagságai” közepette. 

Csúcsmenedzseri készségekre egy anyának is szüksége van

A társas, szociális készségekről szólva dr. Pécsi Rita elmondta: ide tartozik minden, aminek a másik emberhez köze van, hiszen társas lények vagyunk: az empátia, a tolerancia, az egymásra figyelés, az egymáshoz való alkalmazkodás. Minden, amire szükségünk van a mindennapokban: a közlekedésben, munkahelyen, családban. Manapság előfordul, hogy ezeket úgy próbálják „megtanítani”, hogy elviszik az embereket csapatépítő tréningre, és azt gondolják, hogy minden hiányosságot három nap alatt sikerül pótolni. Ez lehetetlen – véli az előadó, aki szerint a nagyanyáink korában nem vitték az embereket csapatépítőre, ehelyett kalákában építkeztek, nagycsaládban éltek, közösen arattak, mentek a fonóba, együtt étkeztek, imádkoztak. Dr. Pécsi Rita szóvá tette: gyakran hallani, hogy valakire ráhúzzák, hogy vezető típus, egy másikra pedig, hogy csapattag típus. Ilyen nincs, nyilvánvaló, hogy a mindennapok során néha csapatban kell dolgozni, ugyanakkor a vezetési készségekre is mindenkinek szüksége van, hiszen az időt beosztani, a hangulatunkat uralni mind vezetési készséget feltételez. A jó humorú előadó megjegyezte: alkalma adódott részt venni egy csúcsvezetői tréningen, ahol az volt az egyik feladat, hogy összegyűjtsék, milyen vezetési készségekre van szüksége egy csúcsmenedzsernek. Szóba kerültek többek között az önmenedzsment, a tárgyalási technika, a meggyőzés technikája, az önkritika, a kudarctűrés, az időbeosztás, a feladatdelegálás, és a lista láttán rádöbbent, minderre egy anyának is szüksége van, amikor elindítja a családot iskolába.