Minden a hagyományos formában történt

Elballagtak a katolikus iskola diákjai

 A ballagásokat általában a nagy tömeg jellemezi. Nem megszokott az a forgatókönyv, hogy mindössze egy végzős osztály van, amelynek diákjai ráadásul nem kilencedikesekként kerültek az adott iskolába. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Teológiai Líceum 2017-ben nem indíthatott cikluskezdő osztályt, csak 2018-ban transzferrel mentek át a diákok. Ők végeztek az idén, együtt a nyolcadikosokkal. Egy évfolyam, egy osztály – viszont talán pont ettől lett ennyire összetartó a csapat és meghitt az ünnepség.

 A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Teológiai Líceum ballagása kapcsán dr. Tamási Zsoltot, az iskola igazgatóját kérdeztük.

 – Hogyan zajlott a ballagás a Katolikus Teológiai Líceumban?

 – Nagyon hangulatos volt. Tavaly kialakult a rutin, hogy hogyan kell a járványhelyzet ellenére ünnepséget szervezni. A legegyszerűbb megoldás az volt, hogy a templomban kezdtük el a ceremóniát, hiszen ott a távolságtartás megoldható, és onnan jöttek fel a diákok a tanintézmény zászlaja alatt az alma materhez. A tavalyihoz képest annyit módosítottunk a forgatókönyvön, hogy miután felballagtak az iskolához, közvetlenül utána kezdődött az osztályfőnöki óra, és ezután jött az iskolai ünnepség. Utóbbi esetében a hagyományos ballagási formát követtük, figyelve a távolságtartásra. Idén kevesebb osztályunk végzett, mert a 2018-as újraindulás előtt cikluskezdő osztályok nem indulhattak, és gyakorlatilag transzferrel gyűlt össze egy végzős osztály. A tizenkettedikesek mellett a nyolcadik osztályosok is elballagtak, így két osztály végzett. Azonban ők valójában nagyon keveset voltak nálunk, és azt is járványhelyzet alatt. Gyakorlatilag az osztályban nem tanító tanárok alig ismerték ezeket a diákokat. Viszont aminek örültem, hogy még így is, az osztályfőnökök segítségével ki tudtak alakítani egy olyan szoros közösséget, amelyiknek minden tagja fontosnak érezte, hogy jelen legyen a ballagási ünnepségen. Volt olyan diák, aki törött lábbal jött el.

 – Idén a szülők részt vehettek a ballagáson?

 – Igen, mivel csak két osztály volt, ami 50 diákot jelent. Lehetőség volt arra, hogy családonként 4 személy vegyen részt az ünnepségen, de volt olyan család, ahonnan többen is eljöttek; az udvar méretei lehetővé tették, hogy ők is beférjenek, betartva a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolságtartást. A templomban a diákok mellett hozzávetőlegesen 130 hozzátartozó tudott leülni.

 – Meglátása szerint milyen útravalót adott az iskola a maturandusoknak?

 – Egy közösségi érzést és azt a tudatot, hogy ők számítottak, fontosak voltak mind a társaiknak, mind pedig a tanáraiknak. Ez egyértelműen kicsengett azokból a beszédekből, amelyeket a búcsúztató diákok, a meghívottak, illetve a ballagó diákok mondtak. Megtapasztalták az iskola sajátos hangulatát és azt is, hogy ennek az iskolának – sajnos – van gyakorlata abban, hogy nehéz helyzetben kiálljon és segítse azokat, akik ezt igénylik. Nekem úgy tűnik, hogy nagyon könnyen átvették az iskola értékrendjét, annak ellenére, hogy kevés ideig voltak a mi diákjaink.

 – Mennyire lehetett a késői kezdés és az online oktatás ellenére összebarátkozni a tanárokkal, a diáktársakkal és az iskola hangulatával?

 – Szerencséjük volt azzal, hogy akkor, amikor ők kezdtek, az iskolában egy kimondottan aktív diákélet bontakozott ki. Az iskola diáktanácsa nagyon sok programot szervezett a tanulóknak, így a járványhelyzet előtt volt lehetőségük ebbe belekóstolni, sőt aktívan részt is venni. Amikor a járvány kitört,  mindenkit egyformán érintett, és a közösségi tevékenységek lehetőségét leszűkítette, viszont amikor bármilyen kicsi lazítás is volt, mindig megtalálták a járható utat, és szerveztek közös programokat. Amikor a zöld zónába visszakerült Marosvásárhely, akkor nagyon gyorsan elő tudták készíteni a saját szalagavatójukat. Tehát mindenféle esemény szervezésénél látszott az, hogy törődtek a közösség dolgaival. Bár az online oktatás során mi, tanárok nem láthattuk, kijelenthetem, hogy az együttműködés megvolt az osztályokon belül és közöttük is.

 – Akkor megvolt minden hagyományosnak nevezhető program?

 – Igen. Voltak tanár-diák meccsek a Sapientia műfüves pályáján, nagyon jó hangulatban. Engem nagyon boldogít, hogy megvolt a kellő türelmük ahhoz, hogy megvárják azt, hogy méltóképpen kerüljön sor ezekre az eseményekre. A tanév elején jeleztem a végzős osztályoknak, hogy próbáljuk meg kihasználni azokat az alkalmakat, amikor valamit meg lehet tartani. Ezért javasoltam nekik, hogy a Szent Imre-búcsúkor – november 5-én – tartsuk meg a szalagavatót. Azonban ők bíztak abban, hogy lesz lehetőség arra, hogy színpadon, közönség előtt, a hagyományos formában tartsuk ezt meg. Az év őket igazolta. Bevallom, hogy amikor vörös zónában volt a város, akkor biztos voltam benne, hogy elszalasztották azt a lehetőséget, és nekik is csak annyi fog jutni, mint a tavalyi végzős osztálynak. (Tavaly a ballagási szentmise azzal kezdődött, hogy először feltűzték a szalagokat, utána visszaültek a helyükre, és kezdődött a ballagás.) Szerencsére tévedtem. Minden a maga hagyományos formájában volt megszervezve.